Kaotikus heteken vagyunk túl, érdemes ezért egyet hátralépni, és csak a végeredményre vetni egy pillantást: hat hónappal az önkormányzati választás előtt elfogadta a parlament, hogy új rendszerben válasszuk meg a Fővárosi Közgyűlés képviselőit. Kiknek a szavazata nélkül nem valósulhatott volna ez meg? A parlamenti kétharmadot uraló kormánypárti képviselőké nélkül – hiszen a Mi Hazánk végül még csak meg sem szavazta a saját javaslatát, a politikusai tartózkodtak.
Innentől kezdve másodlagos, hogy
- kik nyújtották be még novemberben a módosító indítványt,
- hogy a fideszes képviselők hozzá sem szóltak az általános vitához,
- vagy hogy egy tessék-lássék módosító javaslatot az utolsó pillanatban mégiscsak becsúsztattak,
ez mind csak azt a látszatot szolgálta, mintha a Fidesznek semmi köze nem lenne az ügyhöz. Pedig az Orbán-rendszer tizennegyedik évében senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy
Miért is volt a Fidesznek annyira fontos, hogy ismét új játékszabályokat alakítson ki a soron következő választás előtt?
Lényegében ugyanazért, amiért 2014-ben is megtették, csak ellenkező előjellel. Kilenc éve jók voltak Tarlós István újraválasztási esélyei, de az akkori európai parlamenti választás budapesti eredményeiből azt lehetett kiolvasni, hogy aligha lesz meg mögötte a közgyűlési többség – már ha marad az akkor hatályos listás választási rendszer. Ha viszont a 23 kerületi polgármester automatikusan a közgyűlés tagjává válik, és csak további kilenc képviselő szerez mandátumot kompenzációs listáról, máris narancsszínű lehet a Fővárosi Közgyűlés. A számítás be is jött, Tarlós és a Fidesz kényelmes többséget szerzett, csakhogy öt évvel később már Karácsony Gergely és az őt támogató ellenzéki pártok profitáltak ugyanebből a nyakatekert – és jó eséllyel alapjogsértő – rendszerből.
Az elmúlt hónapokban a Fidesz agytrösztjében minden bizonnyal azt mérték, hogy Karácsony újraválasztása nem megakadályozható, így azon gondolkodhattak, hogyan lehetne megbontani mögötte a közgyűlési többséget. Nem kellene hozzá földcsuszamlásszerű változás, hiszen a Karácsonyt támogató pártoknak a 33-ból jelenleg is csak 18 mandátumuk van (a főpolgármester mellett ez 14 kerületi polgármestert és további három, kompenzációs listáról bejutott képviselőt takar). Ha a Fidesz úgy ítélné meg, hogy 3–4 kerületi polgármesteri posztot el tud hódítani ellenfelétől úgy, hogy a sajátjait képes megtartani, biztosan nem állt volna neki a választási rendszer barkácsolásának. De nekiállt, és ez sejteti a legjobban, hogy a kormányoldalon nem számítanak budapesti pozícióik megerősödésére.
Ha abból indulunk ki, hogy 2022-ben egy kivételével az összes fővárosi egyéni választókerületet elveszítette a Fidesz-KDNP, ez érthető is. Ha a 23 kerületre lebontott listás adatokra vetünk egy pillantást, már valamivel árnyaltabb a kép: az V., a XVII., a XX. és a XXIII. kerületben a kormánypárti lista jobban szerepelt a hatpárti ellenzékinél. Mindebből persze nem érdemes messzemenő következtetést levonni, már csak azért sem, mert az önkormányzati választás során a Fidesz jellemzően jobban mozgósít az ellenzéknél; ennek is köszönhető, hogy 2019-ben kilenc kerületben is meg tudta akadályozni az ellenzéki polgármesterjelölt győzelmét, pedig a 2018-as országgyűlési választás adataiból ez nem feltétlenül következett.
Akárhogy is, az elmúlt hetek eseményeiből nem lehet mást kiolvasni, mint hogy
Az ellenzéki oldal ugyanis nem biztos, hogy képes lesz jövőre is úgy összezárni, mint 2019-ben, viszont erősebb az MKKP és a Mi Hazánk is. Az utóbbi két pártnak esélye sem lenne a hatályos rendszerben kompenzációs mandátumot szerezni, ha viszont visszaállítják a listás rendszert, az ötszázalékos küszöb megugrása mindkettőnek összejöhet, sőt az MKKP akár 2–3 mandátumra is számíthat reálisan. És ott vannak még a miniformációk is: minél több el nem kötelezett választópolgár szavazatát vonzzák be (amik aztán a kukában végzik), annál jobb a Fidesznek.
Vegyük észre azt is, hogy nem egy az egyben a 2014 előtti szisztémát porolták le. Nagyon is lényeges különbség, hogy feltűnően alacsony a ringbe szállás kritériuma: a 23-ból mindössze három kerületi polgármesterjelölt elindítása elegendő a fővárosi listához. 2010 előtt ennél nehezebben megugorható feltétel volt hatályban: hat kerületi kompenzációs lista kellett egy fővárosi listához, sőt 2010-ben a Fidesz ezt 12-re emelte – akkor épp a szigorításban volt érdekelt. Ehhez képest három polgármesterjelöltet bármely kamupárt könnyedén elindít, hát még a komolyan vehetők. (Szórakoztató adalék, hogy alig három éve, az országgyűlési választás jelöltállítási kritériumait éppen arra hivatkozva szigorította a Fidesz, hogy felvegye a harcot a kamupártokkal, és már akkor is bevontak a politikai showba egy exjobbikost: az akkori epizodista Volner János volt.)
Az MKKP és a Mi Hazánk helyzetbe hozásával, a miniformációkra elszórt szavazatok ösztönzésével tehát
Nem valószínű, de nem is kizárható, hogy a Mi Hazánkkal kiegészülve a Fidesznek meglesz, ami a fővárosban is elhozhatná a több vidéki városban már többször megvalósult rémálmot: az úgynevezett politikai társbérletet, amikor a közgyűlésben a főpolgármestert opponáló erők vannak többségben. Ennél még mindig reálisabb forgatókönyv, hogy Karácsony többsége megmarad, de elképzelhető, hogy csak a Kétfarkú Kutya Párttal kiegészülve. Ha így lesz, már az is törékenyebbé, kiszámíthatatlanabbá teheti a főváros működését, a jelenleginél jóval több támadási felületet biztosítva a Fidesz kommunikációs gépezete számára.
Manapság ez már elegendő motiváció a választási rendszer átalakításához.
László Róbert
a Political Capital választási szakértője.
