A minap is elhangzott a rendelőben az az állandóan visszatérő kérdés: ha gyermek születik a családban, mi legyen a házi kedvenccel, a kutyával és a cicával.
És mi van akkor, ha a gyerek háziállatot kér?
S akkor mi van, ha a szülő érzi úgy, hogy a(z esetleg egyke) gyermekében azzal növelné a felelősségtudatot, hogy annak minden örömével és nyűgével rábíz egy háziállatot?
Jómagam már egészen fiatalon vágytam egy kutyára, és ez a mai napig vágy maradt.
Gyerekkoromban már az eleve kizárta a sikert, hogy anyu félt a kutyáktól.
Ráadásul sose éltem, éltünk úgy, hogy lehetőségem nyílt volna a felelős kutyatartásra: a sport időigényes elfoglaltság, az orvosi munka szintén, így legföljebb szobafogságot tudtam volna biztosítani egy kutyusnak – márpedig a jószág-gazda kapcsolat is akkor jó, ha minden szereplőnek örömet biztosít.
A lényeg, hogy így egy csomó élményről lemaradtam.
Egyetlen rövid kivétel, hogy egy időben a fiam kutyája (vagy ahogy tréfálkozva emlegettem: a „szőrös unokám”) nálam lakott, de hát az mégis más, mintha én lettem volna a gazda. De így is sok jót kaptam Borisztól, amiért hálás vagyok.
Szóval sok érv szól az állattartás mellett és természetesen számos, ami ellene – döntés előtt érdemes ezeket átgondolni, megfontolni.
Déry Tibor szerint kutya nélkül lehet élni, de minek.
Plagizált átköltésem szerint gyerek nélkül is lehet élni, de pláne minek.
De sajnos a tökéletes ritkán valósítható meg tökéletesen.
Vizsgáljuk meg először egészségügyi szempontból a kérdést.
Vannak az állattartást egyértelműen kizáró betegségek, melyek az állattól függetlenül alapbetegségként szerepelnek, de a kutya, a cica vagy bármi más, otthon is tartható állat ronthatja a beteg állapotát.
Másfelől léteznek kórképek, betegségek, melyeket nemcsak gyerek, hanem felnőtt is elkaphat állatoktól, vagyis az állat egészséges családtagokat is megbetegíthet.
Amit tán mindenki tud: szőrös állat tartása erősen ellenjavallt asztmás, allergiás gyerek mellett, pláne, ha kutya-macskaszőrre is érzékeny az illető.
Amit tán kevesebben tudnak:
- bizonyos bőrbetegségek (például foltos kopaszodás) esetén a baj forrása lehet az állattartás maga,
- és vannak kifejezetten az állatok által okozott kórságok, mint például egy bizonyos egysejtű által okozott toxoplazma, valamint a macskakarmolási betegség.
És ne feledkezzünk meg a kérdés szociális vetületeiről sem: ha egy kis lakásban sok felnőtt él, ott szűkös lesz a hely még egy-két négylábúnak is, különösen, ha amúgy meg egész nap egyedül lenne otthon az állat. Ilyen esetben inkább akváriumot, terráriumot, esetleg kalitkában tartható madarat javaslok.
Lényeges szempont: vegyük számításba, hogyha van kutyánk, macskánk, akkor nem utazhatunk el hosszabb időre anélkül, hogy az állatról megbízhatóan ne gondoskodnánk.
Ráadásul az is ellene szól a vásárlásnak, ha bármely családtag fél, netán viszolyog az állatoktól.
De hogy mondjak pozitív dolgot is:
A felnőttek zöme „fut” a megélhetésért, és törvényszerű, hogy a gyerek olykor magára marad, nos, ilyen esetben az állattal járó kötelezettségek segítenek megóvni őt a ballépésektől.
Ahogy föntebb már említettem: szintén kikerülhetetlen kérdés, hogy mi legyen, ha előbb volt állatunk, mint gyermekünk.
A válaszom legfontosabb mondata így szól: a baba féléves koráig érdemes egy barátnál, családtagnál elhelyezni a kutyust, a cicust. Amire persze általában nincs sem lehetőség, sem indíttatás. Vagyis marad az, hogy megismertetjük kedvencükkel az új családtagot: az állat a gazdi jelenlétében megnézi, megszagolja a kisbabát, de aztán bizonyos helyiségekből, főleg a baba közvetlen közeléből tiltsuk ki a kutyát, a cicát, de még a kalitkát, a terráriumot és az akváriumot se ott tartsuk, ahol a napjait tölti a baba.
És persze ebben a kérdésben is érvényes a legfőbb szabály: az eszünk mellett hallgassunk a szívünkre is.
