Élő Belföld

Gulyás: Növelni kell a környezetvédelmi bírságok mértékét

MTI/Máthé Zoltán
MTI/Máthé Zoltán
Mutatjuk a csütörtöki kormányinfó legfontosabb bejelentéseit.

Mit üzen a kormány a vendégmunkásokat befogadó településeknek?

Vendégmunkások csak olyan beruházásokon vehetnek részt, ahol az magyar munkaerővel nem oldható meg – szögezte le a miniszter arra a kérdésre, amely a vendégmunkásokkal kapcsolatos konfliktusokat firtatta. Szerinte ezekben az esetekben mindig a beruházó cég feladata, hogy a magyar és a külföldi emberek együttélésében ne alakuljanak ki konfliktusok. Van, ahol ez sikerül, máshol kevésbé.

Hozzátette: a vendégmunkások nem keverendők össze a gazdasági bevándorlókkal, akik nálunk akarnak letelepedni, míg az előbbiek a munkájuk elvégeztével hazamennek.

Miért kezdődött egy félholddal az idei tűzijáték?

Az idei, augusztus 20-i budapesti tűzijáték furcsa módon egy félholddal kezdődött. Az erre vonatkozó kérdésünkre Gulyás Gergely azt mondta, azt feltételezi, hogy mivel a tűzijáték egy kereszttel végződött, az elején a félhold feltehetőleg a kereszténység előtti időszak egyik szimbólumát idézte fel.

Mennyire érdekli a kormányt az Erdogan emberei által bántalmazott férfi ügye?

A törvényeket mindenkinek be kell tartania, az erőszakot pedig elítéljük – ezt válaszolta a miniszter arra a kérdésünkre, miért nem váltott ki élénk tiltakozást a kormánytagokból az az eset, amikor Erdogan elnök budapesti látogatásakor a török államfő biztonsági emberi bántalmaztak egy neki bemutató magyar állampolgárt.

Az én információim szerint a magyar rendőrök az említett esetben példásan jártak el, és senkinek nem keletkezett nyolc napon túl gyógyuló sérülése

– fogalmazott Gulyás Gergely. Hozzátette: számos olyan büntetőeljárás van folyamatban Magyarországon, amit ennél az esetnél – a büntetőjogi súlyánál fogva – súlyosabbnak ítél.

De mit csinálnak a miniszterek a kormányülésen?

Arra kérdésünkre, hogy milyen konkrét döntés született a szerdai kormányülésen, Gulyás Gergely elmondta, hogy szeptember 16-ától – amennyiben erről addig nem születik uniós határozat – nemzeti hatáskörben is fenntartjuk az ukrán gabonabehozatal tilalmát.

Azt firtató kérdésünkre, hogy egyéb döntések is születtek-e, a miniszter közölte: a sajtónak aligha lehetnek pontos információi arról, miként zajlik egy kormányülés.

A kulisszatitkokról annyit elárult, hogy ilyenkor tájékoztatások hangzanak el a háborús helyzetről, a gazdaság aktuális állapotáról – az inflációról, a béremelésről, a költségvetés állapotáról –, továbbá megvitatnak számos egyéb ügyet, de nem feltétlenül születnek konkrét döntések.

Gulyás nem árulkodott

Kollégánk első kérdése az volt, kik azok a kulcsminiszterek, akik az idén nem mehetnek nyaralni – a kormányfő bejelentése szerint.

Gulyás Gergely először is közölte: az érintett tárcavezetők az idén nem nyáron mennek szabadságra, hanem később. Hozzátette: néhány miniszter ugyan a nyáron is elment egy hét/tíz nap szabadságra, de ő ezzel összefüggésben nem kívánja a nyilvánosság előtt sem megdicsérni, sem elmarasztalni egyik minisztertársát sem.

Szerinte az idei nyár a „nehéz helyzet” és a programok zsúfoltsága miatt eltért a korábbi évektől – és remélhetőleg a következő évektől is.

Vasúti szárnyvonalak?

Kérdés: Felröppent, hogy szeptember elsejétől újabb vidéki vasúti szárnyvonalakat zárnának be.

Válasz: Ilyen döntés egyelőre nem született.

Növelni kell a környezetvédelmi bírságok mértékét

Meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogy megemeljük a környezetvédelmi bírságok tételeit – mondta a miniszter arra a kérdésre reagálva, hogy vajon kellő szigorral lépnek-e fel az érintett hatóságok a Magyarországon működő akkumulátorgyárakkal szemben.

Hozzátette: fontos, hogy növekedjenek a bírságösszegek, de azt nem szabad elfelejteni, hogy súlyos szabályszegés esetén a hatóságoknak jelenleg is megvan az a jogkörük, hogy azonnali hatállyal felfüggesszék a szabálysértő cég működését – amire egyébként a közelmúltban már akadt is példa. Egyébként minden kormányhivatal azt az utasítást kapta, hogy fokozottan vizsgálják az egészségre veszélyes tevékenységet végző cégek szabályos működését – közölte.

Az oroszok relativizálták a nemzetközi jogot

A külpolitikát a kormány határozza meg, az állam képviselete pedig a köztársasági elnök feladata – szögezte le a miniszer azok előtt, hogy válaszolt volna arra kérdésre: egyetért-e a kabinet Novák Katalin azon kijelentésével, miszerint az orosz–ukrán háborúnak a Krím-félsziget Ukrajnához történő visszacsatolásával kell végetérnie.

Gulyás emlékeztetett: Orbán Viktor az elsők között ítélte el már a Krím 2014-es annexióját is, csakúgy, mint a tavaly február óta bekövetkezett orosz területfoglalásokat. Ez az álláspontja a magyar kormánynak nem változott. Más kérdés, hogy hiába szeretnénk, hogy érvényesüljön a nemzetközi jog, ez nem feltétlenül a mi akaratunktól függően fog elmaradni vagy bekövetkezni. A nemzetközi jogot ugyanis az erősek mindig relativizálják, ahogy azt az elmúlt időszakban Oroszország is megtette.

Orbán Viktor hamarosan nyaralni megy

Orbán Viktor az idén nyáron még nem volt szabadságon, de ez a helyzet a hónap utolsó napjaiban megváltozik, árulta el Gulyás Gergely egy kérdésre.

Hozzátette: erről a Miniszterelnöki Sajtóiroda árulhat el részleteket, de azt maga is megerősítheti: annak nincs realitása, hogy a kormányfő részt vegyen a jövő keddre tervezett bledi stratégiai fórumon.

Még csak tervek vannak a csok kiváltásáról

Gulyás Gergely közölte, sokféle terv született azzal kapcsolatban, hogy jövő év januárjától mi válthatja majd a megszűnő városi csokot, de az ügyben még nem született kormánydöntés.

Hogy áll az Erasmus-ügy?

„Sajnos az Európai Bizottság valamiért jobban szereti a másik 26 tagállam egyetemistáit, mint a magyar fiatalokat, pedig azt hittük, hogy ennek a kora már lejárt” – fogalmazott a kancelláriaminiszter az Erasmus-ügy aktuális állását firtató kérdésre.

Mint mondta, az üggyel kapcsolatban a magyar kormány megtette a javaslatait Brüsszelnek, de egyelőre hiába vár a válaszra, mert odakint jelenleg mindenki nyaral.

Gulyás Prigozsin haláláról

„A magyar kormánynak nincs plusz információja Prigozsin halálával kapcsolatban, így nem is tudok beszámolni hivatalos álláspontról, ám az biztos, hogyha nem lenne háború, hanem béke lenne, akkor ilyen esetekkel sem kellene foglalkozni” – válaszolta az ezzel kapcsolatos kérdésre Gulyás Gergely.

Hozzátette: egy háború során rendkívül sok fegyver kerül a harcoló felekhez, és ez szükségszerűen irreguláris csapatok létrejöttéhez vezet. Azt ugyanakkor nem gondolja, hogy a Prigozsin-eset a térséget, illetve magát Oroszországot destabilizálná.

Gulyás: A tanárok száma Magyarországon elegendő

Az ATV az esetleges béremelésről kérdezte Gulyás, mire a miniszter azt mondta, azért és azon dolgoznak, hogy az emberek jövedelme egy olyan évben, amikor a pénzromlás mértéke legalább 15 százalék lesz, nagyobb mértékben nőjön, mint amilyen értékvesztést a forint kénytelen elszenvedni.

Január elsején lesznek béremelések, de számtalan olyan intézkedést tett a kormány, ami azt szolgálja, hogy az idei évben is reálbéremelkedés legyen.

A pedagógushiánnyal és a gyömrői iskola helyzetével kapcsolatban a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy a kormány azt várja az oktatási kormányzattól, hogy a tanév mindenhol el tudjon indulni.

Ha megnézzük a tanárok számát Magyarországon, akkor ez összességében elegendő, ilyen értelemben tanárhiány nincsen, vélekedett Gulyás, de elismerte, hogy „bizonyos helyeken, bizonyos szakokon nehezebb tanárt találni”. Ma több tanár jut húsz gyermekre, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt, tette hozzá, de az igaz, hogy vannak területek, amikre nehezebb szaktanárt találni.

Az ATV arról is kérdezte Gulyást, miért nem kaptak meghívást az uniós országok vezetői az augusztus 20-i ünnepségre, mire a miniszter többek közt azt mondta:

szuverén ország vagyunk, azt hívunk meg, akit jónak látunk.

Átláthatóságot szeretne Gulyás

A következő kérdés az ellenzék külföldi támogatásaira vonatkozott, mire Gulyás többek között arról beszélt, hogy ebben a kérdésben a legfontosabb az átláthatóság,

Minden szabályozás alapja, hogy a választópolgároknak igenis tudniuk kell, hogy ki, mikor, milyen önkormányzatnak ad pénzt.

Gulyás azt reméli, hogy a végén mindenki megtudhatja, „kik tudták megvásárolni a baloldalt”. Ha valaki egy választási mozgalmat hoz létre, utalt Karácsonyra, arra kell válaszolni, honnan jött a pénz, és akkor nem kell találgatnunk.

Kapcsolódó
Váratlanul találta el a titkosszolgálat Karácsonyt, a főpolgármester még nem is tudott kiegyenesedni
Karácsony Gergely a 99 Mozgalomnál felbukkant százmilliós tételekre eddig csak nehezen hihető magyarázattal szolgált. Utánanéztünk a szervezetnek, ám ettől az összkép még homályosabb lett.

Gulyás: A józan észt számon lehet kérni

Az M1 az országot érintő problémák közül gondosan válogatva a budapesti kerékpársávokat elválasztó karók ügyéről kérdezte a minisztert, mire Gulyás azt mondta, a fővárosi autósüldözés következő fejezetének tartja, ami történik.

„A józan ész, amit nyugodtan számonkérhetünk, ha valaki gyűlöli az autósokat, akkor sem teheti azt lehetetlenné, hogy a rendőrök, mentőautók akadálytalanul tudjanak közlekedni”, fogalmazott a miniszter.

Fokozódó árverseny -> zsugorodó infláció

Gulyás Gergely elmondta, amit szeretett volna, így az újságírói kérdések előtt még Szentkirályi Alexandra beszél az online árfigyelő hatásairól. Mint mondta, a multik láthatóan nyerészkedtek a vásárlókon az utóbbi időszakban, így nagyon jó, hogy az online árfigyelő transzparenciát teremt, és látják, hogy az emberek is szívesen használják ezt az eszközt. Leggyakrabban a csirkemell, tej, tojás és az olaj szavakra keresnek rá.

Lesznek még fejlesztések, folytatta, napirenden van, hogy a 62 termékkategóriát bővítsék olyan irányokba, amelyekre az emberek igényt tartanak.

A fokozódó árverseny zsugorodó inflációt jelent, ez hatékony eszköz lesz az egy számjegyű infláció eléréséhez, hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.

Olyan áldozatot nem vállalhatunk, amik a magyar mezőgazdaságot hozzák lehetetlen helyzetbe

A kormány tárgyalt a búzaügyről is, folytatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, ezért Magyarország indítványozza, hogy az EU hosszabbítsa meg a tilalmat. Egyúttal emlékeztetett, hogy erre eddig mindig elutasító választ kaptak, ha ez újra megtörténik, akkor ugyanazokat a nemzeti intézkedéseket vezetik be, amiket az EU-s tilalmat megelőzően bevezettek.

Az nem európai szolidaritás, hogy az Ukrajnával határos országok mezőgazdaságát tegyük tönkre

– vélekedett. Gulyás megjegyezte: olyan áldozatot nem vállalhatunk, amik a magyar mezőgazdaságot hozzák lehetetlen helyzetbe.

Októberben egy számjegyű lehet az infláció

A háborúról is szó esett a kormányülésen, a magyar kormány álláspontja változatlan, szögezte le a miniszter, azonnali tűzszünetre és béketárgyalásra van szükség, ismételte el Gulyás.

Amíg tart a háború, a kormány minden eszközzel harcol azért, hogy letörjük az inflációt

Az egy számjegyű infláció talán már októberben elérhető, jelezte.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik