Élő Belföld

Gulyás: Növelni kell a környezetvédelmi bírságok mértékét

MTI/Máthé Zoltán
MTI/Máthé Zoltán
Mutatjuk a csütörtöki kormányinfó legfontosabb bejelentéseit.

Az atlétikai világbajnokság is siker

A kormány az atlétikai világbajnokságot is értékelte, itt még csak részeredmények vannak, de biztosan nagy dolog, hogy augusztus 20-án több mint 60 ezren látogattak ki a programokra, folytatta Gulyás, hozzátéve, hogy az utolsó napokra már egyáltalán nincsenek jegyek.

Több mint 2100 versenyző nevezett, soha ennyi atléta nem vett még részt világbajnokságon. Gulyás úgy fogalmazott:

Magyarország képes nagy rendezvényeket jól megrendezni, a főváros kiváló házigazdája ezeknek a rendezvényeknek.

Augusztus 20-i rendezvények = siker

Szerdai ülésén a kormány meghallgatta a tájékoztatást az augusztus 20-i ünnep lebonyolításával kapcsolatban, kezdte tájékoztatsát Gulyás Gergely. Mint mondta: a rendezvényeket egyértelműen sikeresen értékelhetik, „minden idők leglátványosabb fény- és tűzijátéka volt Magyarországon”, fogalmazott.

Hozzátette: minden eddiginél többen vettek részt a rendezvénysorozat helyszínein, illetve nézettségi rekordot döntött az erről szóló televíziós közvetítés is.

Fennakadás nélkül, rendben zajlottak a rendezvények, ami különösen a nagyszámú külföldi delegáció jelenléte miatt is említésre méltó, hangsúlyozta.

Orbán szerint munka van bőven

A csütörtöki kormányinfót megelőzően Szerdán ülésezett a kormány, Orbán Viktor erről szóló Facebook-posztjában azt írta:

Munka van bőven: az inflációt letörjük, de itt nem állunk meg! Beindítjuk a gazdasági növekedést és tovább fogjuk emelni a béreket!

Olvasói sztorik