Belföld

Az állam és Lázár János ismerőse is kaszált a dohánybizniszen

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

8,8 milliárd forint koncessziós díjat fizetett be az államkasszába 2022 után az Országos Dohánybolt-ellátó (Odbe) – írta a Hvg.hu a cég beszámolója alapján. Ez a vállalat (illetve az egész államosított dohánykiskereskedelem) működése óta a legmagasabb éves koncessziós díj, 5,3 milliárd forinttal haladja meg a 2021-est. Az Odbe (amely a nemzeti trafikok monopol dohánybeszállítója) árbevétele szintén rekordot döntött, meghaladta a 970 milliárd forintot, az adózott nyereség pedig 8,3 milliárd forint volt.

A profitot a tulajdonosok – ahogy az szokásuk – majdnem teljes egészében kivették a cégből: 8,1 milliárd forint osztalékot szavaztak meg maguknak. A lap közölte, az Odbe 49 százalékos tulajdonrésze a BAT Pécsi Dohánygyáré, a többségi részesedés tulajdonosi háttere viszont meglehetősen bonyolult. A közvetlen tulajdonos a Tabán Trafik Zrt., ami mögött egy közepesen komplikált céghálón keresztül nagyjából 90 százalékos részesedéssel a hódmezővásárhelyi Sánta család áll, 10 százalékos részesedéssel pedig a szintén vásárhelyi Veszelovszki család.

Sántáékat Lázár János (volt vásárhelyi polgármester, volt kancelláriaminiszter, jelenleg építési és közlekedési miniszter) gazdasági holdudvarához szokás sorolni – olvasható a Hvg.hu-n. Sánta János részt vett a Lázár irányítása alatt született trafiktörvény kidolgozásában: a törvénytervezet egyik változata az ő számítógépének digitális aláírását tartalmazta. Sánta visszautasította azt a feltételezést, hogy részben vagy egészében ő írta volna a törvényt, azt nyilatkozta, hogy csak véleményezte a tervezetet. Lázárról azt mondta, nem barátok, csak az ismerőse, aki néha kikéri a véleményét.

A lap megjegyzi, hogy egy június 22-ei kormányrendelettel a trafikok felügyelete és a trafiküzemeltetési jogosultságok osztása visszatért Lázár János felügyelete alá, miután a terület átkerült Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztériumától az építési tárcához. Lázár elvileg nagy harcosa a dohányzás visszaszorításának, 2018 után, mikor miniszteri biztosként foglalkozott a területtel, még azt is felvetette, hogy a 2020 után születőkre vonatkozóan teljesen be kellene tiltani a dohánytermék-vásárlást.

Ez azonban az államnak sem áll érdekében, hiszen 2022-ben a költségvetésnek 476 milliárd forint jövedékiadó-bevétele volt a dohánytermékekből – ami megint csak rekord, 63 milliárddal több, mint a megelőző évben. A KSH adatai szerint 2022-ben 1,1 ezer milliárd forint volt a dohányáruk kiskereskedelmi eladási forgalma.

Az 1,1 ezer milliárdos dohányforgalom brutális, az élelmiszerek forgalma 4,4 ezer milliárd forint volt úgy, hogy 2022-ben az élelmiszerek inflációja már jelentős volt. A teljes kiskereskedelmi forgalom 16,78 ezer milliárd forint volt tavaly, vagyis a teljes kiskereskedelmi forgalom 6,5 százalékát a dohányáruk tették ki.

Az illegális dohánypiac is szépen fejlődik Magyarországon. A KPMG 2022-es kutatása szerint három százalékponttal nőtt, ami 2022-ben félmilliárd elfogyasztott szálat jelent, ez a teljes fogyasztás 7,2 százalékát adja

Ajánlott videó

Olvasói sztorik