Belföld

Telex: fideszes képviselők neve bukkan fel végrehajtójelöltek „támogatójaként” a Völner-Schadl-ügy tanúvallomásaiban

Palágyi Barbara / 24.hu
Palágyi Barbara / 24.hu

A Telex birtokába jutott néhány tanúvallomás a Völner-Schadl-ügyben. Az igazságügyi tárca különböző szinteken dolgozó munkatársai mesélik el részletesen, mit láttak a végrehajtói pályázatok megbundázásából, hogyan kezelték őket ezekben az eljárásokban.  A folyamat elvileg úgy néz ki, hogy a pályázók először a beadott dokumentumaikra kaptak objektív pontszámokat, majd szóbeli meghallgatáson pontozta őket a végrehajtói kamara pár emberéből és a tárca küldöttjéből álló bizottság, végül a legjobb összpontszámúakat ez a bizottság felterjesztette a minisztériumba, ahol ez alapján egy felső vezető meghozta a végső, formális döntést egy adott körzet győzteséről.

Az Igazságügyi Minisztérium egyik dolgozója 2019-ben részt vett a végrehajtói pályázatok tavaszi és őszi elbírálásában. Ő így emlékszik vissza a történtekre:

  • A tavaszi pályázati körnél ott ült ugyan a meghallgatásokon, de készen kapta a „közösen megítélt” pontszámokat anélkül, hogy beleszólása lett volna, ráadásul a pontozásban hibákat talált: olyanra kapott valaki pontot, amire jogszabály szerint nem lehetett volna és fordítva.
  • Az őszi körnél ennél is súlyosabbá vált a helyzet. A ponthúzó tanácskozáson sem kapott szót, miközben a jelen lévő Schadl György és Völner Pál folyamatosan egyeztettek, hogy kiket kell győztesnek kihozni. „Schadl egyszer csak felállt, kiment, majd amikor visszajött, mondta, hogy Völner úrtól jött. Ekkor a kezében lévő cetlin lévő névvel kapcsolatosan adott esetben megkérdezte, hogy hogy is van az adott hely listája, és ha ott nem az jött ki eredménynek, hogy a cetlin levő név nyerjen, akkor elkezdődött a számolgatás, hogy miként lehet megváltoztatni a pontokat úgy, hogy ezt a személyt hozzák ki nyertesnek”, vallotta tanúmeghallgatásán a tárca munkatársa.
  • A meghallgatások és ponthúzások után hívatta a főosztályvezetője, majd felmutatott neki egy mobiltelefont, aminek a képernyőjén kézírással városnevek és személynevek voltak, és közölte vele, hogy őket kell megjelölnie a felterjesztésben, mint a minisztérium kinevezési javaslata, de nem akarja átküldeni neki, hanem ő is fotózza le a saját telefonjával a képernyőt. „Mivel tudtam, hogy (a főosztályvezető) az államtitkárságról jött vissza, nem kellett kérdeznem, hogy ez kinek a döntése. A telefonomban mind a mai napig megvan ez a három fénykép.”

A vallomásában azt is állítja, hogy voltak olyan emberek, akikről a meghallgatásokon és a minisztériumi megbeszélésen is kijelentették, hogy akárhányszor pályázhat, soha nem fog nyerni, mert nem baráti ember köreihez tartozik.

Egy másik minisztériumi dolgozó úgy fogalmazott, hogy neki már előre jelezték, hogy „nem a minisztérium képviselője a legfontosabb személy ebben a bizottságban, finoman szólva, tehát nem rajtunk fog múlni a dolog”. Valóban így lett, senki nem kérdezte őt a pontok kiosztásánál. Volt olyan meghallgatás, amely után Schadl letette az asztalra a telefonját, a képernyőn egy kézzel írt irat látszott, és mosolyogva közölte, hogy „gyerekek, mutatom, mi lesz”.

Több tanú is említette, hogy a pályázatoknál láttak listákat a „támogatott” emberekről, és egyes nevek mellett monogramok és nevek voltak, hogy kik támogatják őket „magasabb szintről”. Több tanú is azt állította, a V.P. monogram Völnert jelöli, de a tanúvallomások szerint felbukkan a támogató nevek között Gelencsér Attila, Szatmáry Kristóf, Cseresnyés Péter vagy Csizi Péter országgyűlési képviselők neve is. 

Voltak olyan monogramok is, amiket a minisztérium középső szintjén lévő munkatársak sem tudtak dekódolni, és nincs hozzájuk megfejtés a Telex által megismert iratokban: Ko. Zs., M. L., L. T., R. T., B. T.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik