Belföld

A miniszter nem fiatalít, tisztogat – Vadai Ágnes sztálininak tartja a módszert

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu
A DK politikusa szerint a kor szerinti diszkrimináció is felvet alkotmányossági problémákat.

2023. január 17-án jelent meg a kormányrendelet, amely bevezeti a honvédelmi szolgálati juttatást, felülírja a honvédek jogállásáról szóló törvényt, lehetővé teszi, hogy a 45 évnél idősebb katonákat a honvédelmi miniszter felmentse. Ezt a Honvédelmi Minisztérium a haderő személyi állományának megújításával indokolta, Szalay-Bobrovniczky Kristóf tárcavezető  a Magyar Nemzetnek pedig már arról is beszélt, hogy most kell

megnyitni az utat azon idősebb tisztek előtt, akik egyébként kiválóan szolgálták eddig hazájukat, és még nyitva áll előttük a civil munkaerőpiac, amihez méltányos segítséget nyújt a honvédelmi szolgálati juttatás intézménye.

A Klubrádió reggeli műsorában Vadai Ágnes tragédiának nevezte, ami a honvédségnél történik. A DK politikusa szerint a miniszter a kormányfő utasítására politikai tisztogatásba kezdhet, miközben valójában nem ért a hadsereghez, háborús időben növeli a bizonytalanságot, ássa alá morálisan a honvédség működését. Mint mondta: a fiatalok, akikre Szalay-Bobrovniczky Kristóf számít, már régen nyugaton vannak, multiknál dolgoznak, nem a magyar honvédségnél.

Szerinte azzal, hogy egy rendelettel egy kétharmados törvényt is felülírtak a kormány alkotmányellenesen, lopakodó jogalkotással, előkészítés nélkül lépett, miközben a svéd és finn NATO-csatlakozás ratifikációjának elodázását társadalmi egyeztetéssel indokolja. Az ellenzéki politikus úgy vélte: sem azt nem tudni, mi lesz a 45 évesen utcára kerülő katonákkal, sem azt, hogy miként fogják őket 20-30 évesek helyettesíteni, hiszen az egyetemi tudás kevés, tapasztalat is szükséges. Vadai Ágnes szerint a kor szerinti diszkrimináció is felvet alkotmányossági problémákat. Mint mondta, utoljára Sztálin hajtott végre ilyen tisztogatást a tábornokai között. Mindezért Orbán Viktort tette felelőssé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik