Belföld

Az Európai Bizottság szerint semmi sem tiltja, hogy a légitársaságok áthárítsák a különadót

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A hatályos rendelet egyetlen rendelkezése sem akadályozza meg a légitársaságokat abban, hogy az adókat átvigyék a jegyárba, amennyiben ez átlátható és megkülönböztetésmentes módon történik

– válaszolta Adina Valean közlekedésért felelős uniós biztos Ujhelyi István, az MSZP EP képviselőjének írásbeli kérdésére.

A politikus azt szerette volna megtudni, hogy ütközik-e bármilyen hatályos rendelkezésbe néhány légitársaság gyakorlata, ami alapján visszamenőlegesen is az utasokra hárítják át az adott tagállamban a gazdasági válság kezelésének részeként kivetett rendkívüli különadók összegét.

A politikus lapunkhoz eljutott közleménye szerint Valean közölte, hogy

az uniós légi fuvarozók szabadon állapíthatják meg az EU-n belüli légi járatok viteldíjait, feltéve, hogy tiszteletben tartanak bizonyos átláthatósági követelményeket, a fogyasztók érdekeit, és ezáltal egyenlő versenyfeltételek jönne létre.

Hozzáteszi: a hatályos rendelet arról is rendelkezik, hogy a társaságoknak tájékoztatniuk kell az utasokat a légi viteldíjra vonatkozó valamennyi feltételről, vagyis amennyiben „átlátható és megkülönböztetésmentes” módon adnak információt erről az utasoknak, úgy módjukban áll az adókat ráterhelni a jegyárakra.

Az Európai Bizottság illetékese megjegyzi, hogy az érintett tagállamok nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságainak feladata annak értékelése, hogy a légitársaságok megfelelően tájékoztatták-e az utasokat az alkalmazandó szerződési feltételekben a jegyvásárlást követően kivetett adók felszámításáról.

Kapcsolódó
Előre láthatta a kormány, hogy a légitársaság-adót ráterhelik az utasokra
Európában több helyen létezik a nálunk most bevezetett adónem, de nem nyelik le a szolgáltatók. Sőt, egyes országokban kifejezetten az utasokat adóztatják.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a május végi kormányinfón jelentette be, hogy egyes ágazatokat extra adóterhekkel sújtanak a válságkezelés jegyében, miután a Ryanair, az Easyjet és a Wizz Air is bejelentette, hogy az új adónem miatt drágulni fognak a viteldíjak. A kormányhivatal fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított az ügyben, a Ryanair kapott is egy 300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot, ami után a légitársaság fellebbezett a bíróságon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik