Belföld

Levegőben lóg az újabb ellenzéki bukás: Zuglóban a Tóth Csabához köthető jelölt is az összefogással szemben indul

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Az egekbe szökő gázárak és a két számjegyű infláció ellenére is mandátumot veszíthet az ellenzék Zuglóban, ahol az ellenzéki pártok jelöltjének nemcsak a fideszes indulóval és a Civil Zugló Egyesület jelöltjével kell megküzdenie, de egy Tóth Csabához köthető riválissal is. Az országosan a Párbeszéddel szövetségben politizáló MSZP a XIV. kerületben nem támogatja a többi párt által segített párbeszédes jelöltet, Horváth Csaba polgármester pedig távol tartja magát a kampánytól.
  • Múlt vasárnap a Momentum jelöltje veszített az I. kerületi időközi önkormányzati választáson, amit azért kellett megtartani, mert a korábbi alpolgármester, Gelencsér Ferenc bekerült a parlamentbe. A Momentum elnökének korábbi képviselői helyét 53-45,5 százalékos arányban a Fidesz jelöltje, Fazekas Csilla szerezte meg. Korsós Borbála mögött a teljes ellenzék (DK-Momentum-MSZP-LMP-Párbeszéd-Várunk Egyesület) felsorakozott ugyan, de ez a kiállás sem volt elég a győzelemhez.
  • Egy héttel korábban Óbudán egy DK-s jelölt maradt alul a Fidesz politikusával szemben 50,1-38,3 arányban, pedig a III. kerületben 2019 őszén minden körzetben az ellenzék győzött.
  • Ha sokkal szorosabban, mindössze néhány szavazat különbséggel is, de ugyancsak a kormányoldal nyert a XXII. kerületben a július utolsó napján megtartott időközi választáson.
  • Szintén a Fidesz győzött a nyáron az V. kerületben, ami nem meglepetés, ugyanakkor az ellenzék egy 2019 októberében még megnyert önkormányzati mandátumot bukott el a XVI. kerületben, Erzsébetvárosban és Józsefvárosban is, miközben csak egy MSZP-s politikus sikerének örülhetett Újpesten.

Szeptember 18-án vasárnap megint több, eddig szintén az ellenzék által birtokolt kerületi mandátumról kell dönteniük a szavazóknak. Újbudán két momentumos képviselő helye ürült meg, mivel Orosz Anna és Bedő Dávid is bekerült a parlamentbe, miként a volt zuglói alpolgármester, a párbeszédes Szabó Rebeka is, így az ő helyükre új önkormányzati képviselőket választanak.

A 2014 óta ellenzéki vezetésű Zuglóban azonban a saját dolgát is megnehezíti a baloldal, mert nem sikerült megegyezni arról, hogy közösen lépjenek fel a Fidesszel szemben.

Vasárnap három ellenzékinek elkönyvelhető jelölt versenyez majd a kormányoldali Juhász-Pintér Pállal, így mára a megegyezés-képtelen ellenzéki politikusoknak is erős kétségei lettek a sikert illetően.

Pedig a XIV. kerület 9. számú egyéni választókerületben három éve, a 2019-es önkormányzati választáson Szabó átütő győzelmet aratott, csaknem 15 százalékot vert a fideszes Fülöp István Endrére, miközben három másik induló is versenyben volt, akik összesen sem tudtak összeszedni 20 százaléknyi szavazatot.

Hadházy Ákos, a zuglói körzet országgyűlési képviselője a 24.hu-nak azt mondta, sokat dolgozott azon, hogy csak egy jelölt legyen, de nem járt sikerrel. Véleménye szerint a párhuzamos indulás nagyban segít a Fidesznek, még akkor is, ha az indulók közül kettő jó, vállalható jelölt. Szerinte a harmadik ellenzéki viszont csak „kamujelölt”, akit azért indítottak, hogy zavarja az összképet.

Sok ellenzéki szavazónak kell aktivizálnia magát ahhoz, hogy vasárnap nyerni tudjon az ellenzék, ha nem sikerül mozgósítani az embereket, simán a Fideszé lesz a mandátum

– mondta az ellenzéki politikus.

Farkas Norbert / 24.hu Hadházy Ákos sajtótájékoztatója a Kossuth téren 2022 május 2-án.

A zuglói ellenzék speciális problémája Tóth Csaba, aki korábban az MSZP országgyűlési képviselője volt, és akinek a 2021 őszén megtartott ellenzéki előválasztás ideje alatt hangos botrány közepette háttérbe kellett vonulnia. A botrányt éppen Hadházy robbantotta ki, amikor dokumentumokat mutatott be arról, hogy Tóth alapítványba rejtett „egy sok százmillió forintos telket”.

A több szálon a szocialista politikushoz köthető Első Lépés Inkubátorház Alapítvány megvett egy 26 ezer négyzetméteres gyártelepet, amelyre később Tóth Csaba cégének vételi jogát is bejegyezték. A tranzakció lényege az volt, hogy az ingatlan ne kerüljön be Tóth vagyonnyilatkozatába. Az ügy miatt a politikus helyzete tarthatatlanná vált, ezért vissza kellett lépnie az előválasztástól. Azóta Tóth Csabát más ügyben meg is gyanúsították korrupciós bűncselekmények miatt, ám a kerületben továbbra is megmaradt a befolyása, főként a szintén MSZP-s Horváth Csaba polgármesternek (aki egyébként a szóban forgó eljárásban szintén gyanúsított) és a sokáig fontos posztokon maradt emberei miatt. Az Index cikke szerint Tóth Csaba az egyetlen elnökjelölt a zuglói MSZP csütörtöki tisztújításán, noha tavaly szeptemberi visszalépésekor azt mondta: a 2022. áprilisi választásig a zuglóiakat képviseli, de utána visszatér az üzleti életbe, amit alig vár, mert a politikai „mocsárra” nincs szüksége.

Mohos Márton / 24.hu Tóth Csaba az előválasztástól való visszalépésének bejelentésekor 2022-ben.

Jellemző, hogy hosszas koalíciós huzakodás után csak májusban tudták leváltani a zuglói vagyonkezelő vezérigazgatóját. Baracskai Gábor hét éven keresztül állt a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. élén, a DK által támogatott utódját viszont csak az elmúlt hetekben sikerült megszavaznia a testületnek, de a jogi hercehurca miatt a mai napig sem foglalhatta el a posztját.

Ez az MSZP és a DK között elhúzódó személyügyi csatározás, illetve a hatalmas Bosnyák téri új városközpont-beruházás körüli viták a végletekig megterhelték az ellenzéki pártok kapcsolatát, a napokban már a képviselő-testület is határozatképtelen volt.

A mostani időközi választás előtt a polgármester és pártja annyira levált az ellenzéki összefogásról, hogy a közös jelölttől, Kökény Dalmától is megtagadták az MSZP-s pártlogót. A banki kommunikációval foglalkozó párbeszédes Kökény mögé a DK, az LMP, a Momentum és a Civil Bázis nevű szerveződés állt be, az MSZP nem – miközben országosan az MSZP épp a Párbeszédhez áll a legközelebb, a 2018-as parlamenti választáson és a 2019-es EP-választáson is szövetségben indultak, és az MSZP tavaly is Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségét támogatta a főpolgármester visszalépéséig.

Kökényt a parlamentbe távozó Szabó Rebeka indította el jelöltként, búcsúzóul még külsős alpolgármesternek is meg akarta választatni. Akkor azonban az ötletet még a DK sem támogatta, ezért az előterjesztést Horváth Csaba visszavonta anélkül, hogy szavaztak volna róla. A nagyobb pártok álláspontja az volt, hogy Karácsony pártjának nincs valódi bázisa a kerületben, ezért a jelöltet nem a Párbeszédnek kellene adni. Most viszont Horváth Zsolt, a DK helyi frakcióvezetője mellett Dobrev Klára is kampányol Kökény mellett, miközben a polgármester teljesen kivonta magát a választási előkészületekből.

Ebben minden bizonnyal közrejátszik, hogy Kézdi Gabriella személyében egy Tóth Csabához köthető jelölt is bejelentkezett a képviselői helyért zajló versengésbe a Szolidaritás – Összefogás Zuglóért Egyesület színeiben. Tóthhoz vezető szál, hogy az Összefogás Zuglóért Egyesület elnöke az a Békefi László, aki külsős ügyvédként a kerület átláthatósági biztosa volt, és vezetői posztot töltött be az Első Lépés Alapítványban is, amely a Tóth bukását okozó ingatlanügyet intézte.

A 24.hu-nak több helyi politikus is azt fejtegette, szerintük Tóthék célja az, hogy az ellenzék elveszítsen egy mandátumot, mert így az ellenzéki többség megmarad ugyan a testületben, ám a többi párt az MSZP nélkül nem tudnak döntéseket hozni. Várnai László, a Civil Zugló Egyesület vezetője is azt emelte ki a szervezet közleményében, hogy a tét nemcsak a körzet megnyerése, hanem az MSZP nélküli ellenzéki többség megőrzése, azaz „Zugló korrupciótól való megtisztítása”.

Aki a zuglói történéseket követi, tudja, itt a még mindig Tóth Csaba által vezetett szocialisták külön utat járnak, számos ügyben a Fidesszel szavaztak az elmúlt években, például a parkolás ügyében. Jellemzően a mostani időközi választáson sem ők, sem a polgármester nem támogatja az ellenzéki jelöltet, hanem saját, civil köpönyegbe bujtatott jelöltet állítottak, ami több százalékot is elvihet az ellenzéki oldalról

– írták Várnaiék.

A vásárnapi időközin a harmadik jelöltet egyébként éppen a Civil Zugló Egyesület indítja. Keczéry Attila, a körzet egy részének háziorvosa, már 2019-ben is próbálkozott a testületbe jutással, akkor még függetlenként: 9,96 százalékos támogatottsággal harmadik lett, megelőzte például a Civil Zugló akkori jelöltjét is.

Keczéry Attila Keczéry Attila

Az egyesület közleményében jelezte, hogy az elmúlt években sok ügyben együttműködtek az ellenzékkel, ezért most ők kérik „a körzethez ragaszkodó Párbeszédtől, a támogató Momentumtól, a DK-tól, hogy gyakoroljanak gesztust”, és a civil jelöltet támogatva lépjenek vissza.

A visszalépésre eddig egyik fél sem mutatott hajlandóságot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik