Belföld

„Tűkön ülve vártam, mikor mehetek be végre egy osztályterembe tanítani”

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A tanársztrájk kezdetén a pedagógusjelöltek is a támogatásukról biztosították a tiltakozókat. A sztrájksorozat véget ért, ám a követelések nem teljesültek, ennek apropóján megkérdeztünk két, tanárszakos hallgatót, mi motivál ma arra egy fiatalt, hogy ezt a pályát válassza. Arról is beszélgettünk, mit tartanak a képzés legnagyobb problémáinak, illetve hol képzelik el a jövőjüket.

Kinek nem inge?

– kérdezik azok a pedagógusjelöltek, akik nem nézték tétlenül, ahogy a tanárok előbb a polgári engedetlenség, majd a sztrájk eszközével próbálták elérni, hogy csökkenjenek a munkaterheik, és végre méltó bérezésben részesüljenek. Március 16-án az ország számos pontján sztrájkba kezdtek a pedagógusok, a tiltakozásba pedig bekapcsolódtak a diákok is, akik aznap tüntetést szerveztek a Kossuth térre, sőt, a pedagógushallgatók is úgy érezték, kötelességük kiállni a sztrájkoló tanárok mellett.

A tanárszakos egyetemisták az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé szerveztek demonstrációt. Amikor ezt megelőzően érdeklődtünk a céljaikról, a szerveződés résztvevői a 24.hu-nak úgy fogalmaztak: számukra a sztrájk a jövőjükről szól. Elmondták, hogy a tanárképzésben résztvevők jelentős része már a tanulmányait sem fejezi be, vagy ha igen, sosem áll fel a katedrára a diákok elé.

A jelenlegi rendszerrel ugyanis sem az egyetemi oktatók, sem a hallgatók, sem pedig az egyetemisták gyakorlatát vezető tanárok nem elégedettek, értelemszerűen ennek is hosszú távon a diákok látják a kárát, mint ahogy a pedagógusok leterheltségének, az anyagi, fizikai, mentális kizsákmányolásuknak is ők a közvetlen vesztesei. Nekik is, nekünk is a jövőnkért kell kiállnunk, illetve az utánunk következő generációkért is

– fogalmaztak akkor a szervezők.

A sztrájksorozat azóta abbamaradt, a követelések közül viszont egyelőre semmi nem valósult meg, sőt, különösebb szándék sem mutatkozik rá. Legutóbb Kövér László házelnök fogalmazott úgy, hogy „minimális mértékben” kell emelni a pedagógusok bérét, illetve korábban a miniszterelnök is mindössze kétszer 10 százalékos béremelést ígért a szférában.

Mindezek fényében kíváncsiak voltunk, hogy érzik magukat most a pedagógusjelöltek, milyen kilátásokkal végzik a tanulmányaikat, miket tartanak a legégetőbb problémának, vagy mi motiválja őket.

Ivánkai Márk ötödéves magyar-médiaismeret tanárszakos hallgató. Mint mondja, még tavaly novemberben szerveztek egy konferenciát Lehetőségek a mai magyartanításban címmel, lényegében ebből nőtte ki magát aztán a Pedagógusjelöltek a pedagógusokért szerveződés, illetve a márciusi demonstráció. Nagy Laura angol-magyar szakos hallgató később csatlakozott a kezdeményezéshez, de mivel szerette volna, hogy egy demonstráción hallassák a hangjukat, a közös cél érdekében beszállt.

Mohos Márton / 24.hu

A tüntetésre bizakodva érkeztek azt remélve, hogy képesek valamiféle nyomást gyakorolni, nem véletlenül szervezték az eseményt az Emmi épülete elé, hogy biztosan meghallják őket a döntéshozók.

Mi nem tudtunk máshogy kiállni a tanárok mellett, így tudtuk megmutatni, hogy itt vagyunk, számíthattok ránk, hiszen mi vagyunk a következő generáció

– fogalmaz Laura.

Habár a két hallgató hasonló ambíciókkal lépne a tanári pályára, az ehhez vezető útjuk meglehetősen különbözik. Márk fejében sok minden megfordult, amikor a pályaválasztásról gondolkodott, szívesen lett volna lenni színész, filmrendező vagy író is. Aztán kikötött a bölcsészkaron, magyar alapszakon, ami ugyan tetszett neki, viszont úgy érezte, hogy nem felhalmozni szeretné a tudást, hanem inkább átadni. Ezért úgy döntött, hogy átjelentkezik tanári szakra, ami nem egy szokványos út, de itt találta meg az igazi pályáját. Szülei egyébként a vendéglátásban dolgoznak, a tanítás nem volt része a családi hagyománynak, viszont sok tanárára példaképként tekint vissza.

Köztük a volt gimnáziumi osztályfőnökére is. Amikor egyszer – már magyarszakos korában – találkoztak és beszélgettek, rájött, hogy tanítani szeretne. Mint mondja:

tanárnak lenni ma már önmagában egy kicsit lázadás a rendszer, a konvenciók ellen.

Laura ezzel szemben már negyedikes kisdiákként, „amikor még mindenki hercegnő vagy tűzoltó akart lenni”, kijelentette szintén pedagógus édesanyjának, hogy tanítani szeretne. „Ekkor nevetve azt mondta nekem, hogy még sokszor meg fogom gondolni magam. És igaza volt, nagyon sokszor elbizonytalanodtam”, mondja. Főleg középiskolában, amikor már jobban belelátott, milyen is valójában a tanárok helyzete.

Mohos Márton / 24.hu

Aztán az osztályfőnöke, aki nem tudott a negyedik osztályos ambícióiról, megkérdezte tőle: „Laura, te amúgy nem gondolkodtál tanárszakon?”. Neki köszönheti, hogy ma itt van. Persze elbizonytalanodás az egyetem alatt is előfordult, megesett, hogy csak ült az előadóban a „mit keresek én itt” kérdéssel a fejében.

De mára úgy érzi, megtalálta a hivatását. Ahogy belépett az osztályterembe és megtartotta az első óráját, érezte, hogy ez a pálya neki való.

Tanítási gyakorlatát az Apáczaiban és a Radnótiban tartotta, és mindezt maga mögött tudva már arról számol be, hogy egyfelől azt hitte, sokkal ijesztőbb kiállni a diákok elé, másrészt viszont könnyebbnek is gondolta, amíg nem látott bele abba, mennyi felkészüléssel is jár egy-egy óra megtartása. Ám a munkamennyiség dacára is azt mondja, nem hitte, hogy ennyit adhat a tanítás, ahogy azt sem tudta elképzelni, csak reménykedett benne, hogy ennyire jó érzés, amikor látja, hogy a diákok élvezik a feladatokat, olykor azt is elfelejtve, hogy órán vannak.

Én meg azt felejtettem el, milyen rövid 45 perc. Pedig a középiskolában néha nagyon hosszúnak tűnik

– vallja be. A gyakorlat végére viszont úgy érezte, más ember lett, mint előtte, másképp áll a diákokhoz is. Legjobb élményként az maradt meg benne, ahogy a gyakorlat végén megtapsolták, a „visszajelző cetliken” pedig olyan üzenetek is fogadták, mint hogy ő volt az eddigi legjobb kistanár.

Márk az egyik tanítási gyakorlatát még az online oktatás idején végezte, ami már önmagában nagy feladatnak tűnt, „egy képernyőhöz beszélni, reménykedve, hogy válaszolnak a diákok”, a magyart viszont már a Xántusban tarthatta meg a hagyományos oktatás keretei között. Első nagy kihívásként az óraterv megírására emlékszik vissza, de aztán lassacskán rájött, hogy az improvizációra való képesség legalább annyira fontos, mint az előre tervezésé, mivel ritkán fordul elő, hogy minden pontosan úgy történik a tanteremben, ahogy azt korábban elképzelte.

A gyakorlaton felvételi előkészítőt is tartott, itt szembesült azzal, hogy még a fogalmazások javításának is megvannak a maga szépségei: sokat kísérletezett azzal, mik a legjobb tanácsok, kritikák, amikkel élhet annak érdekében, hogy a segítsége leginkább a diákok épülésére szolgáljon. Fejlődésüket látva pedig örömmel töltötte el, hogy sikerült valamit átadnia.

Tanárnak lenni valahol olyan, mint elsüllyedni egy mocsárban, ahonnan egy könyvet tartunk fel a mélyből. Ha valaki azt átveszi a kezemből, már megérte tanítani

– összegzi a motivációit. Bevallja, régen elképzelhetetlennek tűnt számára, hogy ő adjon tanácsokat, mi több, utasításokat másoknak, úgyhogy nem csoda, hogy jókora félelem töltötte el, amikor először kellett kiállnia egy osztály elé. Másrészt ez is a pálya része: csiszolódni, akár más emberré válni, miközben tanítanak.

Mohos Márton / 24.hu

A jövőjükkel kapcsolatban mindketten egy dologban biztosak: tanítani szeretnének. Márk hangsúlyozza, tisztában van a realitásokkal, aggódik az egzisztenciája miatt, de reménykedik abban, hogy képes lesz eltartani magát a tanítással, illetve másodállás vállalásával. Mert tanítani szeretne tíz év múlva is. A helyszínt még nem gondolta ki, elképzelhetőnek tart fővárosi és vidéki iskolát is.

Laura már kevésbé biztos abban, hogy itthon találja meg a számítását, angol szakkal pedig könnyedén elhelyezkedhetne külföldön is.

A gyakorlat végén az egyik diák megkérdezte, hogy »te tanár szeretnél lenni?«, és mondtam, hogy igen, de még nem tudom, hogy itt, Magyarországon vagy máshol. Láttam az arcán a szomorúságot, mondta, mennyire sajnálja, hogy pont a legjobb tanárok mennek el mindig.

Nem szeretne a jövőbeli párja keresetére támaszkodni, hogy bizonyos életszínvonalat fenntartson, magától szeretné elérni, viszont ezt jelenleg nem látja lehetségesnek itthon. Közben attól fél, hogy a mostani helyzethez képest nem sok javulásra számíthat a következő években. „És ez talán jogos félelem, hiszen eddig sem változott semmi a jó irányba. Sőt.”

A képzéssel kapcsolatban azt mondják, sok ponton könnyű elveszíteni a motivációt, hiszen olyannal is találkoztak, hogy egy tanár azzal kezdte az óráját: „én ezzel a kurzussal le fogom beszélni önöket a szakról, aki ennek ellenére is marad, az tényleg tanár akar lenni”. A képzés felépítését sem tartják túl motiválónak, hiszen az első öt évben legfeljebb megfigyelhetik az órákat, tanítani csak a képzés végén lehet.

Mohos Márton / 24.hu

„Nehéz kitartani, kivárni, amíg már végre taníthatok. Tűkön ülve vártam, mikor mehetek be egy osztályterembe, és taníthatok valódi diákokat”, magyarázza Laura. A valóságban pedig könnyen kiderülhet, hogy nem sokra mennek az elméleti tudással, és persze az is előfordul, hogy egy adott helyzetre semmiféle felkészítést nem kapnak. Mint mondja, az egyik gyakorlata alatt volt két autista diák az osztályában, egyikük egyáltalán nem kommunikált, másikuk pedig képtelen volt csendben maradni: az egyetem alatt pedig sosem készítették fel arra, mit kezdjen egy ilyen esetben, hogy tudja bevonni az órába ezeket a gyerekeket.

Frontálisan oktatnak minket arról, hogy hogyan ne oktassunk frontálisan

– foglalja össze a képzés lényegét.

A két fiatal egyúttal felveti a szaktárgyakon túli világ fontosságát is: az oktatás ugyanis nem helyez túl nagy hangsúlyt például a tanítási stílus kialakítására, hogy egy pedagógusjelölt hogyan találhatja meg a saját hangját. „A tanár valahol a személyiségével tanít, ha valaki ezzel nincs tisztában, a tananyaggal nehéz azt rendbe hozni. Önmagunkkal is rendben kell lennünk ahhoz, hogy képesek legyünk másnak tudást átadni”, szögezi le Márk.

Hogy milyen pedagógusok szeretnének lenni, ha kézhez kapták a diplomájukat? Márk olyan, amilyen empatikus és motiváló pedagógusok őt is tanították, Laura pedig olyan, aki megtanítja a diákokat élni és gondolkodni.

A jó tanár nem a tudás forrása, hanem a tudás elrendezője. Nevel, nem csak oktat.

A közoktatás legégetőbb problémájának mindketten a bérkérdést tartják, hiszen ők is látják, hogy a kezdő fizetésből egy albérlet is alig jön ki, nemhogy azon lehetne gondolkodni, mennyit költhetnek kultúrára, kikapcsolódásra vagy utazásra egy adott hónapban.

Az intézmények sem dúskálnak tapasztalataik szerint a kapott támogatásokban: Laura megjegyzi, hogy édesanyja iskolájában évek óta próbálják lecserélni a székeket és a padokat, de sajnos nem tudják megengedni maguknak. Arról nem is beszélve, hogy már most is alig találnak tanárokat az üres álláshelyekre, matematikát például egy közgazdász tanít óraadóként. A pályakezdők tehetséges tanárok voltak, de aztán inkább felhagytak a tanítással. Kaptak jobb állásajánlatot.

Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik