Belföld

Kövér László „megfelelő, minimális mértékben” emelné meg a tanárok fizetését

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Ehhez szerinte konszenzusra kellene jutni az ellenzékkel, de amúgy sem túl reális az egész ezekben a válságos időkben.

Az Inforádió vendége volt az országgyűlés régi-új elnöke, Kövér László, a 444 szemléje szerint pedig a beszélgetés jó része a pedagógusok helyzetéről és az esetleges béremelésről szólt.

Kövér szerint a kormány mást sem csinált az elmúlt 10-12 évben, mint igyekezett megoldani a különböző ágazatokban dolgozó emberek bérproblémáit, elmondása szerint jogosnak tartja, hogy a tanárok is szeretnének végre magasabb jövedelmet. Azt illetően viszont már mások az elképzelései, hogy ezt miként kellene intézni.

Nyilvánvalóan az egyik feladat, amit meg kell oldani, az az rövid távon, hogy a pedagógusokat is, meg a rendvédelmiseket is újra elő kell venni…újra elő kell venni az ő jogos bérköveteléseiket, és a megfelelő, minimális mértékben emelni kell a pedagógusbéreket annak érdekében, hogy újra vonzó legyen a pálya.

Kövér szerint most ugyanis sok fiatal inkább elmegy mást csinálni, mert nem akar ilyen alacsony béréért „gyerekekkel vesződni az iskolában”.

A házelnök szerint társadalmi egyeztetés lenne szükséges ahhoz, hogy olyan bérarányokat lehessen kidolgozni, ahol a szakmunkások, az orvosok és a tanárok is tudják, milyen életpályára és egzisztenciára számíthatnak. Hozzátette, hogy ez szerinte nem egy ciklus munkája, és fontos lenne zöld ágra vergődni az ellenzékkel is ezügyben, annak érdekében, hogy ne bolygassák ciklusról ciklusra a szisztémát.

Akkor talán el lehetne érni, hogy »csak« azzal kelljen foglalkozni, hogy az inflációhoz hozzáigazítjuk a lemaradóban lévő állami fizetéseket

– mondta Kövér, de végül hozzáfűzte, hogy szerinte ezekben a válságos időkben ez jelenleg nem tűnik reálisnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik