Belföld

Félkész engedély miatt nyertek pert a tihanyi erdő védői

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
A Balatoni Kapu nevű projektnél elég kurta-furcsára sikeredett a környezetvédelmi engedély, új kell a bíróság szerint.

Két cikkben is foglalkoztunk ősszel a Tihanyi-félsziget déli csücskére tervezett lakóparkok és önkormányzati fejlesztések ügyével. A Kenderföldeknek nevezett terület hivatalosan belterületbe van sorolva, be lehetne építeni, csakhogy évtizedek alatt szabályos erdő nőtt a gondozatlan területen, az itt megjelent élővilágot pedig a helyi (és nyaralós) civilek szeretnék megőrizni. Az első látványtervek riadalmat váltottak ki az emberekből, ellenállás szerveződött, tüntetések is voltak, mire a beruházóval aránylag együttműködő önkormányzattal sikerült valamiféle párbeszédet kezdeményezni, a tervek is finomodtak.

Kapcsolódó
Tervezik a tihanyi lakótelepeket
Tihanyban van a Balaton partján egy elhanyagolt, erdős-mocsaras terület, ahova a közeljövőben akár 500 lakással lakóparkok, 120 szobás szálloda, mélygarázsok és parkolók épülhetnek. A polgármester most közvetíteni próbál a tiltakozó helyiek és a befektetők között. Közben Mészáros Lőrinc után a bizalmasa is sajátos megoldással tett szert luxus nyaralóra a településen.

Az önkormányzati projekt pedig egy látogatóközpont lenne a rév közelében egy nagy parkolóval, amit a lakópark ellenzőinek zöme nem ellenez. A Telex arról értesült szerdán, hogy más civilek pert nyertek most, így a Veszprém Megyei Kormányhivatalnak megismételt környezetvédelmi eljárásban kell vizsgálnia, milyen hatásai lesznek a Balatoni Kapu nevű önkormányzati beruházásnak.

A Balatoni Kapura Tihany önkormányzata Magyar Turisztikai Ügynökség és a Kisfaludy 2030 program együtt 1 milliárd forintot adott és jövőre kéne átadni. Egy parkoló egyébként létezik a révhez közelebb, ez kerülne át a fák helyére. Kiderült közben egy levélből, hogy a kormányhivatal az engedély kiadása során nem egyeztetett a Balaton-Felvidéki Nemzeti Parkkal (BFNP).

A BFNP kifogásolta, hogy a beruházás területe országos jelentőségű védett természeti területhez tartozik, hogy nem illeszkedik Tihanyba, és hogy értékes élőhely, még ha invazív fajok is akadnak itt. A park véleménye szerint a hatásvizsgálat nem kínált részletes adatokat sem. A kormányhivatal mindenesetre lesöpörte a nemzeti parki véleményt, ezért a Magyar Természetvédők Szövetsége pert indított.

A Veszprémi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatali határozatot, és megismételt eljárásra kötelezte a hivatalt, amiben további adatok beszerzését kérték. A nem túlzottan kidolgozott klímavédelmi fejetetet teljesen újra kell majd írni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik