Belföld

Ügyészség: Kósa Lajos nem mondott igazat a Pegasus-ügyben

Nem mondott igazat Kósa Lajos, amikor azt állította, hogy a Belügyminisztérium vásárolta a Pegasus-kémszoftvert, így nem követett el bűncselekményt, amikor erről beszélt nyilvánosan – derült ki abból a feljelentést elutasító határozatból, amelyet a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség adott ki. A dokumentumot az egyik feljelentő, Tényi István juttatta el lapunkhoz.

A feljelentést még november elején tették minősített adattal való visszaélés, valamint hivatali visszaélés bűntette miatt azután, hogy a fideszes politikus az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülése után arról nyilatkozott újságíróknak, hogy a Belügyminisztérium vette azt a szoftvert, amellyel többek között újságírókat és közéleti személyiségeket figyeltek meg.

A feljelentés elutasításának indokolásából kiderül, az ügyészség hivatalos tudomással bír arról, hogy a Belügyminisztérium Pegasus néven nem vásárolt szoftvert. Mint írták, a fent említett bűncselekményt minősített adatra lehet elkövetni, „a feljelentés – a feljelentő feltételezésén túl – ugyanakkor nem tartalmaz olyan körülményre vonatkozó konkrét adatot, tényt, amely az általa kifogásoltak szerint azt támasztaná alá, hogy a feljelentéssel érintett személy minősített adatot tett volna jogosulatlan személyek részére hozzáférhetővé”.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő nyilatkozatában ugyanis konkrét adatnak az tekinthető, hogy igennel válaszolt arra a kérdésre, miszerint a Belügyminisztérium beszerzője volt a Pegasus-szoftvernek. Az, hogy a Belügyminisztérium megvásárolta a Pegasus-szoftvert – a feljelentés-kiegészítés során beszerzett adatok alapján – tényszerűen nem felel meg a valóságnak, így ez a valóságnak meg nem felelő adat nem minősülhet minősített adatnak, vagyis a nyilatkozat ezen részében a minősített adattal visszaélés bűncselekményének elkövetése kizárt,

írta az ügyészség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik