Belföld koronavírus

162 ezren nem vették fel a második oltást, pedig esedékes lett volna

Varga György / MTI
Varga György / MTI
Pedig a delta variáns még a teljes védettséget megszerzőkre is veszélyes lehet. Heti vakcinaösszegző.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) számára harminc európai uniós, illetve az Európai Gazdasági Térségbe tartozó ország szolgáltat adatot a beadott, koronavírus elleni vakcinákról. Az év elején sokáig Máltával fej fej mellett versenyeztünk az első oltások beadásában, azonban a hazai oltási kedv csökkenésével sorra megelőztek minket a többiek. A felnőtteknek beadott első dózisok számában jelenleg már csak a huszadik helyen állunk, azonban a második dózisokat tekintve még hetekig átlag felett teljesítettünk.

Aztán megérkeztek a múlt heti adatok.

Az ECDC-nek megküldött számokból kiderül, hogy amíg a harminc ország átlaga 63,7 százalék (ilyen arányban kapták meg a felnőttek a második oltását), addig Magyarországon ez 63,2 százalék. Ráadásul a magyar adatok nem állnak összhangban a koronavirus.gov.hu oldalon írtakkal, erre a 444 hívta fel a figyelmet. Cikkükben példaként hozzák a 32. hetet, amikor a kormányzati portálon közölt számok alapján mindössze 8806 embernek adtak be második dózist valamelyik vakcinából – eközben az ECDC-nek azt az információt küldték a magyar hatóságok, hogy csak a felnőttek közül több mint húszezren kaptak második oltást.

Az első oltását átlagosan százból 76 felnőtt kapta meg a vizsgált európai országokban, hazánkban ez az érték 67,5 százalék, és alig nőtt az elmúlt hetekben. A legfrissebb adatok szerint kedden 17 444-en kapták meg az első oltást, ennél többen legutóbb június 9-én (18 246) – az emelkedést annak köszönhetjük, hogy hétfőn és kedden a regisztrált diákokat is elkezdték beoltani.

A lista elején átrendeződés figyelhető meg: Portugália az élre tört, ott a felnőttek 94 százaléka megkapta már legalább az első adagját valamelyik vakcinának. A második helyre csúszó Máltán ez az érték 92,5, Írországban 91,4, Izlandon pedig 91,2 százalék. A sort Lettország (48,8 százalék), tőle jobban leszakadva Románia (32,8 százalék) és még inkább lemaradva Bulgária (21,8 százalék) zárja.

Made with Flourish

Az ECDC adataiból kiszámolható, hetente hány első és második dózist adnak be az egyes vakcinákból. Megnéztük, hogy a két oltás közötti beadási időszakot figyelembe véve melyik héten hány adagot kellett volna beadni második dózisként (az egydózisú Janssent leszámítva). Ezt összesítve kiderül, hogy múlt vasárnapig 162 ezer olyan ember volt, aki csak az első oltást vette fel, noha már esedékes lett volna neki a második is – ez lehet amiatt, mert nem tudott (akár betegség miatt, akár más okból) elmenni, amikor kellett volna, vagy félt a lehetséges mellékhatásoktól, és úgy döntött, nem adatja be a második adagot.

A második dózisok száma így alakul az egyes vakcináknál:

  • Sinopharmból (amit négy hét különbséggel adnak be a kezdetek óta) 1 057 051 embernek lett volna esedékes a második oltás augusztus 29-ig, közülük 38 523 nem vette fel (3,64 százalékos elutasítottság).
  • A Pfizert 2 531 471 főnek kellett volna beadni, 70 941-en viszont nem mentek el (2,8 százalék).
  • A Moderna 345 839 embernél lett volna esedékes, de 11 903-an nem éltek a lehetőséggel (3,44 százalék).
  • A legfegyelmezettebbek a Szputnyik V-t kapók voltak: a 907 876 emberből csak 18 321 nem jelent meg a második dózisnál (2,02 százalék).
  • Az AstraZeneca második adagját 629 324 embernek kellett volna már felvennie, ám közülük 22 344-en nem tették.

Made with Flourish

A második oltás – vagyis a teljes védettség megszerzésének – elmulasztása főleg amiatt aggasztó, mert az egyre inkább berobbanó delta variánssal szemben kevésbé hatékonyak a védőoltások, márpedig a legfrissebb adatok szerint a vizsgált fertőzöttek háromnegyedénél a delta (régi nevén indiai) variánst mutatták ki idehaza.

Kapcsolódó
Egyetlen ábra megmutatja, mennyire domináns a delta variáns Európában
Két olyan ország van (Portugália és Szlovákia), ahol a vizsgált tesztek mindegyikénél (272, illetve 53 esetben) a delta variánst mutatták ki, további tizenkettőben pedig kilencven százaléknál nagyobb arányban.

Bár az iskolások oltása felpörgött a napokban, összességében gyengén teljesítünk az ECDC-nek a 18 évesnél fiatalabbakról is adatot küldő húsz ország közül: hazánk a 12. helyen áll. Magyarországon az 587 ezer 12 évnél idősebb, de 18 évnél fiatalabb tinédzser közül eddig 233 ezer jutott hozzá valamelyik oltás első dózisához (39,8 százalék), közülük 212 ezren (36,2 százalék) már a második oltáson is átestek. Arányaiban a legtöbb fiatalt Belgiumban (70,6 százalékukat), Spanyolországban (60,5 százalék), illetve Máltán (60,3 százalék) oltották be, a legkevesebbet pedig Romániában (6,4 százalék), Horvátországban (3,5 százalék) és Bulgáriában (1,8 százalék).

Made with Flourish

A legfrissebb, a kormányzati honlapon szerdán közzétett adatok szerint Magyarországon 5 772 010 embert oltottak be, közülük 5 509 130 már a második oltását is megkapta – ha a különbségből levonjuk azokat, akik egydózisú Janssent kaptak (135 704 fő), kiderül, hogy már csak 127 176 honfitársunk vár a második oltására (a beoltottak bő két százaléka). Eközben 322 ezren már a harmadik oltást is felvették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik