Belföld koronavírus

Törölni kellett egy budapesti gyerektábort koronavírus-fertőzés miatt

Törölni kellett egy Budapesten szervezett napközis tábort, miután a július 20-i héten megtartott turnusa alatt az egyik táborozó közeli hozzátartozójáról kiderült, hogy koronavírusos – tudta meg a 24.hu. A tábort a JDC Magyarország Alapítvány és partnerei szervezték, akik lapunknak megerősítették az értesülést.

A JDC, illetve a Szarvasi Nemzetközi Zsidó Ifjúsági Tábor képviselői érdeklődésünkre elmondták, hogy az esetről haladéktalanul értesítették a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK), akikkel koordináltan a tábor hátralévő programjainak törléséről döntöttek.

Az NNK azóta arról tájékoztatta a szervezőket, hogy az érintett táborozó, valamint a megbetegedett rokon miatt tesztelt közeli rokonok koronavírustesztje negatív lett.

Ugyanakkor a közösségi gócpontok kialakulásának esélyét akadályozandó, a bejárós tábor második turnusát törölték – írták közleményükben.

Hétfőn derült ki, hogy az Egységes Magyar Izraelita Hitközség több tagjával együtt Köves Slomó rabbinál is vírusra jellemző tünetek jelentkeztek, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége pedig aznap bejelentette, hogy elővigyázatosságból két hétre bezárja a fővárosi zsinagógákat.

Átmenetileg bezárnak a budapesti zsinagógák a koronavírus miatt
Az egyik budapesti zsidó napközis táborban az egyik kísérő elkapta a vírust.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik