Belföld

A legtöbben már 55-60 év között elmennének nyugdíjba

Nem dönthetnek, de egy felmérés szerint a magyarok nagy többsége rosszul fogadná a nyugdíjkorhatár esetleges további emelését.

A Napi.hu számára reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a magyarok többsége a jelenlegi korhatár előtt elmenne nyugdíjba, ha erről ő dönthetne. A Pulzus Kutató által mért adatok szerint a legtöbben (36%) 55-60 éves kor között mennének nyugdíjba, 27 százalék 50-55 évesen, 20 százalék 60-65 évesen. Minden tizedik magyar 50 év alatt.

A 65 év feletti időszakot, a jelenleginél magasabb korhatárt összesen 7 százalék jelölte meg.

65-70 évesen, illetve 70 év felett 3-3 százalék vonulna nyugdíjba, 1 százalék pedig azt mondta, soha, végigdolgozná az életét.

Évi 30 ezer magyar felnőtt meghal, mielőtt még nyugdíjba mehetne
Közülük 23 ezren halnak meg 50 éves kor felett, de még nyugdíj előtt. A korhatár emelésével egyre többen lesznek, akik nem érik meg a nyugdíjat, és arra sem számíthatunk igazán, hogy egészségesen megyünk nyugdíjba.

A friss felmérésből kiderült, hogy mindkét nem számára az 55-60 közötti kor a legvonzóbb nyugdíjba vonulási lehetőség. A férfiak 34, a nők 38 százaléka ezt választotta. A korábbi nyugdíjkorhatár a nőknek vonzó (43%), a férfiak kissé később lépnének (37%), 4 százalékuk 70 év felett, 1 százalékuk soha nem menne nyugdíjba – a nőknél a hasonló érték 1-1 százalék.

A kutatásból kiderül az is, hogy korosztálytól és iskolázottságtól függetlenül is az 55-60 év a legvonzóbb. Ugyanakkor minél idősebb valaki, annál inkább szeretne egyre korábbi nyugdíjat. A 18-39 évesek 23 százalékának még vonzó a 60-70 év közti nyugdíj, de a 40-59 éveseknél az arány csak 18 százalék. Az alapfokú végzettségűek 35, a középfokú végzettségűek 43 százaléka már 55 éves kora előtt nyugdíjba menne. A magasabb végzettségűek körében elfogadottabb a későbbi nyugdíjazás, 16 százalékuk a jelenlegi korhatárnál is később vonulna vissza.

A települések szerinti bontás alapján a budapestiek maradnának legtovább aktívak, 65-70 év közt menne nyugdíjba 4 százalék, 70 éves kor felett 8 százalék, 3 százalék pedig soha, miközben a falvakban élők 39 százaléka már 55 éves kora előtt a nyugdíjat választaná, ha tehetné. Az is igaz, hogy a 50 éves koruk előtt nyugdíjba menni akarók legnagyobb arányban (13%) a fővárosban élnek.

PwC: A cégvezetők szerint 2030-ra 70 évre emelkedik a nyugdíjkorhatár
Azonban a születéskor várható élettartam is növekedni fog megítélésük szerint.

Módszertan 

A Pulzus Kutató felmérése 1000 fő megkérdezésével történt, a válaszok nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint a magyar alapsokasági adatoknak megfelelően tükrözik a felnőtt, 18 pluszos lakosság véleményét.

Kiemelt kép: Kiemelt kép: 24.hu / Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik