Ez olyan most, mint amikor körbeüljük az asztalt, és csendben várunk. Tudjuk, hogy nemsokára történni fog valami rossz, de nem tudjuk az idejét, csak várunk, amitől mindenki egyre feszültebb lesz. Közben tudjuk, hogy pont mi jelentjük a legnagyobb veszélyt, mi dolgozók, akik hazajárunk, és ezért bármikor behozhatjuk a vírust, még úgyis, ha mindent megteszünk, hogy ne így legyen. A hetek óta tartó bizonytalanság elképesztő stressz a lakóknak, meg persze nekünk is
– meséli egy dunántúli idősotthon igazgatója, akinek véleményét osztja az a féltucat kollégája is, akikkel a koronavírus által leginkább veszélyeztetett intézmények elmúlt heteinek tapasztalatairól beszélgettünk.
Az idősotthonok világa az elmúlt hetekben rengeteget szerepelt a hírekben, de hol egy politikai szkander, hol az itt-ott tapasztalható megugrott fertőzésszám miatt. Eközben azonban nemigen esett szó arról, hogy mit élhetnek át a rokonaiktól hetek óta eltiltott lakók, a hozzátartozók, valamint az ápolók, és hogy mennyire változott meg március óta az idősotthonok élete. Mi ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Az a legrosszabb, hogy előbb-utóbb itt lesz, és akkor nagyon nagy lesz a baj. Persze szeretnénk ezt elkerülni, de realisták vagyunk – és most nem az elkövetkező pár hétről beszélek, hanem erről az évről, vagy ameddig el nem készül a védőoltás –: az idősotthonok élete nehéz lesz. Épp ezért van iszonyatos teher rajtunk nap mint nap, miközben az idősotthonok ápolóiról, dolgozóiról nem esik szó, hacsak nem negatív kontextusban
– mondja egy budapesti intézmény vezetője, aki több forrásunkhoz hasonlóan, a téma érzékenysége miatt, névtelenséget kér.
Százezrek ügye
Magyarországon több mint 55 ezer ember él tartósan vagy átmenetileg idősotthonban (az Emmi 2017-es adata szerint), az őket ellátók száma (beleértve nemcsak az ápolókat, de az intézményvezetőktől a takarítókon, konyhásokon át mindenkit) szintén tízezres. Ha ideszámoljuk utóbbiak és a lakók hozzátartozóit is, akkor máris egy több százezer embert érintő kérdésnél tartunk, amikor az idősotthonok helyzetéről beszélünk.
Az, hogy miért az idősotthonok a legveszélyeztetettebb intézmények ezekben a hónapokban, evidens: a lakók kora, egymáshoz való közelségük és az összezártság miatt, illetve lehetetlen hermetikusan lezárni őket, a dolgozók kevés intézménytől eltekintve hazajárnak.
Nemrég a Guardian arról írt, hogy az olasz, spanyol, ír, francia és belga adatok alapján ebben az öt országban
Ráadásul a Reuters cikke szerint ez az arány akár nagyobb is lehet, mert sokszor nem tüntetik fel a koronavírust a halál okaként.
Magyarországon egyelőre nincs ilyen kimutatás, de a fővárosi Pesti úti intézmény (212 fertőzött, péntek reggeli adatok szerint 18 elhunyt) a Rózsa utcai otthon (60 körüli fertőzésszám) mellett, jött már hír a borsodnádasdi (31 beteg), dabasi, érdi, mezőszilasi, nagymágócsi, dunakeszi, illetve egy zuglói idősotthonból jelentett megbetegedésről, illetve halálesetekről is. És ezek csak azok a helyszínek, amelyekről tudunk, kötelező tesztet ugyanis a kormány még mindig nem rendelt el az idősotthonokban, csak egyfajta népegészségügyi rutinellenőrzésről beszélt szerdán Müller Cecília országos tiszti főorvos, ennek során a hatósági utasítások betartását és a védőfelszereléssel való ellátottságot fogják vizsgálni. Az utóbbiak terén egyébként – tudta meg a 24.hu – nem mindenhol jó helyzet, sőt valahol egészen kritikus, erre utalnak egyébként az egyik fővárosi önkormányzati képviselő adatigénylésére adott válaszok is.
Egy lázmérő száz emberre
Mi egy magánintézmény vagyunk, 78 lakónk van, és közel 30 alkalmazottunk. Se a helyi önkormányzathoz, se semmilyen állami vagy egyházi szervezethez nem tartozunk, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy senkitől nem kapunk semmilyen támogatást. Úgy, ahogy mondom: teljesen magunkra vagyunk hagyva. Semmi segítségünk, hetek óta nem kérdezett meg minket senki, hogy mire lenne szükségünk
– mondja egy Borsod megyei kisváros idősotthonának ápolója.
Mondok egy példát: mivel nem tudunk leteszteltetni senkit, lázat próbálunk mérni, naponta legalább egyszer. De egyetlen lázmérőnk van a majdnem száz emberre, hiszen az alkalmazottak hőmérsékletét is mérjük. Rendeltünk korábban többet, de ami ideért, az mind hibás volt, és egyelőre nem tudunk újat rendelni. Fertőtlenítőből sincs elég, ahogy szájmaszkból és kesztyűből se tudunk eleget beszerezni, az utóbbiak ára igencsak megnőtt az utóbbi időben.
Más intézményből is arról számoltak be, hogy alapvető higiéniai, illetve védőeszközöket nem tudnak kellő mennyiségben beszerezni, vagy ha mégis sikerül valahogy, akkor nagyon drágán. „Egyes védőfelszerelések ára a tapasztalataink szerint a korábbi 15-20-szorosa lett az elmúlt hetekben. A gumikesztyűt két hónapja 10-12 forintért lehetett beszerezni, most árulják 120-ért is. Számoljon utána! Nekünk kesztyűből, mivel nem egy kis intézmény vagyunk, havi 5-6 ezer darab kell, és ha ezt ilyen áron tudjuk beszerezni, az olyan többletköltség a költségvetésünkben, amit máshonnan, azaz másnak a rovására kell átcsoportosítanunk. Védőkesztyű pedig kell, mert ha nincs akkor a testkontaktus miatt nő a fertőzés veszélye” – ezt egy fővároskörnyéki, szintén magántulajdonban lévő otthon igazgatója mondja.
Egy másik intézményvezető arra panaszkodik: ha kórházba kerül egy lakó,
mondjuk felmegy a vérnyomása, vagy elesik, ami sajnos nem ritka, akkor a kórházból visszatérve nem tudjuk letesztelni, nem tudjuk ellenőrizni, nem éppen ő hozza be a vírust a házba. Elképesztő, hogy legalább ilyenkor nem végeznek el egy tesztet.
Változások és mentális teher
A járványhelyzetre tekintettel egy sor intézkedést vezettek be a hazai idősotthonok is.
- Látogatási tilalom van érvényben március 8-a óta, így természetesen a lakók sem mehetnek ki az intézményekből.
- Akikkel beszéltünk, azoknál mindenhol bevezették az úgynevezett zsiliprendszert: ha beér a dolgozó, akkor lefertőtleníti magát, majd védőruhát vesz fel, megmérik a lázát is. Csak ezután kezdhet el dolgozni.
- Az ápolókon maszk és gumikesztyű van munka közben.
- Több helyen azt is megoldották, hogy az otthon dolgozóinak ne kelljen a tömegközlekedést használniuk.
- Sok helyen meghatározzák, hogy melyik nap (akár órára pontosan) fogadnak a hozzátartozóktól csomagot. Ezt kizárólag lezárva veszik át, majd órákra félreteszik, lefertőtlenítik, nehogy a vírus így kerüljön be az intézménybe.
- A lakókat úgy ültetik le az étkezőben vagy a kertben, hogy meglegyen köztük a másfél méteres távolság.
- Egy dél-magyarországi, kisebb otthon vezetője azt mondta, kétóránként fertőtlenítenek le minden villanykapcsolót, kilincset, és „20 percenként csörög a vekker, ilyenkor az ápolóknak menniük kell kezet mosni.”
Jellemző, hogy amikor arról kérdeztem az intézményvezetőket, vajon a lakók vagy a dolgozók élik-e meg nehezebben ezt az időszakot, a válaszon mindegyikük gondolkodott kicsit.
Mindkét félnek nagyon összetett teher az, amit most átélünk. A lakók tudják, hogy ők a legveszélyeztetettebbek. Maga szerint mire gondolhat egy 75 éves gondozott, akinek még van valamilyen krónikus betegsége is, amikor nézi a híradót, és ott bemondják, hogy hány új elhunyt van, és mennyi az átlagéletkoruk? Milyen következtetést lehet ebből levonni? Sajnos a médiából nagyon sok stressz jön feléjük, de letiltani őket a hírekről nem lehet, pedig felzaklatja őket. Kevesebb mostanában a közösségi program is. Nálunk egy kicsit megszaporodtak a lakók közti konfliktusok is, nem kell nagy dologra gondolni, ez természetes is. Egy kicsit megindultak az érzelmek
– mondja egy igazgató Tolna megyéből.
Beszéltünk olyan hozzátartozókkal is, akinek idős rokona nem igazán fogja fel, hogy mi történik.
Nem érti. Igaz, ő már túl van a kilencvenen, de nem lehet neki elmagyarázni, hogy miért nem találkozhatunk. Azt mondja, túlélte a háborút, miért most kell elvágnia magát a világtól?
Egy másik rokon azt mondja: „Nekem azt mondja a nagymamám, hogy mi lesz, ha már nem találkozunk többet? És amikor azt mondom, hogy nyugi, fogunk még találkozni, azt kéri, hogy mondjam meg neki, hogy mikor. Erre mégis mit mondjak neki? Nagyon megviseli ez a helyzet, és a telefon azért nem helyettesíti a találkozást. Sokan nincsenek is olyan állapotban, hogy leüljenek a skype elé. Azoknak, akikhez csak bementél, és megfogtad a kezét, ültél mellette, megsimogattad, megfésülted a haját, és ő ezt várta egész héten, ezek a technikai lehetőségek nem sokat segítenek.”
Hallottunk olyan idősotthonról is, ahol azért működik a magyaros lelemény: „az én nagybátyám viszonylag jó állapotban van. Amikor odaértem, és beadtam a csomagot a portán, felhívtam. Erre lejött a kertbe, a kerítésnél beszélgettünk kicsit. Tartottuk a távolságot, de gondolom, azért nem voltunk teljesen szabályosak.”
Túlterheltek és alulfizetettek
Az ápolóknak a különböző rendelkezések betartása természetesen pluszterhet jelent, mindezt úgy, hogy az ágazat mélyen alulfinanszírozott, sok helyen nincs is meg a kellő számú munkaerő, azaz a fokozott teljesítménykényszer és stresszhelyzet a legtöbbször olyanokra hárul, akik amúgy is túlterheltek és alulfizetettek.
Ráadásul beszéltünk olyan intézményvezetővel is, akinek nemrég egy közeli kórház igazgatója írta meg, hány beteget kellene átvenniük az ágykiürítések miatt, és bár „nincs hely, nincs kapacitás, energia erre. Nagyon félünk, hogy mindez nem befolyásolja majd a döntéshozókat.” Hasonló kérés pedig még a járványgócnak számító Pesti úti intézményhez is érkezett.
Nagyon megviseli a kollégáimat, hogy egyáltalán nem vagyunk megbecsülve
– fűzi ehhez az egyik otthon vezetője, és szinte mindenki ezt hangsúlyozta nekünk, akivel beszéltünk.
Szabóné Varga Valéria, a budapesti Kamarerdei úti Idősek otthona vezetője lapunknak azt mondta, méltatlannak tartja azt a helyzetet, ami az elmúlt hetekben az idősotthonok körül kialakult. „Ennek csak az egyik része a negatív sajtóhangulat, a támadás bizonyos intézmények ellen. A valóság az, hogy egyáltalán nem vagyunk megbecsülve. Kevés méltató szó esik szól az áldozatos szociális munkát végzőkről, akik nap mint nap dolgoznak az idősotthonokban. A társadalom is inkább csak az egészségügyi dolgozókat respektálja, bennünket meg felelőtlen színben tüntetnek fel. Természetesen teljes joggal méltatják a kórházban dolgozókat, de tudom, hogy a kollégáimat nagyon rosszul érinti, hogy róluk megfeledkeznek.”
Iszonyatos nyomás van rajtunk, hogy a veszélyhelyzetben is a nyugodt és normális körülményeket biztosítsuk a lakóinknak. És van még egy különbség köztünk és a kórházak között. Ott jönnek-mennek a betegek, mi viszont érzelmileg is kötődünk a lakóinkhoz. Bármi történik velük, az minket rettenetesen megvisel
– hangsúlyozta Szabóné Varga Valéria.
Akik beköltöztek
Voltak olyan ápolók is, akik hetekkel ezelőtt úgy döntöttek, nem teszik ki intézményüket a munkahelyük és az otthonuk közti ingázásból fakadó fertőzésveszélynek, hanem inkább beköltöznek az otthonba, és hermetikusan, de legalábbis majdnem teljesen elzárják magukat a külvilágtól. A Somogy megyei Szentbalázsban található idősotthon ápolóinak története országszerte ismert lett.
Több mint kétheti elzártság után hívtuk fel Tóth Fonai Györgynét, az intézményvezető elmondta, továbbra is az otthonban laknak. „Fel se tűnik, hogy már pár hete így van, úgy repül az idő! Csak nagyon fáradtak vagyunk. Mondom ezt úgy, hogy egy nap tényleg nagyon gyorsan eltelik. Hajnal 5-től este 9-ig meg se állunk.
A lakók nyugodtabbak, hogy itt vagyunk végig, hogy nem rohanunk sehová, nem kell elérni a buszt, van egy állandóság, itt vagyunk mindig. A kezdéskor már 3-4 hónapra betáraztunk: fertőtlenítő, WC-papír, gumikesztyű, van mindenünk.
Az előírásokat nagyon komolyan veszik, ha jön a megyei lap, akkor azt reggel nem teszik ki az asztalra, hanem várnak vele egy napot, és csak akkor, mert így biztonságosabb. „Nem mondom, az ápolóknál néha rezeg a léc, mert el-elfáradnak. A humor azonban sokat segít.”
Az otthon hagyott családok eltérően reagáltak, de mindenki megvan.
Van, ahol az apa három lánnyal maradt magára, ő azért nehezen bírja, de kitart. Az én férjem azt mondta, haza se menjek, ha beköltözöm. Ennek ellenére fel-felhív, hogy vagyunk.
Csak Somogy megyében még két másik intézményben követték a szentbalázsiak példáját, ez mégsem tud országos modell lenni. Egy 700 fős fővárosi idősotthon igazgatója azt mondja: „ha így döntenénk, akkor közel 300 embert kellene itt elhelyeznem, de erre se ágy, se hely nincs. Ez csak kis otthonokban működik.”
Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt /MTI
