Belföld koronavírus

A Pesti úti idősek otthonába is irányítanának kórházból távozni kényszerülő betegeket

Levélben kértek több idősotthont, hogy vegyenek át betegeket.

Ugyan az elmúlt napokban a kormányközeli média előszeretettel hangoztatta, hogy a fővárosi fenntartású idősek otthonaiban nincsenek biztonságban a lakók, az intézmények igazgatói – köztük a Pesti Úti Idősek Otthona vezetője is – levelet kapott, amelyben az állam által fenntartott kórházak azt kérik, hogy azok a krónikus, idős betegek, akiknél nem megoldott a családi elhelyezés, hadd kerülhessenek ezekbe az intézményekbe

– közölte a Fővárosi Önkormányzat a koronavirus.budapest.hu-n. Leveleket is nyilvánosságra hoztak, amelyek bizonyítják állításaikat: az egyikben több budapesti idősotthont kérnek – köztük a Pesti útit –, hogy vegyenek át negyven beteget a Károlyi Sándor Kórházból. A levelet a kórház orvosigazgatója írta alá.

A levelek tanúsága szerint a kórházi ágyak kiürítése miatt  az egészségügyi intézményeket elhagyni kényszerülő idős betegeket otthonokba irányítanák, erről a kórházigazgatóknak kellett levelet küldeniük az idősotthonokba. A fővárosi idősotthonok azonban az érvényben lévő felvételi stop és a járvány terjedésének veszélye miatt nem vesznek át a kórházakból új lakókat.

Az idősotthon azonban nem kórház, felszerelés hiányában nem alkalmas krónikus betegek ellátására

– közölte a Főpolgármesteri Hivatal, hozzátéve, hogy március 8. óta látogatási tilalom és felvételi zárlat van az intézményekben.

„Az eljárás azonban nem csak ebből a szempontból kifogásolható. A betegek nagy részét a kórházak koronavírusteszt elvégzése nélkül küldik haza, és így kerültek volna az idősotthonokba is. Ez súlyos kockázatot jelentene az idősotthonok ellátottjaira és az ott elhelyezni kívánt betegekre nézve is. Emiatt Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes az idősotthonok lakóinak, dolgozóinak, valamint a kórházból kikerülő betegek védelmében a hatályos járványügyi szabályok betartása mellett új ellátottak felvételének tilalmát írta elő az intézményvezetőknek” – írta a Fővárosi Hivatal sajtóosztálya.

Karácsony Gergely főpolgármester levelet írt az országos tiszti főorvosnak, Müller Cecíliának és a fővárosi kormánymegbízottnak, Sára Botondnak, ebben azt kérte: tesztek elvégzése nélkül ne lehessen betegeket a kórházból se haza, se más intézménybe küldeni.

Így zajlik a kiürítés

Kásler Miklós utasítására a fekvőbetegeket fogadó gyógyító intézményekben a közfinanszírozott ágyak 60 százalékát alkalmassá kellett tenni április 15-éig a koronavírussal fertőzöttek ellátására. Az országos tiszti főorvos is megerősítette, hogy a kiürítésnek meg kell történnie, noha Müller Cecília szerdán azt mondta, senki nem kerülhet haza úgy, hogy később emiatt egészségkárosodásnak nézne elébe.

A hét elején sok olvasónk megírta, milyen nehéz helyzetbe kerültek beteg hozzátartozóik és ők is az intézkedés miatt. Sok esetben folyamatos ápolásra szoruló betegeket küldtek haza, ráadásul előfordul, hogy nincs olyan hozzátartozójuk, aki el tudná látni őket.

„Anyám lelkileg összetört” – így megy a kórházak kiürítése
A koronavírus-járvány miatt a kórházi ágyak 60 százalékát fel kell szabadítani. Sok olvasónk számolt be arról, milyen nehéz helyzetbe kerültek beteg hozzátartozóik és ők is emiatt.

A levelek alapján úgy tűnik, hogy a kórházakban is látják, problémás a kórházi ágyak felszabadítása ilyen mennyiségben. Ezt jelzi, hogy még a Pesti úti otthonnál is érdeklődtek, ahol már kétszáznál több fertőzöttről, és 13 halottról tudnak a koronavírus miatt. Igaz, a betegeket április 9-én elszállították, és fertőtlenítették is utána az intézményt. Az idősotthon orvosa viszont ezután került karanténba koronavírus-gyanú miatt.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik