Belföld

Dézsi Csaba András: Teljesen más stílust képviselek, mint Borkai Zsolt

A győri fideszes polgármesterjelölt büszke arra, hogy sikeres kardiológusként elért egy felső-középosztálybeli szintet, azt viszont tagadja, hogy orvosbáró lenne. Ígéri, segíteni fogja az előző, Borkai Zsolt-féle városvezetés zűrös ügyeinek feltárását, és a bűnösöket akkor sem védené meg, ha azok a párttársai. Elárulja azt is, hogy egyetlen passzív szenvedélye van: egy tévésorozat nézése. Interjú a vasárnapi időközi választáson induló Dézsi Csaba Andrással.
Korábban a témában:

Ön szerint meddig vet árnyékot a Fideszre és Győrre a Borkai-ügy?

Bízom benne, hogy minél hamarabb le fog csengeni. Például azért, mert én egy teljesen más vezetői stílust képviselek, mint Borkai Zsolt. A győriek hamar meg fogják érezni, hogy egy nyitottabb, kommunikatívabb városvezetéssel van dolguk. Ha az emberek tapasztalni fogják, hogy a polgármesterük valóban érdeklődik a napi problémáik iránt, ha a bevonásukkal érdemi munkát tudunk végezni, akkor hamar el fogják felejteni a Borkai-ügyet, aminek egyébként én magam semmilyen szempontból nem vagyok az érintettje.

Nincs két Fidesz – mondja ezzel szemben az ellenzék, szerintük Dézsi Csaba András ugyanazt testesíti meg, mint Borkai.

Azok a személyek, akik érintettek a Borkai-ügyben, semmilyen szállal nem kötődnek a Fideszhez. Ez nem egy belső pártügy. Ami engem illet, tavaly hetedszerre győztem a saját választókerületemben, de az előző közgyűlésben semmilyen tisztségem sem volt. Azok után kért fel a pártom polgármesterjelöltnek, hogy Borkai lemondott. Én egy győri gyerek vagyok, itt nőttem fel, úgy érzem, tartozom annyival a városomnak, hogy a békés fejlődés irányába tereljem Győrt. Kétharmados többsége van a közgyűlésben a kormánypártoknak, a térség országgyűlési képviselője is fideszes, úgyhogy minden adott a békés építkezéshez. Azokat az ügyeket pedig fel fogjuk tárni, amelyeket eddig csak egy névtelen blog vádaskodásaiból ismer a közvélemény.

Kövér takarította el Borkai útjából a fideszest, aki most Borkai helyéért indul
Dézsi Csaba Andrásról már csak kevesen tudják, hogy a Borkai-korszak előtt a győri Fidesz legfontosabb alakja volt, de a pártvezetés félreállította. Felidézzük a győri polgármesteri posztért induló kardiológus politikai pályaívét.

Fel fogják tárni?

Egy felelős polgármesternek nagyon fontos, hogy rend legyen a városában. De nem vagyok nyomozó, és miután számos feljelentés történt ezekben az ügyekben, várjuk meg, mire jutnak a hatóságok. Teszik a dolgukat.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Segíteni fogja a nyomozást?

Hát gátolni egészen biztosan nem fogom. Nemcsak a városnak, személy szerint nekem is érdekem, hogy kiderüljön az igazság. Csak akkor léphetünk tovább az építkezés irányába. De az üres vádaskodásból és a boszorkányüldözésből nem kérünk.

És ha a nyomozás fideszes párttársai felelősségét is feltárja?

Akkor nagyon kemény leszek. Az előző városvezetés egy nagyon szűk, zárt érdekcsoport köré épült, ezeket a szálakat nagyon gyorsan el fogom vagdosni.

Nincsenek védendő személyek?

Látom, nem ismer engem. Én az egyik közeli rokonomat is eltanácsoltam annak idején a saját kardiológiai osztályomról, mert úgy éreztem, hogy nem ezen a területen tudja kibontakoztatni a tudását. Ez kínos lépés volt a számomra, mégis megtettem. Kardiológus vagyok, nem szívbajos.

Előbb említette, hogy egy kemény ember. De általában nem autonóm személyiségek kellenek egy politikai pártba, pláne nem a Fideszbe.

A párt csak annyit kért tőlem: nyerd meg a választást, és utána tegyél rendet. Ismernek, tudják, milyen ember vagyok. Kardiológusként naponta megküzdök a halállal, nem félek attól, ha ki kell állnom egy-egy döntésemért. Ha szükséges, vállalom a konfliktusokat. Őszinte ember vagyok, hozzászoktam, hogy sokszor megbántok másokat.

Ön is kért valamit a pártjától?

Igen, azt, hogy a szabadidőmben továbbra is hódolhassak a szenvedélyemnek, az orvosi hivatásnak.

Lazításként egy kis szívkatéterezés?

Pontosan. Annyi mindennel foglalkozom a munkám mellett: egyetemen tanítok, újságot és könyvet írok, van egy tévéműsorom, én vagyok a dzsúdószövetség alelnöke. De ez mind egyúttal kikapcsolódás is. Csak aktív módon vagyok képes pihenni, feltöltődni, a polgármesteri munka mellett ez lesz az orvosi tevékenység. Ha pecáznom kéne a tóparton, megőrülnék. Egyetlen passzív pihenés vált az életem részévé: rajongója vagyok a Jóban Rosszban sorozatnak.

Ne mondja. Mi fogta meg?

Talán csak az, hogy ez egy magyar kórházsorozat.

De hát ön tudja a legjobban, hogy nem úgy működik egy magyar kórház, ahogy azt a szappanoperában ábrázolják.

Egyáltalán nem bosszant. Sőt, talán épp ezért kapcsol ki. Ez nem az élet, hanem egy fikció. A feleségemmel együtt, aki szintén szakmabeli, jókat nevetünk a különböző szakmai hibákon.

Az nem volt szakmai hiba, amikor nemrég a kórház parkolójában állva készített egy imázsvideót, miközben odabent várt önre egy szívinfarktusos beteg?

Ezt csak olyanok gondolhatják, akik még soha életükben nem találkoztak szívinfarktusos beteggel. A kollégáim már előkészítették a beteget szívkatéterezésre, a pár másodperces videó elkészítése semmilyen módon nem veszélyeztette a páciens életét.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Utóbb mégis levette a videót, sőt a privát Facebook-oldalát is törölte. Miért?

Két okból. Én magam egyáltalán nem vagyok sértődékeny, de olyan gyalázkodó, obszcén hozzászólások kerültek fel az oldalra, amelyek már nemcsak engem, hanem a feleségemet is támadták. Másrészt attól tartottam, hogy valaki meghekkeli az oldalt, és olyan tartalmat rak fel, amihez nincs semmi közöm.

Szóval nem a drága papagájait akarta elrejteni a nyilvánosság elől?

Ugyan már! Soha nem titkoltam, hogy vannak papagájaim. Orvos dinasztiába születtem, büszke vagyok arra, amit orvosként elértem, hogy a szakmám gyakorlásával teremtettem meg egy felső-középosztálybeli egzisztenciát. Nem árt, ha a győriek is tudják, nem azért álltam politikusnak, hogy meggazdagodjak. Egyébként, ha véget ér a kampány, újraindítom a privát Facebook-oldalamat.

Politikai ellenfelei szerint ön ma már egy orvosbáró.

Akkor mutassanak nekem egy olyan orvosbárót, aki havonta hét-nyolc napot ügyel, megosztja a szakmai tudását a kollégáival, segíti és hagyja kibontakozni őket, engedi, hogy pénzt keressenek, saját maga pedig hajnaltól késő éjszakáig robotol a kórházban.

Azzal is támadják, hogy maradjon a kaptafánál.

Meg azzal, hogy egy sikeres főorvos miért áll politikusnak. Szerintem meg fontos lenne, hogy minél több képzett, a saját szakmájában sikeres ember lépjen politikai pályára, amelynek a presztízse az elmúlt időszakban leértékelődött.

Amúgy bírja a kritikát?

Sőt, megkövetelem. A bírálat segít a fejlődésben. És szívesen nevetek magamon. A politikai ellenfeleim előszeretettel ragasztanak bohóc orrot a plakátjaimra, engem viszont egyáltalán nem zavar, ha a bohócdoktorokhoz hasonlítanak. A munkájuk rendkívül fontos, hiszen a gyermekek lelkét gyógyítják.

Mivel kezdené a polgármesteri munkát?

Le fogok ülni a kormánypárti frakcióval, és átgondoljuk, hogy miként tegyük hatékonyabbá a működés struktúráját. Az új feladatokhoz pedig meg kell találni a legalkalmasabb embereket, pontosabban mindenkinek meg kell találni azt a helyet, ahol a legtöbbet hozhatja ki magából. Az egyéni képviselőktől el fogom várni, hogy rendszeresen beszámoljanak, milyen munkát végeztek a saját körzetükben. Ügyeket intéző polgármester leszek, a protokollt ráhagyom majd a helyetteseimre.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Ha ön lesz a városvezető, lecseréli a jelenlegi alpolgármestereket, akiket még Borkai Zsolt választott ki?

Előbb érjünk oda a hídhoz, és majd akkor átkelünk rajta.

Szóval lecseréli.

Nem mondtam ilyet. Ez egy bonyolult kérdés. Egy biztos, mindenkinek tempót kell váltania. Pontosabban fel kell vennie az enyémet. Polgármesterként is azt várom majd el a munkatársaimtól, amit a kórházban a kollégáimtól: a gyors és hatékony munkavégzést. Nem fogadom el, ha valaki úgy közelít meg egy problémát, hogy azt miért nem lehet megoldani. Ha egy zenekarban az egyik hegedűs hamisan játszik, akkor nem a karmestert kell lecserélni, hanem a hegedűst.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.