Belföld

Sok vagy kevés kilenc év fegyház?

Mit vizsgál a bíró, amikor büntetést szab ki? Összehasonlítható-e egyik büntetés egy másik bűntett miatt kiszabott büntetéssel? Mennyit számítanak az enyhítő és súlyosító körülmények? Tényleg olyan enyhe a felfüggesztett szabadságvesztés? Miért elégedetlen gyakran a közvélemény a kiszabott büntetésekkel?

Bizonyára sokan hallottak a bicskei nevelőotthonban történtekről. Az otthon igazgatója és egyik nevelője több gyereket szexuálisan zaklatott. Míg az igazgató nyolc év börtönt, a nevelő másfél évet kapott három évre felfüggesztve. A „közvéleményben” ez utóbbi büntetés verte ki a biztosítékot. Anélkül, hogy ennek az ügynek a részleteit taglalnám, érdemes kiemelni azokat a körülményeket, amelyek miatt ilyen nagy különbség lehet két olyan vádlott büntetése között, akik látszólag ugyanolyan cselekményt követtek el.

A lehetséges büntetés kereteit a büntető törvénykönyv határozza meg. Míg az igazgató áldozatai között 12 éven aluli gyerekek is voltak, a nevelő ilyen kicsi gyerekeket nem molesztált. A 12 év alatti gyerek sérelmére elkövetett nemi bűncselekményt a törvény akkor is szexuális erőszaknak tekinti, ha ténylegesen nem történt erőszak. Ennek önmagában 5-10 évig terjedő szabadságvesztés a büntetési tétele. De ha a kisgyerek ráadásul az elkövető nevelése, felügyelete alatt áll, a kiszabható büntetés felső határa már 20 év. És ezt elvileg egyetlen 12 év alatti áldozat esetében is ki lehet szabni. Ám az igazgató két esetben is 12 éves koruk alatti gyerekekkel kezdte meg a szexuális abúzust, további három sértettel pedig 14 éves koruk előtt, más sértettek pedig 14 és 18 év közöttiek voltak. Az igazgatónak tizenkét éven keresztül összesen tíz szexuális áldozata volt. Ehhez képest a nevelő néhány hónapon keresztül két sértettet abuzált, egyikük sem volt 12 év alatti. Az ő cselekménye nem erőszaknak, hanem szexuális visszaélésnek minősült, amit a törvény lényegesen alacsonyabb büntetési tételekkel fenyeget.

A bíró tehát mindenekelőtt minősíti a vádlottak cselekményeit, vagyis összeveti a „történeti tényállást” – ami történt – a „törvényi tényállással”, vagyis azzal, ahogyan a Btk. definiálja az egyes bűncselekményeket. Így állapítja meg először azt a büntetési keretet, amelyben kiszabhatja a konkrét büntetést. De ez csak a kiindulási alap. A törvényi felső határnál többet is kiszabhat, ha több cselekményt bírál el ugyanabban az eljárásban, és az alsó határnál kevesebbet is, ha olyan enyhítő körülményeket észlel, amelyek ezt lehetővé teszik.

Egy dologról azonban ne feledkezzünk meg: a büntetések közül a szabadságvesztés már eleve a legsúlyosabb büntetés. A Btk. számos más büntetést is ismer: elzárást, közérdekű munkát, pénzbüntetést, foglalkozástól-,  és járművezetéstől eltiltást, kitiltást, kiutasítást és adott esetben sportrendezvények látogatásától eltiltást. Ezeknek a büntetéseknek a többsége együttesen is kiszabható. És hogy egy mondat erejéig visszatérjünk a bicskei ügyhöz, a bíróság a szabadságvesztések mellett mindkét vádlottat örökre eltiltotta minden olyan foglalkozástól, amelyben tizennyolc év alatti gyerekekkel kellene dolgozniuk.

Egy cselekmény helyes jogi minősítésének már a nyomozás során is jelentősége van. Ugyancsak a közelmúltban borzolta fel a kedélyeket egy egészen más típusú bűncselekmény. Arról az asszonyról van szó, aki a kocsija után kötötte „büntetésként” a kutyáját és kilométereken át vonszolta a szerencsétlen állatot.  A kutya belepusztult a vonszolásba, az asszony pedig elásta a tetemet. A rendőrség állatkínzás vétségével gyanúsította meg az asszonyt, egészen addig, míg a kirendelt szakértő meg nem állapította, hogy a kutya különösen nagy szenvedések után pusztult el. A nyomozók ekkor a gyanúsítást állatkínzás bűntettére módosították és így adták át az ügyet vádemelési javaslattal az ügyészségnek. A vétség két évig, a bűntett három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Azt már tudjuk, hogy az ügyész végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a 68 éves nővel szemben, azt persze még nem, hogy mi lesz az ítélet. Azt azonban a törvényből már most is tudjuk, hogy egy szabadságvesztés végrehajtását csak akkor lehet felfüggeszteni, ha a kiszabott büntetés nem haladja meg a két évet.

A bűnügyi híreket olvasó emberek többnyire úgy gondolják, hogy a felfüggesztett szabadságvesztés azt jelenti, hogy a vádlott „megúszta, nem is kapott semmi büntetést”. Ez nem egészen így van. Először is a felfüggesztés próbaideje egytől öt évig terjedhet, vagyis ennyi ideig lóg a vádlott feje felett az a veszély, hogy le kell ülnie a büntetését. Ha a próbaidő alatt bármilyen más cselekmény miatt szabadságvesztésre ítélik, nem csak az új, hanem a régebbi felfüggesztett büntetést is végrehajtják rajta. Akkor is le kell ülnie az eredetileg felfüggesztett büntetését, ha a bíró által elrendelt pártfogó felügyelet magatartási szabályait súlyosan megszegi. Ha mondjuk rendszeresen nem jelenik meg a pártfogójánál, vagy ha azt írták elő, hogy nem járhat kocsmába, ám mégis kocsmázik, máris a börtönben találhatja magát.

Vannak a felfüggesztett büntetésnek egyéb hátrányai is. Amint az ítélet jogerős lesz, az elítélt bekerül a bűnügyi nyilvántartásba. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a próbaidő alatt nem kaphat erkölcsi bizonyítványt, illetve kaphat, csak az lesz benne, hogy büntetett előéletű. Így számos, erkölcsi bizonyítványhoz kötött munkakört nem tölthet be. Tiszta erkölcsit majd csak akkor kap, ha a próbaidő eredményesen letelt. De az erkölcsije ráadásul csak a civil életében lesz tiszta, mert ha bármikor újabb bűncselekményt követ el, a bíróság látni fogja a priuszát.

Arra, hogy mikor, kire milyen büntetést szabjon ki a bíróság, egyfelől a Btk., másfelől a Kúria Büntető Kollégiumának véleménye ad iránymutatást. A törvény szerint a kiszabott büntetésnek igazodnia kell a „cselekmény tárgyi súlyához, a bűnösség fokához, az elkövető társadalomra veszélyességéhez, valamint az egyéb enyhítő és súlyosító körülményekhez”.

Megpróbálom ezeket a fogalmakat konkrét példákon is bemutatni. Emlékeznek talán a pandorfi halálkamion ügyre. Embercsempészek zártak be egy szellőzetlen kamionba 71 menekültet, akik valamennyien szörnyű kínok között megfulladtak. Az áldozatok között kisgyerekek is voltak, egyikük még csecsemő volt. A négy embercsempészt a bíróság életfogytiglanra ítélte. Ennek a cselekménynek a „tárgyi súlya” akkora, ami aligha tett volna lehetővé ennél enyhébb büntetést. De a rendszeresen embereket csempésző vádlottak személye is fokozottan veszélyes volt a társadalomra és ez ugyancsak az életfogytig tartó szabadságvesztés mellett szólt.

Védõruhába öltözött rendõrök egy teherautó mögött az A4-es autópályán Pandorf közelében 2015. augusztus. Fotó:Roland Schlager/EPA/MTI

A „domonvölgyi gyilkos” 23 év fegyházbüntetést kapott. Ő volt az, aki késsel támadt ismeretlen nőkre és elrabolta az autójukat. Az egyik áldozatot többször is megszúrta, a nő belehalt a sérüléseibe. A vádlott húszéves volt, kábítószerezett és az így keletkezett adósságát akarta az autók elrablásával fedezni. A bíró az ítéletében részletesen felsorolta a vádlott javára szóló enyhítő- és a terhére szóló súlyosító körülményeket. A fiatal életkor rendszerint enyhítő körülmény, de ilyen súlyú cselekményeknél túl sokat nem nyom a latba. A vádlott beismerése is enyhít, de csak akkor, ha az valóban őszinte megbánással párosul. Ebben az ügyben a bíró nem találta meggyőzőnek a vádlott megbánását, így beismerését nem értékelte a javára. Az ítélet több súlyosító körülményt is megjelölt, így a vádlott önhibából eredő bódult állapotát, a válogatás nélküli, kitartó elkövetést és azt is, hogy a bűntett felzaklatta a közvéleményt.

A Kúria egyik feladata, hogy gondoskodjon az ítélkezési gyakorlat egységességéről, vagyis arról, hogy ugyanolyan bűnért ugyanannyi legyen a büntetés Nyíregyházán, mint Sopronban vagy Budapesten. Ezért rendszerezte a tipikusan előforduló enyhítő és súlyosító körülményeket. Ám ezek tételes felsorolása lehetetlen, hiszen minden ügy más, nincs két teljesen azonos eset. A bírónak minden egyes ügyben mérlegelnie kell – persze a törvényi keretek között –, hogy ítéletét a konkrét esetre és a konkrét elkövetőre szabja. Lehet, hogy egy bűncselekmény következtében az áldozat meghal, de óriási különbség van aközött, hogy halálát az elkövető szándékosan vagy gondatlanul okozta-e. Hiába azonos a következmény, ha merőben más a tettes felelőssége. Az előbbi szándékos emberölés, az utóbbi úgy eredményezhet halálos közúti balesetet, hogy a járművezető figyelme egy pillanatra ellankadt és csak egy közlekedési szabályt szegett meg. Ugye nyilvánvaló, hogy a büntetés mértékének tükröznie kell a két elkövető és a két cselekmény közötti alapvető különbséget.

A bírói munka egyik legérzékenyebb és legszubjektívebb része a büntetés kiszabása. Nem vitás, hogy vannak szigorúbb és enyhébb bírók. Sok-sok évvel ezelőtt tárgyaltam és kilenc évre ítéltem a „Fekete Angyalt”, azt a kórházi nővért, aki gyógyíthatatlan betegeket „segített a halálba” anélkül, hogy erre bármelyik beteg kérte volna. Vagyis még elvileg sem lehetett szó eutanáziáról, ami nálunk egyébként is tilos és az aktív eutanázia emberölésnek minősül. Részemről a viszonylag „enyhe” büntetés legfőbb indoka az volt, hogy az egész ügy soha nem derült volna ki, ha a vádlott a nyomozás során nem tett volna feltáró beismerő vallomást. A másodfokú bíróság azonban másként értékelte ennek az enyhítő körülménynek a súlyát és a nővér büntetését 11 évre súlyosította.

Vajon én voltam enyhe, vagy a másodfok volt szigorú? Ez az a kérdés, amit kívülállók soha nem fognak tudni eldönteni. Mert egy ügy minden apró részletét csak az ismeri, aki azt letárgyalta.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.