Közélet

Huszonhárom évet kapott a domonyvölgyi rém

A fiú a per alatt többször bocsánatot kért, azt mondta, drog hatása alatt, adósságai miatt támadt.

Huszonhárom év fegyházbüntetésre ítélték kedden azt a fiatalt, aki 2012-ben Hatvanban és Gödöllőn több női sofőrt támadott meg, és Domonyvölgyben egyiküket meg is ölte. A Budapest Környéki Törvényszék első fokon nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben, két rendbeli – felfegyverkezve, élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett – rablás bűntettében és kábítószer birtoklásának vétségében találta bűnösnek a most 20 éves fiatalembert.

A Szakáldon, szüleivel élő fiatal a bizonyítékok szerint 2012 elejétől egyre gyakrabban fogyasztott pszichoaktív anyagnak minősülő szereket, elsősorban a „penta” vagy kristály néven ismert pentilont, amelyet különböző szórakozóhelyeken szerzett be. Emiatt csaknem 160 ezer forint adóssága keletkezett, ezért, valamint hogy a robogóját megcsináltassa, és nagyobb összeghez jusson, 2012 szeptemberében elhatározta, hogy autók megszerzésével és eladásával fog pénzt szerezni. Néhány évnél régebbi Opeleket nézett ki, mert ezekbe tudomása szerint még építettek műholdas nyomkövetőt.

A fiú 2012. szeptember 20-án Hatvanban beugrott egy várakozó kocsiba, kést szorított a volánnál ülő nő oldalához, az autópályára kényszerítette, majd kitette a sofőrt, elvitte az autót. A járművön ezután közösségi portálon és ismerősein keresztül próbált túladni.

Négy nap múlva, kora délután Gödöllőn is próbálkozott, ám a nő erőteljes fellépésének hála végül kiszállt az autóból és elmenekült. Ugyanazon a napon egy gödöllői kereszteződésben beugrott egy másik, várakozó kocsiba, majd késsel arra kényszerítette a sofőrt, hogy a 3-as úton forduljon Aszód felé. A máriabesnyői kegytemplom előtti parkolóban a nő megpróbálta kitenni támadóját, aki azonban többször megszúrta őt, majd helyet cseréltek, és továbbhajtottak Aszód felé.  Útközben egy szántóföldön megálltak, ekkor az erősen vérző nő kiszállt, mire a vádlott ismét többször megszúrta, majd magára hagyta. A szúrások az áldozat fejét, arcát, bal szemét, jobb kezét és karját is érték, a nyakat érő szúrás pedig átvágta a főütőerét. Az áldozat rövid időn belül eszméletét vesztette, majd meghalt.

A fiú a gyilkosság után a 3-as úton Emődre hajtott, ahol a földutakon „ralizott”. A belülről véres autót a földútról egy árokba vezette úgy, hogy az első rendszámtábla ne látszódjon, a hátsót pedig a kukoricásba dobta. Ezután egy ideig gyalogolt, majd felhívta egy ismerősét, aki autóval hazavitte Szakáldra.  Az ellopott autót a rendőrség nem sokkal később megtalálta. A támadót 2012. szeptember 27-én, Miskolcon fogták el.

A vádlott a per alatt többször is bocsánatot kért a Domonyvölgynél halálra késelt áldozatának hozzátartozóitól. Azt mondta, hogy a kábítószer hatása alatt, adósságai miatt elkövetett bűncselekmények egyes részleteit fel tudja idézni, de a szúrásokat nem. Fejtegetése szerint azért támadt késsel a nőkre, hogy megijessze őket, így akarta könnyebben megszerezni autójukat.  A vádlott azt mondta, a domonyvölgyi támadásra úgy emlékszik, a megszúrt nőt egy lovardánál tette ki, bízva abban, hogy gyorsan segítséget tudnak hívni hozzá.

A bíróság súlyosító körülményként értékelte egyebek mellett a kitartó elkövetési módot, a fiú – önhibából eredő – bódult állapotát, az áldozatok véletlenszerű kiválasztását és azt, hogy a bűncselekmény felzaklatta a közvéleményt. Csekély volt a nyomatéka ugyanakkor a fiatal megbánásának, mert azt a bíróság nem találta őszintének.

Az ítélet nem jogerős, mivel a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik