Belföld

Elárverezték a lakását az anyának, akinek letépte a karját egy rossz tésztagép

Elárverezték annak a tiszaújvárosi anyukának a lakását, aki azért nem tudta fizetni a hitelét, mert letépte a karját egy rossz tésztagép és nem tudott dolgozni. Az asszonynak egy hete van arra, hogy elhagyja az otthonát.

Magyari Beáta kálváriája 2015 nyarán kezdődött. Egy kis darab nyers tésztát szeretett volna leszedni munkahelyén a tésztagép széléről, de a masina elkapta az ujját, majd a forgófej tüskéje átszúrta a tenyerét, végül leszakította a kezét. Az elsőfokú bíróság bűnösnek mondta ki két főnökét a gép hibája miatt, és félmillió forintra büntette őket. A tiszaújvárosi asszony élete teljesen tönkrement, elvesztette a munkáját és képtelen volt tovább fizetni devizahitelét. Mostantól pedig már saját lakása sincs.

Annak idején 6,2 milliót követelt tőlem a bank. Mivel nem tudtam kifizetni, ezért átadták a követeléskezelőnek. Az adósság 8 millió 800 ezerre nőtt két év alatt. Június végén a végrehajtók elárverezték a lakást. 8 millió 400 ezerért, azaz nagyon ár alatt. Ez azt jelenti, hogy nemcsak elveszítjük a lakásunkat, de félmillió forintos tartozásunk is marad.

Beáta elmondása szerint még bő egy hetük van arra, hogy kiköltözzenek. Az asszony szerint beszédes, hogy a lakásába költöző új tulajdonos kijelentette, nem akar találkozni vele. „Mondták neki a végrehajtók, hogy ez nem lehetséges. Az óraleolvasás és a papírok aláírása miatt muszáj találkoznunk. Lehet, nem szeretne szembesülni azzal, hogy egy olyan ember lakásába költözik, akitől elvették az otthonát” – mondta lapunknak.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Jó hír a sok rossz után, hogy Beáta ígéretet kapott az önkormányzattól arra, hogy havi 25 ezer forintos bérleti díjért biztosítanak neki egy önkormányzati lakást.

Még nincsenek aláírva a papírok, de már bevittem az igazolásokat arról, hogy nincsenek közüzemi tartozásaim. Azt mondták, ha aláírja a polgármester a papírokat, pár napon belül átvehetem a kulcsokat. Ha mégsem kapom meg, nem tudom, mit csinálok. Addig ki nem megyek a lakásból, mert nincs hova mennem. Én nem tudok albérletet fizetni, pláne úgy, hogy még az ötvenezer forintos fizetésem harmadát is levonják a tartozás miatt.

Beáta helyzetét nehezíti, hogy tavaly ősszel megvonták tőle a fogyatékos támogatást. Az országos felháborodás után a parlamentben is téma volt az eset. Akkor lapunkon keresztül kereste meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma a nőt, hogy megpróbáljanak segíteni neki.

A lakástémával egyáltalán nem foglalkoztak. A fogyatékos támogatással kapcsolatban minden héten hívtak, volt, hogy hetente többször is. Kérték, hogy küldjem el, mik állnak azokban a papírokban, amiket kapok. Mindig azt mondták, hogy ezt a támogatást vissza fogom kapni, de ebből végül semmi nem lett. Időközben bíróságra vittem a dolgot, mert nem fogadtam el, hogy nem súlyos mozgásszervi fogyatékos az, akinek hiányzik az egyik végtagja. Ám az igazságügyi szakértő azt mondta, nem vagyok súlyos mozgásszervi fogyatékos, mert tudom használni a jobb karomat, s ha két mindkét végtagom hiányozna, akkor kaphatnám vissza a pénzt, vagy akkor, ha a gerincem is nagy fokban deformálódik, nekem ugyanis csak kis fokban görbül.

Beáta azonban nem nyugodott bele abba, hogy ezt a havi húszezer forintot is elvegyék tőle. Hetvenszázalékos rokkantságot állapítottak meg nála a komplex minősítésen egy jóindulatú daganatos betegség miatt, ezért újra beadta a fogyatéki támogatás igénylésére a papírokat.

„A fogyatékos támogatást azóta se kapom. A minisztériumnak azonban annyi haszna lett, hogy ha kacskaringós úton is, de sikerült elintézni egy kivételes rokkantsági ellátást. Mivel hetvenszázalékos rokkant lettem, ez 33 ezer forint. De a hetvenszázalékos rokkantságot sem három évre adták meg, mint másnak, csak egyre” – tette hozzá keserűen.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik