Belföld

Majdnem félmilliárd forint uniós támogatást fizetett ki a kormány egy nem létező katonai beruházásra

Összesen 447 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást fizetett ki a kormány, hogy egy speciális haditechnikai – úgynevezett intermodális – logisztikai és felújító központ létesüljön Szerencsen. Csakhogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városba tervezett létesítmény sosem épült meg, csak papíron létezik.

Ennek ellenére a kormányzati nyilvántartásban a logisztikai központ megvalósult beruházásként szerepel.

Az ügyben Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő feljelentést tesz. Szerinte ugyanis vagy a logisztikai központ – ami valójában egy vasúti átrakodó állomás kellene, hogy legyen – tűnt el, vagy csaknem félmilliárd forint európai uniós pályázati forrás. Hadházy járt is a szóban forgó szerencsi területen, ahol elmondása szerint mindössze hatalmas gaz és néhány méhkaptár található.

A nem létező beruházás szálai 2014-ig vezetnek, amikor a Licet ’95 Ipari és Gazdasági Kft. 960 millió forint vissza nem térítendő brüsszeli támogatást nyert arra, hogy megépítse az összesen 2,4 milliárd forintba kerülő logisztikai központot. A kormányzati pályázati portál adatai szerint 2015 végéig két részletben 447 millió forintot fizettek ki az összegből:

  • előlegként 237 879 700 forintot,
  • számlák alapján 209 906 850 forintot.
Fotó: Hadházy Ákos

A szintén kormányzati portál, a terkepter.nfu.hu szerint a beruházást 2015. november 30-án befejezték, annak státusza itt is „megvalósult”. Éppen ezért Hadházy megkereste a Pénzügyminisztériumot arról érdeklődve, hová lett a logisztikai központ és az uniós pénz. Kiderült, hogy a tárca jelenleg is – négy évvel a projektzárás után – ellenőrzést folytat a beruházás körül. Azt írták:

A LICET’95 Kft. a GOP-3.2.1-11 számú pályázati felhívás keretében támogatott Speciális haditechnikai intermodális logisztikai és felújító központ kiépítése Szerencsen című projekt ellenőrzése nem zárult le, az eljárás lefolytatása során a projektről nem szolgáltatható adat.

A Térképtér oldaláról viszont az is kiderül, hogy miközben a projekt elnevezésében szerepel, hogy Szerencsen épül logisztikai központ, az összeg kedvezményezettje pedig a Licet ’95 Kft., a pályázat leírásában már az szerepel, hogy a beruházást a Mil-Exim Kft. valósítja meg – Balatonfűzfőn. Erről a cégről már korábban írtunk, ez az a társaság, amelyik lőporgyár megépítésére vállalkozott a balatoni településen.

Zöld utat kapott a balatonfűzfői lőszergyár
A Miniszterelnökség szerint készen áll a beruházás, ami a nemzetgazdasági tárca szerint sehol nincs.

A társaság a honlapján büszkén közli, hogy 2,4 milliárd forintos beruházást valósít meg a Balatonfűzfőn. A terv szerint az üzemben lőport, illetve lőszert gyártanának, az utóbbiból kis és közepes kaliberűt, civil és hadi felhasználásra.

Fotó: Hadházy Ákos

A társaság tulajdonosa és ügyvezetője Csala József megkeresésünkre azt közölte, hogy külföldön van és egyébként sem közszereplő, így nem akar nyilatkozni. Arra kérdésünkre, hogy miként került a beruházás Szerencsről Balatonfűzfőre, azt mondta:

Nem szerencsés erről telefonon beszélni. Itt volt hely.

A logisztikai központ mindazonáltal Szerencs településfejlesztési stratégiájában is szerepelt olyan beruházásként, ami várhatóan 2016-ban vagy 2017-ben megvalósul a városban. Megkerestük a település fideszes polgármesterét, aki a 2018-ban időközi választáson került a város élére. Nyíri Tibor, bár korábban alpolgármester volt, nem sokat tudott a beruházásról. Azt viszont elmondta:

Mintha Mengyi Roland, a térség akkori országgyűlési képviselője hozta volna a beruházást.

Bár a polgármester nem emlékezett pontosan a történtekre, az bizonyos, hogy a korrupció miatt idén három év szabadságvesztésre ítélt Mengyi 2014-ben Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. számú választókerületéből jutott a parlamentbe, ebbe a körzetbe tartozik Szerencs is. Mengyit hiába kerestük, nem értük utol telefonon.

Az továbbra is kérdéses:

  • miként került a 2,4 milliárdos beruházás Szerencsről Balatonfűzfőre?
  • Hogyan lehet egy intermodális logisztikai központ, vagyis egy átrakodó vasúti állomás ürügyén lőporgyárat építeni?
  • Hogyan fizethettek ki erre majdnem félmilliárd forintot?
  • Mi alapján minősítették hivatalosan is megvalósultnak a szerencsi beruházást, miközben semmi nem épült ott?

Kiemelt kép: Hadházy Ákos

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik