Egy politikus nemzetközi súlyát mennyiben a tehetsége, a karizmája határozza meg, s mennyiben az általa képviselt ország népessége, gazdasági, katonai ereje?
Orbán Viktorról beszélünk?
Róla, az EU lélekszámának két százalékát, GDP-jének egy százalékát adó Magyarország európai politikai ambíciókkal bíró miniszterelnökéről.
A kicsi és közepesen fejlett Magyarország nem játszhat vezető, fontos szerepet, nem diktálhat politikát Európának. Ez evidens, bizonyíték rá az egész modern kori történelem. Mi több, a sokszor emlegetett „nemzeti szuverenitás” védelme is csak üres szólam, mert kis országok, csekély erőforrással nem igazán szuverének, nem tudják katonailag megvédeni magukat, nem tudnak gazdaságilag önállóan boldogulni, külpolitikai céljaikat képtelenek valamely „védnök” nagyhatalom nélkül, egymaguk elérni. Horthyék mindent a területrevízióra tettek fel, de hogy csak részlegesen is elérjék azt, Mussolini és Hitler „védőszárnya” alá helyezték az országot, annak minden tragikus következményével.
Hallani, ha nem teljesedik be Orbán Viktor európai politikusi ambíciója, kivezetheti előbb az Európai Néppártból a Fideszt, majd az EU-ból Magyarországot. Az unión kívül milyen lehetőségei lennének Magyarországnak?
Európán, az unión kívül nem látok esélyt, s a kormányzat által korábban említett hivatkozási pontok, Berlin, Moszkva és Isztambul közül az utóbbi kettő biztosan nem oldaná meg az ország problémáit.
Számos uniókritikus szerint egy független Magyarország kelet-közép-európai Svájccá válhat, beléphet az innovációs versenybe.
Magyar Svájcról beszélni ostoba álmodozás. Az EU-n kívüli Magyarország európai befektetések és vámmentes piacok nélkül súlyosan és tragikusan visszaesne, és a hajózás „keleti szél duzzasztotta vitorlákkal” nem lenne sokkal jobb, mint annak idején a hitleri szövetségben. Végtelen illúziót vagy tudatos politikai altatást látok a kormányzati politikában és az azt képviselő kurzussajtóban. Hol tartana ma Magyarország az Európai Unióból ömlő milliárdos fejlesztési segélyek, valamint az osztrák és német bankok befektetési, a Volkswagen, a BMW, a Mercedes és más nyugati multinacionálisok által létesített vagy mai szintre modernizált gyárak nélkül? Lehet szidni ezeket, de nélkülük nincs gazdasági haladás. Önáltatás az is, hogy a magyar innováció fellendítése megoldhatná a kérdést. Ha körülnézünk a világban, láthatjuk, hogy az innovációk és azok megvalósítása zömében a magasan fejlett, gazdag és az oktatásban kiemelkedő szinten álló országokban születnek. Ehhez nem elég szétverni a Magyar Tudományos Akadémiát, nem elég arra hivatkozni, hogy az alapkutatások nincsenek jól összekapcsolva az innovációval.
Orbán vajon tényleg annyira borzalmasnak, Európa jövőjét veszélyeztetőnek ítéli Brüsszel és a néppárt teljesítményét, mint amit a kormánypropagandában látunk? És vajon tényleg hiszi, hogy Soros zsebében az Európai Parlament?
A magyar kormány döntései érdekelnek, a miniszterelnök pszichológiája és motívumai nem. Számomra az a logikus kérdés, hogy ha annyira rossz a „Soros György zsebében lévő Brüsszel”, ha Soros-Juncker és az EU „liberálisai” valóban afrikaiakkal és ázsiaiakkal akarják benépesíteni az országot és a magyarságot ki akarják túrni hazájából, amiről úgyszólván naponta hallani, olvasni, akkor vajon miért nem lép ki Magyarország az EU-ból. A miniszterelnök egy korábbi március tizenötödikei beszédében Petőfivel szólva feltette a kérdést, hogy „rabok legyünk vagy szabadok”. Hát akkor most miért nem a szabadságot választja? Az EU-tagság, ellentétben a szovjet blokkal, végül is nem kötelező. Lehetne csatlakozni Putyin Eurázsiai Uniójához is. Egy ilyen lépés előtt azonban érdemes „vigyázó szemünket” Londonra és a brexitre vetni.
Vegyük végig ezt az elszakadásos gondolatot. Ha kilépnénk az EU-ból, lenne maradásunk a NATO-ban? És NATO-védernyő nélkül milyen sors várna Magyarországra?
