Belföld

Felavatták Mészáros 1 milliárdos kamionparkolóját

Az Autohof Óbarok tulajdonosa innovatív, hiánypótló beruházásnak nevezte a pihenőhelyet, amely egyedülálló hazánkban és valószínűleg Európában sincs hasonló.

Ha kamionok mennek az utakon, akkor működik a gazdaság,

hangoztatta az innovációs és technológiai miniszter pénteken az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalának 43-as kilométerénél, az óbaroki lehajtónál, ahol korszerű kamionos pihenőt adtak át.

Palkovics László az Autóhof Óbarok kamionos pihenőhely átadásán azt is mondta, ha nincs mit szállítani, akkor a kamionok sem mennek, de most nem ez a helyzet. Éppen ezért, mindenfajta olyan beruházás, mint az óbaroki, üdvözlendő, emelte ki a miniszter, aki reméli, hogy a jövőben még több ilyen épül Magyarországon, ami azt mutatja, gondosodnak a fuvarozókról.

A tárcavezető kiemelte, hogy a szállítmányozási iparág 2010 óta minden évben 6 százalék feletti mértékben járul hozzá a hazai GDP-hez, ami kétezer milliárd forintot vagy afölötti összeget jelent.

Palkovics László felhívta a figyelmet arra, hogy komoly kihívások előtt áll az árufuvarozói szakma: úgy tűnik Nyugat-Európában félnek a kelet-európai fuvarozóktól, ezért limitálni akarják őket. Magyarország a hasonlóan gondolkodó szövetségeseivel együtt minden lehetséges fórumon fellépett a brüsszeli szabályozási tervekkel szemben, tette hozzá.

Jelezte, hogy értek el sikereket, például a tranzit és kétoldalú szállítások mentesülnek a kiküldetési irányelv alól, vagy nem kell kötelezően hazajönnie az üres kamionnak, szennyezve ezzel a környezetet -, de a heti rendszeres pihenőidő kabinban töltésére vonatkozó előírás enyhítésére tett magyar javaslatot nem tartalmazta az I. Mobilitási Csomag, amit hétfőn elfogadtak Brüsszelben.

Nyugat-Európában a kamionban alvás tilalma alól kivételt csak az olyan parkolók jelentenének, mint az óbaroki, csakhogy arrafelé sem nagyon vannak ilyenek

fűzte hozzá.

Európában is egyedülálló Mészáros parkolója

Mészáros Lőrinc, az Autohof Óbarok tulajdonosa innovatív, hiánypótló beruházásnak nevezte a pihenőhelyet, amely egyedülálló hazánkban és valószínűleg Európában sincs hasonló. A parkoló 1,1 milliárd forintból épült meg, teljesen saját forrásból, hitel és támogatások nélkül, hangsúylozta.

A tulajdonos elmondta, hogy

  • a pihenőhelyen 124 kamionnak és 11 lakókocsinak tudnak helyet biztosítani. Ezen kívül
  • 11 hűtőkamionnak, 4 túlméretes szerelvénynek, továbbá veszélyes anyagot, illetve élőállatot szállító szerelvénynek alakítottak ki parkolókat.

A területen külső kondipark, vandálbiztos fürdők és mosoda létesültek, és külön fürdési lehetőséget biztosítanak a női sofőröknek. A kamionvezetők kényelmét bolt, étterem, 19 szobás panzió, bankautomata, útdíj fizetési lehetőség és üzemanyagkút is biztosítja.
A tulajdonos kiemelte, hogy a fejlesztéssel tizenhat új munkahely jött létre.

Pannónia szíve, stadion, világszabadalom

Tessely Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője, miniszterelnöki biztos a hazai közlekedés-fejlődés történetének egyik fontos állomásának nevezte az átadót. Úgy vélte, a 21. század hajnalán egyre több ilyen fejlesztésre van szükség, mert növeli a versenyképességet, felgyorsítja a gazdasági folyamatokat.

Megemlítette, hogy Pannónia Szívében számos hasonló beruházás indult el, ezek közé sorolta a mezőgazdasági mintagazdaságok létrejöttét, Felcsúton a stadion és a sportcsarnok megépülését, Martonvásáron a kompakt neutronforrás és az agrár innovációs centrum megvalósítását. A még el nem kezdett fejlesztések között említette Kajászón a világszabadalomnak minősített biofoszfát üzem, Bicskén pedig az intermodális csomópont megépítését.

A sajtóanyag szerint az Autohof Óbarok beruházásnál kiemelt szempont volt a környezeti értékek megóvása: 18 ezer négyzetméternyi zöldfelületet alakítottak ki, a melegvízellátást napkollektorok segítik, az öntözést pedig összegyűjtött esővízzel biztosítják.

Kiemelt kép: Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Mészáros Lőrinc, az Autohof Óbarok kamionos pihenőhely tulajdonosa és Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos (j-b) átvágja a nemzeti színű szalagot a pihenőhely átadó ünnepségén. MTI/Bodnár Boglárka

Ajánlott videó

Olvasói sztorik