Belföld

A nap legfontosabb hírei – 2018.05.11.

Úgy adta el a villáját Habony Árpád volt ügyvédje, hogy tudta, beperelték csalás miatt: furcsa körülmények között szabadult meg értékes ingatlanától az egykori sztárügyvéd.

Megvan az elmeorvosi vizsgálat: beszámítható a Teréz körúti robbantással vádolt P. László.

Itt vannak a 24 órás traffipaxrazzia helyszínei.

Rejtély, ki hívta meg OrbánViktor eskütétetére Zaid Naffát. Egymásra mutogat a külügy és az Országgyűlés sajtóirodája.

Kolumbiától tanulna Orbán. „Kolumbiának nagyratörő tervei vannak a jövőre nézve, ahogyan a magyarok is nagy terveket tűztek ki maguk elé.”

Magyarország az EU gazdasági teljesítményének 0,8 százalékát adja. Összehasonlításképp: Németország a 21,3 százalékát.

Orbán első kormányfői útja Lengyelországba vezet: már jövő hétfőn indul a miniszterelnök. Heteken belül pedig Izraelbe utazik. Szlovén szövetségeséért is beszédet mondott.

Lázár János hamarosan találkozik Márki-Zay Péterrel. Még májusban.

Kásler Miklós: Józan ésszel is belátható, hogy célszerű a tízparancsolat szerint élni. Mivel ez tökéletes törvénykönyv, etikai kódex, sőt, népegészségügyi program.

Mészáros Lőrinc gázszerelőként 95 ezer évig dolgozhatott volna a tavalyi keresetéért. Egészen pontosan 94 589 évig.

Konzulátust nyit Magyarország Máltán. Ez azért lényeges, mert a szigetországban eddig semmilyen külképviselete nem volt Magyarországnak.

Rossz hír a Balatonra tartóknak: súlyos baleset volt az M7-es autópályán.

Véletlenül agyonlőtte kislányát a miskolci férfi: gondatlanságból elkövetett emberölés miatt javasolnak vádemelést ellene.

Elhúzza Mága Zoltán nótáját a versenyhivatal? A GVH vizsgálja, miként lett több százezer ázsiai rajongója a Facebookon.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik