Nagyvilág

Orbán beszédet mondott szlovén szövetségeséért

24.hu
24.hu

2018. 05. 11. 17:25

Ahogyan eddig is, úgy a következő négy évben is számíthat Szlovénia a nyíltszívű, őszinte és kölcsönös előnyökre törekvő együttműködésre Magyarország részéről – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a szlovéniai Lendván.

A kormányfő a Lendvai Kulturális Centrumban találkozott Janez Jansa korábbi szlovén miniszterelnökkel, a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökével és Magyar Janezzel, az SDS muravidéki jelöltjével.

A rendezvényen Orbán Viktor beszédében kiemelte: meggyőződése, hogy a magyar és a szlovén nép sorsa össze van kapcsolva. A határokon átnyúló együttműködés eszméje jegyében – amely az EU döntő eszméje is – készen állunk dolgozni azért, hogy a muravidéki régió gazdaságilag fejődjön és erősödjön – közölte.

A miniszterelnök elmondta, azért is érkezett Szlovéniába, hogy szót emeljen Janez Jansa mellett, mert mindenkinek az az érdeke, hogy erős, stabil, elszánt és bátor kormány álljon Szlovénia élén, és ehhez az kell, hogy egy olyan elszánt és bátor ember álljon a kormány élén, mint Janez Jansa.

Jansa több szálon is kacspolódik a magyar kormányhoz, erről itt olvashat részletesebben:

Valletta, 2017. március 30.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke (j) és Janez Jansa korábbi szlovén miniszterelnök, a Szlovén Demokrata Párt elnöke az Európai Néppárt máltai kongresszusa szünetében Vallettában 2017. március 30-án.
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs
Magyar szálak egy szlovén pártfinanszírozási botrányban
Orbán Viktor szövetségese írta alá azt a szerződést, amelynek révén egy rejtélyes boszniai nő 450 ezer eurós kölcsönt ad a legnagyobb ellenzéki pártnak. Csakhogy Janez Jansa nyilatkozata alapján magyar szál is lehet az ügyben.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.