Nagyvilág

Konzulátust nyit Magyarország Máltán

Várhatóan 2018 őszén konzulátust nyit Máltán Magyarország. Ez egy Balogh Csaba külügyi közigazgatási államtitkár által, Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselőnek írt levélből derült ki. Ez azért lényeges, mert a szigetországban eddig semmilyen külképviselete nem volt Magyarországnak, ezért például

volt olyan magyar, akinek Tunéziába kellett repülnie április 8-án, hogy szavazhasson az országgyűlési választáson.

Akutabb probléma, hogy Máltán ügyeket intézni – hiába uniós tagállam – nagyon nehéz magyarként úgy, hogy nincs érdemi magyar képviselet az országban. Egyedül a főváros melletti Sliema nevű kisvárosban tartózkodik egy tiszteletbeli magyar főkonzul.

Az államtitkári levélből kiderül, hogy Máltán egy diplomata a római magyar nagykövetség felügyelete alatt látja majd el Magyarország diplomáciai és konzuli képviseletét.

A Külügyminisztériumnál rákérdeztünk, hogy lehet-e már tudni, hogy kit szánnak máltai konzulnak, illetve hogy számításaik szerint mennyibe fog kerülni a konzulátus fenntartása. Amint választ kapunk ezekre a kérdésekre, frissítjük cikkünket.

Nagy-Britanniában is nyílnak konzulátusok

Idén Edinburghban és Manchesterben is alkonzulátusok nyílnak, ugyanis ebben a két városban sem volt magyar képviselet, viszont nagy magyar közösségek élnek ezekben a városokban. A választáson egyébként, mivel egyik konzulátus sem készült el addig, két külső helyszínen volt a voksolás Manchesterben és Edinburghban. Előbbi esetében egy kultúrházban, utóbbinál egy hotelben.

Norman Irons, Edinburgh korábbi polgármestere, aki eddig tiszteletbeli magyar konzul  volt a városban, nemrég a skóciai magyarok összejövetelén hivatalosan is elköszönt a helyi magyaroktól. Úgy tudjuk, hogy az edinburghi konzul a londoni követségről költözik majd a városba.

A manchesteri alkonzul információink szerint Kátay-Nagy Krisztina lesz, aki ankarai konzul volt korábban. 

Szocialista lobbi is van a háttérben

Ujhelyi István Európai Parlamenti képviselő több EP-képviselői fogadóórát tartott azokban a városokban is, amelyekben most külképviselet nyílik. Ujhelyi a helyi magyarok kéréseit rendszeresen továbbítja a külügy felé: például Edinburghban egy éve a helyiek a konzulátus hiányát, és az ezzel járó nehézségeket ecsetelték a szocialista képviselőnek, aki a külügyminiszterhez fordult ezért. Ugyanígy Máltával kapcsolatban is hasonló volt a helyzet.

Jelenleg 109 magyar diplomácitai képviselet van a világban, ebből kevesebb, mint 20 főkonzulátus,  a nagy többségük nagykövetség.

Kiemelt kép: Ahmet Izgi / Anadolu Agency / AFP 

Ajánlott videó mutasd mind

Mérő László: Úgy döntöttünk, hogy elhisszük a történetet a vírusról

Még ha csak vaklárma is a magyarországi koronavírus-járvány, akkor is rengeteg haszna van a védekezésnek, állítja Mérő László matematikus, pszichológus. A professzor lapunknak arról is beszélt, hogy Orbán szélkakas, és 2022-ben megbukik, de szó volt a távozó indexesek előtt álló lehetőségekről is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.