Balra nézel, Tarnalelesz, jobbra nézel, Bükkszenterzsébet, ha meg előre, orrod előtt a Meteor kocsma; reggel nyolc múlt, haladóknak kávézni még, sörözni már lehet.
De előbb tényleg nézzünk el balra és jobbra. Egybenőtt a két település, a helységnévtábla a határ, mégis más világ, legalábbis, ami a választást illeti. Bükkszenterzsébeten a Jobbik egyéni jelöltje, Vona Gábor közel annyi szavazatot kapott, mint a fideszes Horváth László (237 a 269 ellenében), Tarnaleleszen viszont tarolt a kormánypárti arc (196:685).
Vajon mit tud Leleszen a Fidesz, amit nem tud Erzsébeten?
Ezt a zugpolitológusi kérdést tesszük fel a Meteor közönségének.
A leleszi Suha Jenő válasza kompakt magyarázat: Bükkszenterzsébetet jobbikos polgármester vezeti, így a falu elesik a fejlesztésektől, Tarnaleleszen viszont fideszes az irányítás. „Négy év alatt többet gyarapodtunk, mint a rendszerváltás óta összesen.” Lett kibetonozott vízelvezető, új orvosi rendelő, új óvoda, „az iskola javítgatódott”, meg a művház és a könyvtár is. Plusz harminc kilométeres körzetben itt a legtöbb vállalkozó.
Nem mellesleg Erzsébet jobbikossága is kopott a 2014 őszi helyhatósági óta, harmóniában azzal, hogy most áprilisra a komplett hevesi kettes választókerület narancsra színeződött:
- Horváth László 46,15 százalékot szerzett,
- Vona Gábornak 41,94 százalék jutott,
- Orosz Bálint János a szocialistáktól 8,31 százalékot kapott,
- a negyedik helyezett LMP-s, Reichenberger János 2,26 százaléknál állt meg.
Az általános elfideszesedés oka nem csupán a rengeteg „célzott” fejlesztés, hanem az is, hogy itt nem szitokszó a Mészáros Lőrinc név; nem hallani olyat, hogy a „nemzet gázszerelője, muhaha”, az „ő Orbán vagyonkezelője” minősítés pedig a Meteorban is pozitív, bizakodást sugalló címke.
Mészáros Lőrinc Hevesben is aktív. Pár hete vásárolta meg a környék legnagyobb munkaadóinak egyikét, a Mátrai Hőerőművet, a Gagarint, az addigi német tulajdonostól.
Balladai aurát úgy nyert a tranzakció, hogy volt Mészárosnak egy alighanem eleve kamusta cseh társa az üzletben, akitől jól megijedtek a helyi polgárok, amikor kiszivárgott (kiszivárogtatták), hogy kilencmilliárdos veszteség húzza mélybe a gigacéget, és a cseh ésszerűsíteni, vagyis leépíteni akar.
Mi sem természetesebb, hogy megkönnyebbülés, hála járta át a választókerületet.
Azzal meg nyilván nem foglalkozik, ki harmadikától harmadikáig él, hogy honnan a toszból lett Mészáros kisvállalkozónak pár év alatt annyi zsetonja, hogy zsebre vágja Magyarország második legnagyobb, az ország áramtermelésének ötödét adó erőművét. Azzal pláne nem, hogy ha már megvette, miért kellett néhány napra maga mellé engedni a megawattkirályságba egy cseh pénzügyi bajnokot.
Suha Jenő hat szóval mondja ki a tutit:
Azt kell dicsérni, aki munkát ad!
Suha Jenő dolgozott az erőműnek, tisztelet cseng hangjában. Kávézótársa, Balázs László most is Visontán rakkol, ha épp nem szabadnapos, joggal büszke biztos állására, cinkeli is a harmadik frissülőt, az erdőn, jó levegőn napszámozó, piros melegítős Bugac Józsit, hogy „ha esik, egy hétig ki nem mégy, nincs pénz, míg az erőmű háromszázhatvanöt napon át adja a munkát”.
Romák mindhárman, persze hogy szóba kerül a Jobbik, azt mondják, „nem felejtjük el a gárdás felvonulásokat, meg nem esszük a néppártosodást, mert aki fajgyűlölő volt, fajgyűlölő is marad”.
Mielőtt mélyebbre ásnánk, Suha Jenő (kinek most született unokája, isten éltesse a kicsit az édesanyjával együtt) észbe kap, s mentes ásványvize fölül újfent szentenciát fogalmaz:
A politikus politizáljon, a melós melózzon, az alkoholista meg igyon!
A torkosborz meg szívjon – ezt már az autóban tesszük hozzá mi, ahogy Gyöngyösre tartunk Hiesz György polgármesterhez.
Hogy ki ez a Hiesz s hogy jön ide a torkosborzhoz?
Azon kedves nézőink kedvéért, kik most kapcsolódnak műsorunkba, elmondjuk: van nekünk egy Csatatér című rovatunk, melyben a százhat egyéni választókerületből ötben végigkísértük a választási kampányt, interjúztunk jelöltekkel, riportoztuk eseményeket, helyszíneket.
- Így jutottunk be a Gagarinba Kaszás Lacihoz, kinek műhelyében a világ utolsó pucérnős naptára lóg,
- így boroztunk végig egy napot a Mátraalján,
- így ismerkedtünk őskori szexszel és kortárs lovasstadionnal Szilvásváradon,
- így gurultunk Recsktől egészen az ukrajnai Rafajnaújfaluig,
- így néztük végig közelről, ahogy a szocik liberális segítséggel tökön döfik önmagukat,
- így interjúztuk a későbbi győztes fideszes jelöltet, Horváth Lászlót,
- így interjúztuk a későbbi vesztes jobbikos Vona Gábort,
- és így futottunk egy kört kampányfinisben a jelöltek körül.
Eredetileg Hiesz volt a szocik nem esélytelen jelöltje, ám az emlegetett öntököndöfés nyomán visszalépett, még a párttagságát is visszaadta. Közvetlenül a választás előtt úgy ítélte, Horváthnak „nincs lobbiereje a Fideszben”, Vonáról meg azt mondta, „ő a legesélyesebb, de ha úgy győz, hogy közben ismét Orbán alakíthat kormányt, mert Orbán megmutatja majd nekünk, gyöngyösieknek, Heves megyeieknek, magyaroknak, hogy az a település, ahol nem őt támogatják, nem lehet sikeres”.
Most természetesen azzal ültünk be Hiesz György polgármesteri irodájába, hogy így, mert a Fidesz és a fideszes is győzött, ugye nem lesz gyöngyösi torkosborz.
De Hiesz persze talál torkosborzot, konkrétan a komplett ellenzéki teljesítményt azonosítja ezzel a képzelt állattal.
Kicsik hülyesége és nagyok szégyene.
Ekképpen értékeli a nem fideszes világ produktumát.
„Tök nyilvánvaló volt, hogy össze kell fogni, de inkább ment a finnyáskodás, hogy ezzel ezért nem, azzal azért nem, pedig tüzet oltani a moslékos vödör is alkalmas. Váltig állítom, lehetett volna ebből akár győzelem is, aztán átmeneti szakértői kormány, új törvények, a többit meglátjuk. Ehelyett most páran bekerültek a parlamentbe, nekik biztos jó lesz négy éven át, de a baloldal zuhan tovább.”
Egyéni gyarlóságokat sejt a háttérben: „Magunktól ennyire nem lehettünk hülyék, nem kizárt, hogy játszottak nálunk páran a másik csapatból, és így tényleg nehéz.”
Ami Gyöngyöst és a személyes polgármesteri kilátásait illeti, jövő ősszel immár függetlenként indul a posztért, addig is civil mozgalmat szervez, összefogást hirdet, hívja ernyője alá a pártokat. azt feleli, a dolog próbájára van most bő egy éve, Gyöngyös érdekében bárkivel, Horváthtal is szívesen együttműködik.
Nézzük hát az országgyűlési választás itteni győztesét, Horváth Lászlót.
A legkevésbé sem olyan figura ő, mint aki alig várja, hogy Hiesz nyaki verőerébe mélyessze metszőjét. Már a választás előtti interjúja is arra futott ki, hogy
Hát, lévén győzött (szegény), várnia kell az idomárságra. Illetve csak félig, most azt meséli, beiratkozott a Nemzeti Lovas Akadémiára, hatszemeszternyi új tudás segíti a túlélésben, a parlamenti ciklus háromnegyedéig kitart a kurzus, mák, aztán megint kampány következik, de legalább humánban is intenzíven alkalmazhatja az állati technikákat.
Azon mereng nekünk egy tulipános út menti bisztróban, hogy amikor huszonnyolc évesen belépett a politikába, ő is „ragadozó” volt, aztán elhűlve tapasztalta, a hatalom hány kollégája lelkét támadja meg. „Az elején mindenütt népszerűek voltunk, azt mondták ránk, hogy okosak és szépek vagyunk, és mi elhittük. Sőt sokan azt is elhitték, hogy jár nekünk a különleges megszólítás, a befolyás, és rendkívül fájdalmas volt számukra, amikor bukásoknál kiderül, hogy ez a sok földi jó mégsem az övüké.”
Horváth saját módszerrel bír a parlamenti anyázók elviselésére.
Ránézek, elképzelem, milyen volt óvodásnak, és rögtön nem tűnik olyan ellenszenvesnek. Vagy felidézem Böjte Csaba mondását, miszerint a jóisten nem csinál selejtet.
Abban bízik, hogy „bizalomépítő négy év jön”, és amikor ezt cáfolandó belengetjük neki a chikános Figyelő-listát, azzal intézi el, hogy „az csak a feszült kampány utórezgése”.
Amúgy meglepődött pártja elsöprő győzelemén.
Sokan azzal számoltak, hogy egész Heves megyét viszi a Jobbik. Vasárnap este hétkor, látva a magas részvételt, én sem voltam biztos, hogy a nap a mi sikerünkkel zárul. Ebben az egészben számomra a hatalmas megelőlegezett bizalom a lényeg. Hódmezővásárhely után értek bennünket visszautasítások, van okunk az alázatra. Tilos szem elől téveszteni, hogy a ránk szavazóktól kaptuk a mandátumot, tilos olyan helyzetbe hozni őket, hogy le kelljen sütniük a szemüket a mi viselt ügyeink miatt. Több alázat, több tisztesség, erre van szükségünk.
A vidék, mutatják a számok, Horváthé és a Fideszé volt. A város viszont inkább Vonáé.
A leleszi narancsos Meteor pandantját a gyöngyösi Kulacsban leljük meg.
Fölső szintjén mezei fröccsöző, szuterénjében sallangmentes kifőzde az egység. Az enteriőr és az ideológia viszont extra.
A tulaj, Bencsik István annyira jobbikos, nála jobbikosabbnak lenni lehetetlen.
Mi eszünk, ő mesél.
A korrekt orjaleves második kanalánál már ott tartunk, hogy Vona dicséretet érdemel, hogy a vereség után nem vette át a mandátumát. Mire lefejtjük a karajcsontról a húst, igazolódik a néppártosodási irányvonal. A mátrai borzas úgy érkezik, hogy „összefogás kellett volna, minden jobb, mint a Fidesz, akár a Jobbik is visszaléptethette volna pár helyen a jelöltjét”, az ecetes almapaprika pedig párhuzamosan csíp azzal, hogy „tele volt választási csalással az ország, a kisebbséget a rezervátumokban kilóra megvette a Fidesz”.
A hosszúlépés megér egy sétát, eljutunk vele egészen az italpultig, ami lényegében a Nautilus irányítópultja a Nemo kapitányból. Eztán üstöllést a parancsnoki szobába vezet bennünket a tulaj fia, ifjabb Bencsik István, na, az a csoda.
Steampunk a stílus, amivel berendezte ifjabb Bencsik az éttermet, amolyan apokaliptikus idők utáni indusztriális, csupafém, csupacső világ, aki nézte a Mad Maxeket, tudja, miről beszélünk, aki meg nem nézte, lapozza végig Bielik barátunk fotóit.
A polcon az első magyar nyelvű Verne-kötetek,
A kortárs művészetet esztráddá alakító monitorrendszer, neonos Pepsi-hűtő, első világháborús hímzett emlékkép, 1976-os szocialista munkaversenyt idéző vörös zászló, valamint a falról képként ránk tekintő, viktoriánus ruhába öltözött ifjabb Bencsik portréja dúsítja. Ja, és két kiváló állapotú pucérnős naptár.
És megértjük végre, miért is csináltuk végig ezt a tíz dolgozatból álló riportmaratont. Hát hogy felfogjuk: van, ami még NER-nél is állandóbb.
