Belföld

400 milliós luxusvillába vette be magát Matolcsy és családja

Matolcsy György fiának cége megvette, Matolcsy György unokatestvérének bankja meghitelezte, Matolcsy György pedig használja a 430 millióért hirdetett II. kerületi luxusrezidenciát. A jegybank szerint semmi közünk ahhoz, hogy hol lakik az elnök, Matolcsy Ádám viszont kérdésünkre elismerte: édesapja használja az ingatlan egy részét, és ezért bérleti díjat fizet.

Nem akárhol láttuk, egymás után többször Matolcsy Györgyöt és feleségét, Matolcsy – korábbi nevén Vajda – Zitát: egy 400 millió forint körüli értékű, háromszintes, nagyjából 500 négyzetméteres luxusingatlannál.

Az álomotthont úgy veszi igénybe a Magyar Nemzeti Bank (MNB) első embere, hogy amennyire csak lehetséges, rejtve legyen a nyilvánosság elől, így mindeddig el tudta kerülni, hogy számot adjon arról, miből futja az ingatlan használatára.

„A Rózsadomb szélén, tökéletesen csendes nyugodt mellékutcában, erdő mellett, harapni való tiszta levegőben, néhány éve provanszi stílusban, a legnemesebb anyagokból minden részletében finoman kidolgozva épült mediterrán jellegű luxusvilla. E ház tulajdonosa, ha a napi hajsza után hazaér, mély lélegzetet kell hogy vegyen a friss erdei levegőből, és kiülhet a kerti nyugágyak egyikébe, vagy télen beülhet az elegáns nappaliban egy kényelmes fotelba a kandallóban duruzsoló tűz mellé, és úgy érezheti magát, mintha nem is Budapesten volna, hanem Svájc vagy a francia Alpok kis falujának elegáns polgárvillájában, erdei környezetben, tiszta hegyi levegőben, csendben és tökéletes nyugalomban” – nincs egy éve sem, hogy így hirdették a II. kerületi Páfránykert utcai házat. Bár a budai luxusingatlanokra specializálódott ingatlaniroda aktuális ajánlatai között már nem található, de a hirdetés tárolt változata elérhető volt cikkünk megjelenésekor, azonban nem sokkal később, délelőtt 8-9 tájban törölték. Azonban egy másik oldalról nem törölték, azon még több kép van, kattintsák bátran.

A képre kattintva elérhető hirdetésben érdemes a galériát végigkattintani, valóban impozánsan néz ki a 470 négyzetméteres lakóterületet 100 négyzetméteres garázzsal megtoldó, öt hatalmas szobával rendelkező, csaknem 1300 négyzetméteres telken levő ház. Olyan tágas, hogy úgy is hirdették:

a szülői lakosztály nagyobb mint más család egész lakása.

A hirdetésben 430 millió forintért kínálták a luxusingatlant. Ezt vásárolta meg a Magyar Stratégiai Zrt. tavaly nyáron, szeptember közepén pedig ide tette át székhelyét is. A cég egyszemélyes tulajdonosa és vezérigazgatója Matolcsy György egyik fia, Matolcsy Ádám. Az adásvételhez hitelt kellett felvenni, a tulajdoni lap tanúsága szerint a kölcsönt Matolcsy György unokatestvérének, Szemerey Tamásnak az érdekeltsége, az NHB Növekedési Hitel Bank nyújtotta, ennek a jelzálogjoga van bejegyezve 280 millió forint értékben.

A Matolcsy-fiú cége ingatlan adásvétellel, bérbeadással és üzemeltetéssel foglalkozik a tevékenységi körei szerint, székhelyén kívül telephelye nincs, vagyis egyedül a Párfánykert utcában van jelen. Ám életszerűtlen, hogy a város szélén, elegáns környezetben, egy háromszintes, nettó 470 négyzetméter lakóterületű ingatlanban csakis ingatlanközvetítői, -forgalmazói tevékenység folyna – pláne úgy, hogy a cégnek egyébként még honlapja sincs. És valóban többről van szó egyszerű ingatlanirodánál.

Ezt a luxuslakóházat használja Matolcsy György is – bizonyosodott meg lapunk az elmúlt napokban, miután erről szóló információ futott be szerkesztőségünkhöz.

Március 5-én, hétfőn reggel negyed 9 után a házhoz érkezett egy Mercedes-kisbusz, a sofőr kiszállt, kinyitotta a kaput, betolatott, majd úgy 20 perc múlva elindult.

Megérkezik a PDB-501 rendszámú Mercedes-kisbusz 2018. március 5-én reggel a Páfránykert utcai házhoz. (Fotó: Németh Dániel/24.hu)

A sötétített üvegű kisbuszt nem sokkal később, 9 óra körül a Magyar Nemzeti Bank főbejárata előtt, a felső vezetőknek fenntartott parkolóhelyen látta forrásunk. (Majd másnap szintén.)

Pár perccel később egy másik autó tolatott ki, a kisautó sofőrje kiszállt, hogy becsukja a kaput. Ő pedig nem volt más, mint Matolcsy György felesége, Matolcsy Zita.

Másnap, március 6-án kedden reggel 9 óra tájban ugyanaz a Mercedes-kisbusz megállt az MNB főbejárata előtt, és Matolcsy György pattant ki belőle.

A két kép pár másodperc különbséggel készült:

Megérkezik a Matolcsy Györgyöt szállító, PDB-501 rendszámú Mercedes-kisbusz 2018. március 6-án kora délelőtt a jegybank főbejáratához. Fotó: Németh Dániel/24.hu
Matolcsy György kiszáll a Mercedes-kisbuszból az MNB épülete előtti parkolóban. (Fotó: Németh Dániel/24.hu)

A jegybank kérdésünkre elismerte, hogy „a PDB-501 rendszámú Mercedes-kisbusz a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában áll”, de megjegyezték: nincs Matolcsy György kizárólagos használatában.

Március 7-én, szerdán délelőtt 10 óra után a Páfránykert utcai ház kapuján kilépett Matolcsy György, laza, otthoni öltözetben, farmerben, pulóverben, és elbúcsúzott fiától, Matolcsy Ádámtól, aki egy másik, rá várakozó kisbuszba szállt be.

Matolcsy György 2018. március 7-én délelőtt a II. kerület Páfránykert utcában. (Fotó: Németh Dániel/24.hu)

És még egy kép ugyanott, ugyanakkor:

Fotó: Németh Dániel/24.hu

Amint a kisbusz elhajtott, láttuk, hogy a nyitott beállóban ott áll az a kocsi, amelyet Matolcsy Zita használt hétfőn.

Mindezek ismeretében hétfőn rákérdeztünk az MNB-nél, hogy Matolcsy György használja-e a fia cégének tulajdonában álló ingatlant. A jegybank válasza úgy szólt:

az MNB elnökének ingatlanhasználatával és a lakhatásával kapcsolatos információk nem minősülnek közérdekű adatnak.

Annyit azért hozzátettek, hogy „a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Stratégiai Zrt. között semmilyen szerződéses kapcsolat nem áll fenn”.

Matolcsy Ádám ugyanakkor kérdésünkre elismerte, hogy a szóban forgó ingatlan egy részét bérleti szerződés alapján az édesapja használja, amiért bérleti díjat fizet a cége számára. A díj összegét Matolcsy Ádám nem árulta el.

A válasz alapján az ingatlan másik részét a Magyar Stratégiai Zrt. munkatársai használják, a cég tevékenységének megfelelően. Az ingatlant „a cégen és édesapámon kívül más nem használja, én pedig nem lakom ott” – írta Matolcsy Ádám.

Megtakarítás nélkül

Nem tiltja semmi, hogy valaki, akár egy állami vezető a rokona tulajdonában álló cég ingatlanát vegye igénybe, abban lakjon. Matolcsyék esetében azonban több érv is szól amellett, hogy közügy erről hírt adni. És többről van szó, mint hogy nem először keveredik nehezen magyarázható ingatlanügybe a jegybankelnök: 2016 őszén a nem sokkal később bezárt Népszabadság szellőztette meg, hogy Matolcsy egy kereskedelmi bank vezérének a luxuslakását használta a Budai Várban.

Van információja? Súgjon!

Tud valami érdekeset, közérdeklődésre számot tartót az üggyel kapcsolatban? Vagy más fontos dologról van információja? Kérjük, írjon a szerzőnek: roland.baksa@24.hu . Információját, elérhetőségét bizalmasan kezeljük. Köszönjük.

Egyrészt a fent ismertetett konstrukcióval az MNB elnöke eddig el tudta kerülni, hogy kiderüljön, egy 400 millió körüli értékű álomrezidenciát használ, fia cégével közösen. A vagyonnyilatkozatában – amely a 2017. végi állapotot tükrözi – az áll, hogy csak egy 150 négyzetméteres balatonakarattyai ház tulajdonosa, más ingatlana nincs. A vagyonnyilatkozatban az is szerepel, hogy vele közös háztartásban csak a felesége, Matolcsy Zita él, gyerekei nem. Márpedig ebből és a látottakból két dolog következhet.

Mivel nem él ott az a személy – Matolcsy Ádám –, akinek a tulajdonában álló cég nevén van a villa, így a jegybankelnök el tudta palástolni azt, hogy részben az ő lakáscélját is szolgálta a bő 400 millió forintért hirdetett ingatlan megvétele. Matolcsynak egyébként a vagyonnyilatkozata szerint nincs megtakarítása, hitellel sem rendelkezik, jövedelme csak a jegybanktól van. Ez havi bruttó 5 millió, azaz nettó 3,4 millió forint, plusz némi béren kívüli juttatás.

Az MNB-elnök vagyonnyilatkozata és az általunk látottak, valamint Matolcsy fiának állítása ellentmondásban vannak egymással. A 2017. végi vagyonnyilatkozat szerint Matolcsy a feleségével él egy háztartásban. Ez nemcsak életszerű, de az általunk a lakásnál látottak is ezt erősítik. Matolcsy Ádám állításából azonban az következik, hogy Matolcsy Zita nem használja a cég ingatlanját.

Bútorgyár, Origo

Az ingatlan hivatalos tulajdonosa, a 2011-ben alapított Magyar Stratégiai Zrt. a közelmúltban indult hódító útjára.

  • A cég tulajdonában van például egy másik vállalkozás, a szépségipari berendezések gyártásával foglalkozó – korábban Matolcsy Ádám és egy másik személy tulajdonában álló – Glamorous Kft. is,
  • azon keresztül pedig 2015-ben Matolcsy Ádámhoz került a patinás bútorgyár, a Balaton Bútor Kft. A bútorcéget is az NHB Bank bő 400 millió forintos hitelének a segítségével szerezte meg. A Balaton Bútor az elmúlt egy évben háromszor is, összesen közel 600 millió forint értékben nyert uniós pályázatokon, és egy másik céggel közösen pályázva leesett neki egy 350 millió forintos közbeszerzés.
  • A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonába került az egyebek mellett az Origo.hu-t is kiadó New Wave Media Kft.
  • A Magyar Stratégiai Zrt. az alapítása utáni pár évben gyakorlatilag alvó vállalkozás volt, aztán 2015-ben 50 milliós árbevétel mellett 40 milliós adózott profitot hozott össze, 2016-ban pedig még jobban ment neki, 145 millós forgalom mellett 120 millió forint tiszta profit maradt. Előbb 10, aztán 75 millió forintot osztalékként ki is vett a cégből Matolcsy Ádám.

Rokonok

A Matolcsy család és a jegybankelnök unokatestvére, Szemerey Tamás az elmúlt években bajtársiasan segítették egymást.

  • Amikor Matolcsy Ádám két éve Balatonfüreden egy körpanorámás nyaralót-mezőgazdasági épületet kezdett építtetni, a kivitelező a Szemerey Tamáshoz köthető Raw Development Kft. lett.
  • Ennek a cégnek a jegybanki alapítványok is rengeteg megrendelést adtak.
  • Aztán ez a cég újította fel 50 milliós keretből azt a durván 200 millió forintos budapesti loftlakást, amelyet Szemerey Tamás egy másik vállalkozása vett meg, de a lakás használatát átengedte Matolcsy Ádámnak.
  • Az NHB Bank tulajdonosa Szemerey Tamás birodalmának központi cége, a Bankonzult Gazdasági és Pénzügyi Tanácsadó Kft. A cég évi 60 millió forint bevételhez jutott azáltal, hogy mind a hat jegybanki alapítvány és maga a jegybank is megvásárolta a cég gazdasági elemzését.
  • Nincs egy éve, hogy a Bankonzult 20 százalékos tulajdonrészt szerzett abban az MKB Bankban, amelyet a Matolcsy egykori jobb kezeként elkönyvelt Balog Ádám vezet, a bankot pedig a privatizációig a jegybank irányította.
  • A jegybanki alapítványok több tízmilliárd forintnyi vagyont tarthattak már 2015 elején az NHB Banknál, amely jutalékot szedett az ott parkoltatott vagy kezelt pénz után.
  • A szóban forgó luxusingatlan megvásárlását hitellel segítő NHB Bank jócskán részesült az elmúlt években a jegybank 0 százalékos hiteleket kínáló növekedési hitelprogramjából. Az ingyenkölcsön nagy részét aztán – a megszabott maximális 2,5 százalékos felárral – továbbadta meghitelezett vállalkozásoknak, amelyek között nemcsak Matolcsy Ádám már említett cége, a Balaton Bútor volt ott, hanem főként Szemereyhez, a rokonaihoz, illetve a baráti társaságához kötődő cégek is (a 444.hu korábbi cikke alaposan felfejtette a szálakat).
  • Szemerey Tamás felesége, Szemerey Gabriella az egyik jegybanki alapítványnak, a PADA-nak az igazgatója (a kuratórium elnöke maga Matolcsy György), és benne van a pécsi egyetem doktori iskolájának az ösztöndíjosztó testületében. A doktori iskolában hemzsegnek a jegybanki dolgozók és az MNB-s alapítványokhoz köthető emberek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik