Belföld

Ötvennégy késszúrással ölt egy zuglói buszmegállóban

Első nyilvános ülését tartják csütörtökön annak a férfinak az ügyében, aki halálra késelt egy embert egy budapesti buszmegállóban még 2015 márciusában. A brutális gyilkosságért első fokon, 2016 novemberében kilenc év fegyházat kapott, azzal a lehetőséggel, hogy miután letöltötte büntetése kétharmadát, feltételesen szabadulhat.

A döntés azért nem emelkedett jogerőre, mert az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője pedig téves minősítés miatt, illetve enyhítésért fellebbezett.  A másodfokú tárgyalás a Debreceni Ítélőtáblán folyik.

A Fővárosi Törvényszék tavaly őszi ítélete szerint a támadó előző este Zuglóban italozott barátaival, a mulatozás egy Fogarasi úti sörözőben is folytatódott. A hajnali órákban a kocsma tulajdonosa vitte haza, annyira részeg volt. A Bosnyák téren szállt ki, egy buszmegállónál. Ott kezdett el beszélgetni, majd vitatkozni későbbi áldozatával. Utóbbi férfi – aki még mindig ült – veszekedés közben elővett egy pillangókést, ekkor kezdődött a dulakodás.

Fotó: MTI

A támadó nekilökte ellenfelét a buszmegálló üvegfalának, majd elvette tőle a kést és többször szíven szúrta. Az ügyészség vádemelésről szóló közleményében még az állt, hogy az áldozat összesen ötvenhét külső és belső sérülést szenvedett el. Közölték akkor azt is, hogy ezek

a szúrások – főleg a bordák között a mellüregbe hatoló, a szív koszorúerét sértő és a tüdőlebenyt is érő  –  “az élettel összeegyeztethetetlenek voltak”, vagyis a férfit nem lehetett volna megmenteni a haláltól.

Az első hírek egyébként még húsz késszúrásról szóltak. A bíróság legutóbbi tájékoztatásában ötvennégy szúrás szerepelt.

A támadásnak egy férfi vetett véget, aki kirúgta a kést és lefogta őt hátulról, amíg megérkeztek a rendőrök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik