Belföld
lázár jános (Array)

Pattanásig feszült a helyzet a Fideszen belül

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2015. 05. 29. 09:45

A Lázár János és Rogán Antal közti viszonyon egy ember nyerhet, a miniszterelnök.

Megírtuk már korábban, Rogán Antal kabinetfőnök lesz, és ezzel Lázár Jánossal egy szintre kerül. A Miniszterelnökséget vezető miniszterhez közel álló forrásunk ugyanakkor leszögezte, a miniszter ezt nem a minisztérium struktúrájára, hanem a saját sorsára értette.

A hvg most arról ír, hogy a kormányon belül éppen “osztályozzák a tárcákat”, amit a Miniszterelnökség rendelt el és Lázár felügyel. Az összegző dokumentumban a hírek szerint az is benne lesz, hogy a végrehajtás akadozása mellett a politikai koncepció hiánya a népszerűségvesztés fő oka, ebben pedig Rogánnak is van szerepe.

Ezzel újra fellángolt a feszültség Rogán és Lázár között, Orbán a frakcióvezető esetleges miniszterré emelésétől azt várja, hogy hatékonyabbá válik a kormányzati kommunikáció, mert mára sokan “elveszítették a fonalat”, mit is akar a kormány.

„János halálosan komolyan gondolja, hogy lemond, ha a Miniszterelnökség hatásköreit összekuszálják, és nem lesz világos, ki miért felel” – mondta a lapnak Lázár egyik munkatársa.

Rogán bevonását a miniszteri struktúrába a közelgő tisztújítás is indokolja. A párt alapszabályában ugyan nem szerepel, de a Fidesz tartja magát ahhoz, hogy tárcavezető nem lehet alelnök. „János nem azt kifogásolja, hogy Rogán ne jöjjön be a kormányba, de akkor kapjon egy külön minisztériumot, legyen világos, ki miért felel” – fogalmazott a minisztériumi forrás.

Rogán környezetében értetlenül állnak Lázár kijelentései előtt, állítják, a lemondással a miniszter csak üzenget, ugyanis ha tényleg így tenne, könnyen a politikai senki földjén találná magát. A jelenlegi frakcióvezető feladatát egy forrás úgy foglalta össze: „Tóni lényegében propagandaminiszter lesz.”

A Rogán-Lázár ellentétet eddig nyilvánosan tagadták az érintettek, de a színfalak mögött valós problémáról lehet szó, a megoldás Orbán Viktor lehet, az őszi tisztújító kongresszus előtt majd békéltetőként lép fel és úgy tesz rendet, hogy egyrészt nem alakítja át a kormányt, másrészt pedig ő megerősödve jön ki ebből az egészből, vélik a párton belül.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Tragikus hirtelenséggel

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.