Belföld

“Lázár nem fogad el közös lovas megoldást, mert ő nem Navracsics”

Mai sajtóhírek szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel egy szintre kerülhet Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. A Kormányinfón Lázár úgy reagált, "fenntartja a változtatás jogát". A miniszterhez közel álló forrásunk elmondta, Lázár ezt magára értette, és akár az is előfordulhat, hogy a miniszter nemet mond, ha Orbán Viktor vele egy szintre emeli Rogánt.

Rogán Antal kabinetfőnök lesz, és ezzel Lázár Jánossal egy szintre kerül – írta meg ma az Index. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó nevű tájékoztatón reagált a cikkre, mint mondta: Orbán Viktor miniszterelnök tavaly májusban, a kormány megalakulása előtt jelezte, hogy egy év múlva áttekinti a kormány munkáját.

“Ha változtatni kíván, az ő dolga” – közölte Lázár, aki kétértelműen fogalmazva hozzátette, hogy ő szintén fenntartja a változtatás jogát. Lázár Jánoshoz közel álló forrásunk leszögezte, a miniszter ezt nem a minisztérium struktúrájára, hanem a saját sorsára értette.

“El fogja dönteni, hogy ezt így vállalja vagy sem” – magyarázta forrásunk, aki szerint Lázár Jánosnak egyelőre nem igazán tetszik ez a felállás. “Ő nem fogad el egy ilyen közös lovas megoldást, mert ő nem egy Navracsics Tibor” – fogalmazott forrásunk. Felvetésünkre, hogy ez azt jelenti, hogy elképzelhető, hogy Lázár János ebbe így nem megy bele, igen volt a válasz. 

A tervek szerint Rogán Antal ősszel a miniszterelnök kabinetfőnöke lesz. Orbán erről már a Fidesz-elnökségnek is beszélt. A kabinetfőnökség az egyik legfontosabb poszt lesz a kormányban, hiszen a kabinet vezetője lesz a legszorosabb viszonyban a kormányfővel, gyakorlatilag rajta keresztül lehet csak eljutni Orbán Viktorhoz.

A kabinet szervezetileg a Miniszterelnökséghez tartozik majd, ami azt jelenti, hogy Rogán Antal szervezetileg Lázár János miniszter alá tartozik majd. A törvény –amelyet a tavalyi, újabb kormányalakítás előtt módosítottak – ugyanakkor kimondja, hogy a kabinet és a kabinetfőnök munkáját közvetlenül a miniszterelnök irányítja. Vagyis arról nincs szó, hogy Lázár lesz Rogán felettese.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik