Belföld

EU-s pénzből keres dekoratív lányokat a szegedi kocsma

Ötvenmillió forintot kapott hátrányos helyzetű fiatalok foglakoztatására az a szórakozóhely, amely álláshirdetésében kikötötte: csak dekoratív lányokat vár dolgozni – írja az Átlátszó Oktatás.

A korábban a diszkriminatív humánerőforrás-toborzással közismertté vált kocsmáról az Átlátszó Oktatás derítette ki: üzemeltetői nem véletlenül választották a szociális szövetkezeti cégformát. Bár a Délújszeged Szociális Szövetkezet ügyvezető elnöke, Czeizel Máté csak annyit mondott a honlapnak, hogy „így látták a legjobbnak”, egy, a Délmagyar.hu-n megjelent cikk szerint nagyon is jó okuk volt erre: az NFÜ pályázati kiírásán 49 millió forintot nyertek el „hátrányos helyzetű fiatalok foglalkoztatására”.

Az Átlátszó Oktatás a kormány pályázati weboldalán a pontos összeget is megtalálta, eszerint a szövetkezet 49 491 452 forint vissza nem térítendő támogatást nyert, erről azonban csak innen tudhattak az érdeklődők, a Bohém Tanya nevű kocsma ugyanis nem tett ki erről szóló információs táblát. A projektleírásban az áll: „A projekt keretében ki fogunk bérelni egy üzlethelyiséget ahol vagy már vendéglátóipari tevékenységet folytatnak, vagy alkalmas arra, hogy kialakítsunk egy, az igényeinknek megfelelő helyet. Itt fogjuk alkalmazni a 11 fő munkavállalónkat. Elsődleges célunk a fiatal pályakezdők munkához segítése, melyhez kiváló alapot nyújt ez a pályázat. Ennek keretében az első éves nehézségeket könnyebben átvészelhetjük, így az önfenntartóvá válás biztosra vehető”.

A Társadalmi Megújulás Operatív Program tehát ötvenmillió forintnyi EU-s forrással támogatta, hogy nyíljon Szegeden a sok meglévő mellé egy újabb kocsma, amely – hátrányos helyzetű fiatalok foglalkoztatása címén, a rászorulók felzárkóztatására szánt pénzen – csak “dekoratív lányokkal” hajlandó dolgozni – írja cikkében az Átlátszó Oktatás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik