Belföld

10 ezer ember pórul, Csányi viszont jól járhat

Diszno(960x640).jpg (disznó)
Diszno(960x640).jpg (disznó)

Az OTP-vezér húságazati érdekeltségeinek kedvezhet leginkább a sertés tőkehús áfájának csökkentése –írja az agrarszektor.hu. A Népszava szerint tízezer állás kerülhet veszélybe.

A szakportál emlékeztet rá, hogy jövőre indulna Mohácson az a gigavágóhíd, amely tőkehúsokat állít elő, és amelynek kifejezetten kedvező lehet, ha januártól 27 százalékról ötre csökken a sertés tőkehúsra kivetett áfa. A beruházást megvalósító céggel a Csányi Sándor tulajdonában lévő Pick Szeged Zrt. stratégiai együttműködési megállapodást kötött. Az új vágóhíd éppen olyan termékeket állíthat elő, amelyre az 5 százalékos áfa vonatkozna.

A mainál 22 százalékponttal kisebb kulcs olcsóbbá teheti a sertéshúsokat, növelheti a hazai fogyasztást. Emellett a feketegazdaság – az áfacsalások – visszaszorításával javíthatja a legális cégek versenyfeltételeit. Az agrarszektor.hu emlékeztet rá, hogy az új vágóhíd – a kormány döntése szerint – nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű, 1,46 milliárd támogatást kap is a kivitelező.

Húspiaci szakértők úgy értékelik az áfa csökkentésének tervét, hogy azzal a kormány a Csányi-féle agrárcégeknek okozott veszteségeket kompenzálná, miután azokat az 1200 hektár feletti gazdaságok terülatalapú alaptámogatásainak elvonása sújtja 2015-től. Csányi Sándor és a kormány viszonya agrárszempontból eddig sem volt rossznak tekinthető, mivel a kabinet a bankvezér valamennyi agrárvállalkozásával stratégiai együttműködési megállapodást kötött.

Tízezer állás veszélyben

Komoly versenyhátrányba kerülnek a baromfipiaci szereplők, ha a kormány csak a sertés tőkehús áfáját faragja le. A Baromfi Termék Tanács (BTT) szerint a lépés szakmailag indokolatlan, hiszen az ágazat adja a hazai hústermelés 53 százalékát, a fogyasztásban pedig a baromfihúsok állnak az első helyen. A magyarok személyenként 32 kiló baromfi és 28 kiló sertéshúst esznek évente.

Bárány László, a Magyar Broilerszövetség elnöke a Népszavának azt mondta, Romániában júliustól már csak 9 százalékos lesz az élelmiszerek áfája, s ennyivel már a hazai élelmiszer-ágazat szereplői is kiegyeznének, ha nem diszkriminatív módon vezetnék be. A szakember szerint bizonyos sertéshúsok és baromfitermékek egymás konkurensei: a rövidkaraj a mellfilével, a lapocka, sertéscomb a csirkecombbal.

A kormány döntése miatt gyorsan megnőhet a sertéshús iránti kereslet, amit a hazai állomány most is alig képes kielégíteni, özönlik az import tőkehús. A baromfiágazatban a nyereség most 2-3 százalékos, nem tud beszállni egy 22 százalékos árversenybe bocsátkozni. Azok a vállalkozások, amelyeknek a forgalmában az export aránya nem éri el a 70-75 százalékot, nagy eséllyel már a jövő év első hónapjaiban tönkremehetnek – figyelmeztetett Bárány László.

Szerinte a baromfi ágazatban dolgozó 60 ezer ember közül több mint 10 ezren elveszíthetik a megélhetésüket. Egy-egy nagyobb integrátor bedőlése pedig akár több száz beszállító kisgazdaságot ránthat magával. A feketegazdaság szereplőinek egy része “átigazolhat” a sertésről a baromfira ahol eddig jóval kisebb volt az illegális szereplők aránya.

Orbán érti a baromfisokat 

Gőgös Zoltán szerint a “brókerkormány luxusban élő politikusainak” fogalmuk sincs a magyar valóságról, amit Rogán Antal RTL Klubnak adott zavaros nyilatkozata is igazolt. A szocialista politikus úgy látja, olyan fideszes milliomosok döntenek az élelmiszerek áfájáról, akik azt sem tudják, hogy baromfihúsból több fogy Magyarországon, mint sertésből.

A párt elnökhelyettese szerint az összes, a kiskeresetű fogyasztók által vásárolt alapvető élelmiszer áfáját le kell vinni 5 százalékra: ezek közé tartozik a sertéshús mellett a baromfihús, a tej, a félkemény sajtok, az európai zöldségek és gyümölcsök, édesvízi halak, a tojás, a fehér- és félbarna kenyér, valamint a vizes zsemle és a vizes kifli is.

Orbán Viktor – szokásos pénteki rádióinterjújában – azt mondta a sertés tőkehús áfájának tervezett csökkentéséről, hogy egyelőre nem tudni pontosan, ez mekkora bevételkieséssel jár majd, de vannak, akik szerint a “fehéredés” miatt gyakorlatilag nem is lesz adókiesés. Közölte továbbá: érti azok érveit is, akik a baromfiágazatban is az áfa csökkentését szeretnék, szerinte igazuk is van, “de egyszerre két dolgot nem tudunk meglépni”. “A szándék megvan bennünk: a következő évben ha van gazdasági növekedés, akkor jöhet a baromfihús” – jelentette ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik