Belföld

Széles Gábor 2.: A sztárok nem játszanak akárhol

Íme, folytatjuk tegnap kezdett nagyinterjúnkat. Számolatlan milliárdok a nulláról, harmincperces úttörőkarrier, vendégül látott szovjet kormányfő, valamint arab olajsejk a zalacsányi hipergolfpályán.

Nagyot téved, aki azt hiszi, ő a leggyengébb láncszem – Gyurcsány hitte, rá is farag. Per lesz, a pénz pedig megy a balos lapokba. Hétfő vagy kedd? Ez itt a kérdés. Meg az, hogy lesz-e nagykoalíció, s az is, kin csattan a rezsicsökkentés.

…úgy látom, hosszú fideszes kormányzásra számíthatunk. Történelmi tapasztalat, hogy ha a közgondolkodás nagyon elmegy az egyik irányba, akkor nehezen tér vissza. Így volt ez a két világháború közt, és így van ma is. Az EU-ba lépés nem teljesítette a várakozásokat, így Brüsszel ma sok ember fejében azonos értékű Trianonnal. Ráadásul a baloldal rettenetes állapota is Orbán Viktor hatalomban maradását segíti.

Ön 2006-ban még nagykoalíciót jósolt, sőt követelt.

Tévedtem.

Jól kormányoz Orbán?

Ez ügyben számomra is érdekes a véleményem változása. Eleinte úgy éreztem, rossz lépések történnek.

Olvassa el az első részt is!

Így komplettírozhatja az élményt: itt.

Széles Gábor hazánk hatodik leggazdagabb embere, médiatulajdonos, gyáriparos. Hisz az ufókban és Istenben.

A nyitófejezetben szó esik földönkívüliekről, energiacelláról, legyőzött gravitációról, Békemenetről, prolongált orbáni kétharmadról – csupa szürreálisnak tetsző dologról.

Kritizálta is a narancsosokat. „Képtelenség a Fidesz azon ötlete, hogy az adócsökkentés felpörgeti a gazdaságot” – ezt már 2006-tól mondogatta.

Ma már jó módszernek tartom az adócsökkentést. A miniszterelnök jóval több információval rendelkezett és rendelkezik ma is a világgazdaságról, mint én, ezért lehet, hogy 2006-ban és 2010-ben is nálam pontosabban látta a jövőt.

Ön eleinte ostorozta a rezsicsökkentést is.

Mert nem értettem, hogyan képzeli. Aztán rájöttem: Orbán Viktor előre látta a világ energetikai változását. Azzal, hogy az Egyesült Államok önfenntartóvá vált, kihúzta az energiaszőnyeget az arabok alól, zuhan az olaj- és a gázár. E prognózissal a fejében Orbán nyugodtan bevállalhatta a rezsicsökkentést, hiszen lépésével nem lehetetlenítette el a szolgáltatókat. Más kérdés, hogy ezt az egészet úgy sütötte el a választók felé, hogy „lám, térdre kényszerítem a multikat”. Az meg nemrég derült ki, hogy Lengyelország hatalmas palagázkészlettel rendelkezik, és amint megkapja az amerikai technológiát, Európa ellátásában az oroszok versenytársa lesz. És a németek szerepéről még nem is szóltam, de most elmesélek egy érdekes történetet az információáramlásról. Még 2009 februárjában órákon át tárgyaltam egy Obama baráti köréhez tartozó amerikai nővel, aki először azzal hökkentett meg: egy hónap múlva Gyurcsány nem lesz miniszterelnök. Megmosolyogtam, aztán márciusban, amikor a szocialisták levették a kormányfőjüket, elkerekedett a szemem. A német-orosz viszonyt illetően pedig azt jelentette ki ez az illető: Amerikában sok mindent tudnak, de abban bizonytalanok, hogy Merkel és Putyin megkötötte-e az új Molotov-Ribbentrop paktumot, vagy még az aláírás előtt vannak. Ezen is mosolyogtam, de a nemrég kirobbant amerikai lehallgatási botrány után elgondolkodtam.

Kanyarodjunk haza egy mindéggel. „Mindég tudtam, hogy Gyurcsány Ferenc egy hazug gazember. De, hogy ekkorát merjen hazudni velem kapcsolatban ahhoz azért már az elmebaj komoly stádiumában kell lennie!Természetesen kártérítési pert fogok indítani ellene remélhetőleg már a hétfői nap folyamán.” Ezt ön posztolta a Facebookra, azt követően, hogy Gyurcsány bejelentette: miniszterelnöksége idején Széles Gábor lobbizott nála, hogy a lányának megszerezze az MTV2 frekvenciáját.

Hatalmas hazugság. Bepereltem érte.

Hétfőn?

Kedden.

Mennyi pénzre?

Nem sokra. Nem érdemes. Fix gyakorlata van a bíróságnak.

Mi lesz a pénz sorsa?

A baloldali sajtóban reklámozom majd a vélhetően nekem kedvező ítéletet: a bumeráng visszavág.

Találkoztak egyáltalán négyszemközt?

Tán háromszor futottunk össze. Először még miniszter korában… Milyen miniszter is volt?

Sport.

Igen! Aztán még kétszer, amikor kormányfő lett. Hivatalból, a GYOSZ elnökeként kerestem föl.

Melyik beszélgetésen hangzott el a frekvencia kifejezés?

Nem tudom, ő mit hisz, de egyiken sem. Tán akkor sértődött meg, amikor egy érdekegyeztető tanácsi ülésen Demján Sándor odaszólt neki valamit. Arra válaszul hangzott el az elhíresült „el lehet menni az országból” mondat. Utóbb, nem értem, miért, még a sajtó sem Demjánnak, hanem nekem tulajdonította a „provokációt”. Gyurcsány pedig úgy ítélhette meg, én vagyok a leggyengébb láncszem a munkaadói oldalon, és a torkomnak esett.

Azt nem tudja, mennyi pénze van, de azt igen, mekkora a takarója. Jobbost a balossal vegyíteni nem lehet, úgyhogy maradtak a jobbosok. Tudta, mi a kompjúter és a piaci rés, le is nyomta a Videotont már a nyolcvanas években.

Ez a leggyengébb láncszem – mármint ön – volt már harmadik is a leggazdagabb magyarok listáján, az idein viszont, bár gyarapodott, csupán a hatodik. Számon tartja, ki előzi meg?

Ugyan. Komolytalanok ezek a listák, nem auditálják őket, s olyan alapvető tényezőket sem vesznek figyelembe, hogy a szereplőket mennyi adósság nyomja.

Önt mennyi?

Semennyi. Én nem hitelekre alapoztam a növekedésemet, addig nyújtózkodom, ameddig a takaróm ér.

Mekkora a vagyona?

Fogalmam sincs.

Az idei lista 63 milliárdot saccol. Stimmel?

Lehet.

Tényleg nem tudja, mennyi pénze van?

Tudom, mennyi pénzem van bankban és készpénzben, meg azt is, milyen fejlesztésekben vagyok benne. A cégeim értéke viszont nem határozható meg pontosan. Ráadásul az elmúlt években már nemcsak a vállalataimnál hajtottam végre fejlesztéseket, hanem magánemberként, a családon belül is.

Vegyük végig. Kezdjük a médiumaival. Összesen mennyit bukott a Magyar Hírlapon, az Echo televízión és a két éve megszűnt Vitál tévén?

Ez nem üzleti vállalkozás a részemről, hanem erkölcsi kérdés.

Eredetileg pénzt is remélt a médiavállalkozásából, vagy csupán a politikai súlyát kívánta növelni vele?

Nem üzleti előnyszerzés miatt hoztam létre, hanem a 2002-es bukás után úgy gondoltam, hogy erősíteni kell a jobboldal médiáit, hogy nagyobb esélye legyen a győzelemre.

A 2005-ös indulásnál úgy képzelte az Echo televíziót, hogy jobbos és balos műsorok, arcok váltják egymást: egy Bencsik, egy Fiala, egy Gulyás, egy Tamás Gáspár Miklós. Aztán az evolúció során jobbos, sokak szerint szélsőjobbos médiummá vált a csatorna. Miért?

Mert egy év leforgása alatt kiderült számomra, hogy nem működik az eredeti konstrukció. Mellesleg csak az ellenségeim nevezik szélsőjobbosnak.

Miért nem működött az eredeti konstrukció?

Mert középen nincs senki. Se választó, se néző, így aztán életképtelen egy mindkét oldalnak teret adó közéleti televízió.

Miért jobbra fordult aztán? Miért nem balra?

Mert jobboldali vagyok.

A rendszerváltás előtt a kommunistákkal is megtalálta a hangot: cégei a nyolcvanas évek elejétől hasítottak, szerette a hatalom, Grósz Károly miniszterelnök látogatóba vitte a Műszertechnikához Riskov szovjet kormányfőt. Ön jó volt Kádárnál, jó volt Antalléknál, jól jött ki a rendszerváltásból, Horn idején privatizálhatta az Ikaruszt. És az Orbán-érában sem csak Békemenetet szervez: miközben a kormány államosítási lázban ég, ön egy tavalyi BKK-tender nyerteseként százötven Mercedes-busszal számos budapesti járatot üzemeltethet nyolc éven át. Mi a titka?

Honnan is kezdjem? A rendszerváltás idején Maxwell, az utóbb különös körülmények között életét vesztő sajtómágnás beruházott Kelet-Európában: Magyarországon két céget választott ki, mindkettőbe tíz-tízmillió dollárt tett. Az egyik a Műszertechnika volt. Cserébe 11,5 százalékos tulajdonrészt kapott, vagyis a vállalkozásunk már akkor közel százmillió dollárt ért. Ez volt a nagy start.

Hogyan jött össze az az első százmillió?

Spéci tudással rendelkeztünk: értettünk a digitális technikához. Már 1983-tól fejlesztettünk rádiókommunikációs egységeket az Orionnak, majd felismertük: az igazi piaci rés a kézi számítógépekben van.

A COCOM-lista idején számítógép-alkatrészeket importáltak nyugatról, az összeszerelés után pedig hatalmas haszonkulccsal értékesítették a jelentős részben a keleti tömb országaiban landoló komputereket. Hogyan szerezték meg az engedélyeket?

Hivatalos úton. Másik öt-hat kiscégnek is volt erre jogosítványa, igaz, mi voltunk a legerősebbek. Külföldön különben nem értékesíthettünk. A KGST-piac az állami vállalatok számára volt fenntartva.

Leverték a magyar állami cégeket.

Hatékonyan dolgoztunk, például a Videotonhoz képest egyharmad áron tudtunk értékesíteni.

Az úttörőktől az édesanyja mentette meg, a kipufogógáztól pedig ő ment meg minket. Épül a Tiger Woods-kompatibilis golfpálya, szépül a kastély, szaporodnak a csillagok. Hallotta, hogy ezen viccelődik a sajtó.

A szovjet miniszterelnöki látogatásra hogyan tett szert?

Grósz két céghez vitte el Riskovot: a legnagyobb állami vállalathoz, a Tungsramhoz, és a legnagyobb magánvállalathoz, a Műszertechnikához. Utólag visszahallottam, hogy Riskov szerint kár volt a Tungsramban elvesztegetett órákért, inkább nálam töltött volna dupla időt, annyi újdonságot hallott tőlem. Megjegyezem: sosem voltam tagja nemhogy a kommunista pártnak, de még a KISZ-nek és az úttörőszövetségnek sem.

Nem volt úttörő? Azt hogyan kellett csinálni?

Pontosítok: voltam úttörő, fél órán át. Amikor anyám meglátta a piros nyakkendőt, azonnal az iskolába sietett és közölte a tanárral, hogy félreértés történt. Szerencsére közel laktunk, hamar beért.

Térjünk vissza az ön által gondozott találmányokhoz, merthogy az energiacellán túl is akad néhány friss ötlete. Az egyikről annyit árult el pár hónapja, hogy „alapvetően módosíthatja az autógyárak fejlesztési stratégiáját… a dízelmotorok fogyasztásának és környezetszennyezésének redukálásáról szól”. Ezt a nagy dobást is őszre ígérte.

Hamarosan meglesz, de a minap sajnos belefutottunk egy problémába: a találmány egy eleme bizonyos körülmények között nem produkálta az amerikai hadsereg által elvárt eredményt.

Hogy jön ide az amerikai hadsereg?

Megrendelőt látunk benne. Gőzerővel zajlik a szerkezet áttervezése, ennél többet nem mondhatok, ugyanis itt sem én vagyok a feltaláló, csupán az európai gyártó leszek.

Beszélt egy „hatékonyan működő csomagküldő szolgálatról” is.  Ez hogyan passzol a Széles-féle ipari-kommunikációs konglomerátumba?

Úgy, hogy üzletet látok benne. Egyes országokban már bevezették a rendszert, és hasítanak vele. Magyarországon mi hozzuk tető alá a Műszertechnikával.

Az idegenforgalomban is próbálkozik: Zalacsányban kastélyt vett, felújította, golfpályát épít, fürdőt álmodik, mindezt ötcsillagos minőségben, arab olajmilliárdos vendégekre alapozva. Első hallásra ez is van olyan tudományos-fantasztikus, mint az energiacella.

És mindkettő működni fog.

Mennyi pénzt tol Zalacsányba?

Hat-nyolcmilliárdot készpénzben a magánvagyonomból, amivel körülbelül százmilliárdot mozgatok meg. Haladunk. Szépül a kastély, épül a golfpálya, pedig amikor átvettük, embermagasságban állt a gaz; a gyakorlópálya kész, tavasszal az első kilenc, ősszel pedig mind a tizennyolc szakaszon lehet játszani. Kontinensünkön hatalmas az éhség versenygolfpályára. Ráadásul ez lesz Kelet-Európa első igazán nívós pályája, százhatvan hektáron valósul meg, és nem mellesleg a világ egyik legnagyobb golfpályatervezője, Trent Jones Jr. álmodott meg. Fontos ez, hiszen a sztárok nem játszanak akárhol, egy Tiger Woods be nem teszi a lábát egy nevenincs tervező pályájára, nem blamálja magát. A világ összes csatornája hírt adott rólunk, amikor Trent Jones Jr. bejelentette, hogy megtervezte a Zalacsányi pályát. A leendő versenyeket közvetíteni fogják a világ televíziós csatornái, amivel Magyarország épp úgy reflektorfénybe kerül, mint a mogyoródi Forma-1-es futamokkal.

Ön golfozik?

Golfoztam. És megint szeretnék. De most, ahogy említettem is, a tenisz van napirenden.

Elég messze van a kastélytól a golfpálya?

Miért?

Hogy azokkal a kemény kis labdákkal le ne verjék a falról a csillagokat.

Hallottam, hogy ezen viccelődik a sajtó.

A szálloda eredetileg háromcsillagos, ám ön november elején „leküldött” még egy csillagot, és utasította a hotel igazgatóját, Horváth Rolandot: tegyék ki azt a homlokzatra. Horváth utóbb azt nyilatkozta, jelezte önnek: nem a tulaj kompetenciája a csillagozás, hanem egy minősítő szervezeté. A negyedik ötágú ennek ellenére kikerült, az igazgató pedig repült.

Nem igaz! Először is Horváth Roland nem volt szállodaigazgató, értékesítési vezetőnek vettem fel, mert az önéletrajza és a vele való beszélgetés alapján alkalmasnak tartottam, de sajnos nem vált be. Az édesanyja ismeretlenül megkeresett, hogy van neki egy fia, aki nagyszerű szállodás, ám egy éve munkanélküli, s kért, szerezzek állást a gyereknek.

Anyuka ajánlása alapján választott?

Meg az önéletrajz és a beszélgetés alapján. Hibát követtem el azzal, hogy nem néztem utána Horváth Roland múltjának.

Hogyhogy? Roland gengszter?

Én ilyet nem állítottam, de mivel különböző jogi eljárások vannak folyamatban ellene, nem teregetem ki a lapjaimat.

Az önkényes negyedik csillagból mi igaz?

A szakmával konzultálva tisztában voltam a négy csillag feltételeivel, amiket az akkor már zajló fejlesztésekkel teljesítünk. A jelenlegi törvények szerint már a fejlesztések elindulásakor kitehető az elérni kívánt minősítés, nálunk ezzel ellentétben erre akkor került sor, amikor a felújítások elérték azt a szintet, hogy ezt megtehettük. Szabályosan jártam el.

Az ötödik csillagot mikor teteti ki?

Ha odáig érünk a fejlesztéssel. Nincs messze az sem.

Csodálatos kastély épül! Nagyobb lesz, mint a mostani, és visszaállítom az eredeti szimmetrikus formáját. A kastély előtti parkot pedig a Brunelleschi által is fontosnak tartott aranymetszés szabályaira ügyelve alakítom át.

Nem kispályázik.

Szerencsére megengedhetem magamnak az értékteremtést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik