Belföld

Kezdődik a tánc: elstartolt a 18. Királyi Napok

nemzetközi néptáncfesztivál (királyi napok)
nemzetközi néptáncfesztivál (királyi napok)

Nyolc ország táncosai léptek színpadra a Vörösmarty Színházban rendezett nyitógálán.

A szeszélyes időjárás ellenére nagyon sokan várták a XVIII. Király Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál táncosait a Fő utcán, ahol a megújult Belváros átadását követően szinte egész nap hömpölyög a tömeg. A szervezők a 20 órára, a Belvárosba tervezett, szabadtéri nyitógála előtt néhány órával döntöttek úgy, hogy fedett helyre viszik a rendezvényt a rossz időjárás miatt. Így a Városház tér helyett a Vörösmarty Színházban tartották meg az idén nagykorúvá vált fesztivál megnyitóját.

Az idei évben Bulgáriából, Dél-Koreából, Moldáviából, Szlovákiából, Törökországból, Beninből és az Észak-Oszétiai Köztársaságból érkeztek táncegyüttesek. A helyszín változott, a megnyitó azonban a megszokott rend szerint zajlott a zsúfolásig megtelt színházban. Az Alba Regia Táncegyüttes produkcióját követően Majoros Andor fesztiváligazgató köszöntötte a megjelenteket és köszönetet mondott a városnak és a Vörösmarty Színháznak azért, hogy lehetővé tették a nyitógála megrendezését e fedett helyszínen. Jó szórakozást és tartalmas időtöltést kívánva adta át a színpadot a Dél-Koreából érkezett táncosoknak.

Brájer Éva alpolgármester megnyitójában felelevenítette a 2013-as Szent István Emlékév kiemelkedő augusztusi programjait, és a vendégek figyelmébe ajánlotta a nagyszabású kiállításokat, a hét további rendezvényeit. Köszönetet mondott Botos Józsefnek, az Alba Regia Táncegyesület elnökének, aki a táncosokkal, lelkes támogatókkal, önkéntesekkel elindította ezt a programot a városban.

Az alpolgármesteri köszöntő után nagy sikerrel folytatódott a nyitógála műsora a Vörösmarty Színházban. A XVIII. nemzetközi néptáncfesztivál szabadtéri előadásokkal, zenekari bemutatókkal, utcazenével, nemzetközi folkestekkel, gasztronómiai bemutatókkal és gyermekprogramokkal várja a látogatókat egész héten a Városház téren és a Táncházban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik