„Ha az a házsor nem épül meg, most azt mondanám: a Széchenyi téren járunk.” – ütötte meg fülem egy idegenvezető mondata még a nyáron. A turisták meg csak bámultak, nem igazán értve, mit is akar ezzel „tanítójuk” mondani. Nos, csak egy olyan időszakra emlékeztetett, amikor a XIX. század közepén az akkor még álló vár előtti terület – amiből később a Széchenyi Istvánról elnevezett főteret alakították ki – egészen a Kárász utca sarkán álló Zsótér házig nyújtózkodott. Vagyis amikor Kossuth Lajos elmondta utolsó magyarországi nyilvános beszédét a szabadságharc idején, közel sem a ma látható viszonylag kis téren összegyűlt sokasághoz beszélt, hanem hangját még száz méter távolságból is hallgathatták azok, akiket jó füllel áldott meg a teremtő.
Így aztán nagy bajban voltak Szeged városatyái, amikor méltó módon akartak megemlékezni az 1866-ban elhunyt Klauzál Gáborról, a reformkor kiemelkedő közéleti személyiségéről, a Batthyány-kormány miniszteréről, Szeged országgyűlési képviselőjéről, aki ezen – az 1860-ben Széchenyi névre keresztelt – a téren lakott.
Ám a városépítészek túl nagynak találták a területet, és a Széchenyi teret kettéválasztották olyan csodás építményekkel, mint például az 1872-ben épült Kiss Dávid palota, az új Zsótér-ház, és a Kereskedelmi és Iparbank akkori székháza. Így aztán már nem volt semmi akadálya annak, hogy a jeles politikus nevét felvehesse a tér, és ez 1874 szeptemberében meg is történt – mint az megtudható Péter László tanár úr „Szeged utcanevei” című kiváló könyvéből.
Tere volt hát Klauzál Gábornak, csak idővel azok száma fogyatkozott meg, akik arra is ügyeltek, hogy Szeged e központi területe eredeti szépségében pompázzon. Pedig lett volna mire vigyázni. Hiszen e téren áll az 1873-ban átadott Bankház (alján, a Kárász utca sarkán ma illatszer kereskedés, korábban IBUSZ iroda), a Kárász-ház, amit még 1845-ben emeltek, az úgynevezett Zseravitz-ház, amit 1820 körül adott át az építőmester a megrendelőnek. Ma ebben az épületben találjuk – egyebek mellett – a filharmónia irodáját, és Szeged talán legotthonosabb, picinyke könyvesboltját.
De ezt a teret díszíti a Lengyel-ház is. Ez 1893-ban készült el, s ma leginkább csak bosszús arccal sétálnak el előtte a szegediek, mert a földszintjén lévő bezárt ajtók emlékeztetik arra: volt itt egyszer egy Kis-Virág nevű cukrászda, ahol talán a világ legfinomabb Somlói galuskáját tálalták eléjük. És ott volt persze szemben a Virág is, hatalmas terasszal, zenével, divatbemutatókkal, békés, átbeszélgetett téli estékkel. A Virág, amiről még az ország legtávolabbi pontján is sokan hallottak, és aminek sorsa mindenkit izgat. De amiről senki sem tudja igazán mikor fogad újra vendégeket.
Ja, és meg ne feledkezzünk az egykori Európa szállóról sem, amelyet 1883-ban vették birtokukba a vendégek. De ilyen nevű építményt ma már hiába is keresnének a téren, ugyanis a szállóból idővel az áramszolgáltató – későbbi nevén: Démász – székháza lett, amely cég egy emeletet rá is építtetett a házra 1955-ben.
Persze a sok éves elhanyagoltság után a 2000-es évek elejére minden szegletében megújult és valóban pompázatos Klauzál tér korántsem csak épületeiről híres. Ez az ünnepek tere is, hiszen Kossuth Lajos szobra előtt ki tudja mióta tartják a legjelesebb városi megemlékezéseket, itt állítják fel minden évben a város karácsonyfáját, és ide vándorolnak ki mindazok, akik valami nagyon fontosat akarnak közölni Szeged népével – legyen az politikai ígéret, kulturális fesztiválra csalogató, tiltakozó, netán támogatást remélő aláírásgyűjtés, vagy szíves felszólítás véradásra.
A szögedi nép pedig jön, figyel, sétál, majd letelepszik a sarkon vendéget csalogató cukrászda Klauzál térre is, Kárász utcára is nyíló teraszára. És figyeli a turisták idegen nyelvű beszédzenéjét, rápillant a tíz éve a téren álló oroszlános kútra, örömmel fut tekintete a Kígyó Gyógyszertárra, amely talán az ország egyik legszebb patikája.
És elgondolkodik talán azon: vajon hány andalgó szerelmespár hagyta itt már lábnyomát, röptette álmait a felhők felé, mióta az agyonhasznált aszfaltot – szintén a belvárosi rekonstrukció során, jó egy évtizede – felváltotta a piros téglás díszburkolat.
