Belföld

Nincs pulzusa, mégis él

Műszíves beteg (Műszíves beteg)
Műszíves beteg (Műszíves beteg)

Már szobabiciklizik az az 51 éves férfi, akinek Magyarországon először ültettek be végleges műszívet. Magyarországon jelenleg 300 ezer szívelégtelen beteg él, és több mint ezren várnak különböző szervátültetésekre.

Jól van az az 51 éves beteg, aki Magyarországon először esett át egy véglegesen használható műszív-beültetésen a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján szeptember 20-án – hangzott el pénteken Budapesten.

Károly végstádiumú szívelégtelenségben szenvedett, ezért hónapokkal ezelőtt felkerült a szívtranszplantációs várólistára. Folyamatosan romló állapota miatt – a vérellátási zavar következtében már egyéb szervei is károsodtak – azonban orvosai nem vártak tovább, és végül a műszív beültetése mellett döntöttek.

„Eleinte ódzkodtam a dologtól, ugyanakkor nagyon örültem a lehetőségnek. Napról napra jobban érzem magam, sokkal erősebb vagyok, és már nem fulladok” – mondta lapunknak a férfi, aki néhány héttel a műtét után, már szobabiciklizni is tud, és várhatóan napokon belül elhagyhatja a klinikát.


Fotók: Neményi Márton

A félkilós, körülbelül 10 centiméteres – Egyesült Államokban gyártott – szerkezetre két hetet kellett várnia Károlynak, maga a műtét pedig 2-2,5 óráig tartott.

Élet pulzus nélkül

A műszív tulajdonképpen egy miniatűr pumpa, ezt ültették Károly testébe, ez áramoltatja a vért, és támogatja a jelentősen legyengült szíve működését. A betegnek gyakorlatilag nincs pulzusa, mert a pumpa folyamatosan biztosítja a keringést. A szerkezet elektromos árammal működik, és a bőrön keresztül egy vékony kábellel kapcsolódik az akkumulátorokhoz. Az elemeket egy övön hordja (kettőt a szerkezetben, kettőt pedig a töltőn), ezáltal nincs ágyhoz kötve, képes mindennapi teendőit ellátni.

A műszív beültetése körülbelül két szívtranszplantációs beavatkozás árába, azaz csaknem 18 millió forintba került, amelyet az Országos Egészségügyi Pénztár – egyedi elbírálás alapján – finanszírozott.

Magyarországon jelenleg 300 ezer szívelégtelen beteg él, a betegek fele a diagnózis felállítását követő 4 éven belül, míg a végstádiumú páciensek fél éven belül meghalhatnak.

Akár végleges is lehet

Végleges műszívet csak olyan betegben használnak, aki közvetlen életveszélyben van, és nincs semmilyen más kezelési lehetőség. A végstádiumú szívelégtelenség egyetlen terápiás megoldása ugyanis jelenleg a transzplantáció. Ahhoz, hogy egy ilyen többórás, megterhelő műtétet végre tudjanak hajtani, stabilizálni kell a páciens állapotát, ehhez szükséges a műszívkezelés.


Csúcstechnológia – Dr. Merkely Béla összeszereli a műszívet

Az eljárással javíthatják a végstádiumú szívelégtelen betegek esélyét a későbbi szívátültetésre, de bizonyos esetekben arra is alkalmas, hogy kiváltsa a szívátültetést és tartós, végleges terápiaként szolgáljon. Szakemberek szerint a végleges műszív a donorkrízis megoldását is segítheti.

2013-ig kell várni

Ugyancsak a szervátültetésre váró betegek életesélyeit növelheti a teljes jogú Eurotransplant-tagság, amelyre a tervek szerint már nem kell sokat várni. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a sajtótájékoztatón bejelentette: „Már folynak a tárgyalások annak érdekében, hogy Magyarország jövőre teljes jogú tagja lehessen a nemzetközi szervelosztó szervezetnek.”

Szócska Miklós elmondta: most áttekintik az elmúlt tíz hónap tapasztalatait, meghallgatják a betegszervezetek véleményét, javítanak a betegszervezésen, a donorkoordinációs hálózaton, és minden szükséges intézkedést megtesznek, hogy Magyarország teljes jogú tagja lehessen a nemzetközi szervezetnek.

Az államtitkár kiemelte, hogy mivel a nemzetközi elosztóhálózathoz való csatlakozás szempontjából a hosszú várólista előnyt jelent, így örömmel tapasztalták, hogy a máj- és veseátültetésre várakozók listája mintegy 30 százalékkal megnövekedett. A következő időszak feladata annak áttekintése, hogy a felajánlásokra, igényekre jól reagált-e a rendszer. A jogszabályok előkészítése már megkezdődött – tette hozzá.


Minden nap tölteni kell

Magyarország tavaly csatlakozott részlegesen az Eurotransplanthoz, melynek köszönhetően jelentősen megnőtt a gyermekek, az immunizáltak és a sürgős átültetésre várók esélye a megfelelő donorszerv megtalálására. A szervezethez ugyanis hét ország – Ausztria, Belgium, Hollandia, Horvátország, Luxemburg, Németország és Szlovénia – tartozik.

Több mint ezren reménykednek

Hazánkban átlagosan 150 donor áll rendelkezésre, az Eurotransplanton keresztül azonban már kétezer. Langer Róbert, az ET Transzplantációs Bizottságának tagja elmondta: az élődonoros transzplantációk aránya 2012-ben megduplázódott, amellyel elértük az európai átlagot, továbbá mostanáig kétszer annyi szívátültetést hajtottak végre az országban, mint tavaly egész évben – fejtette ki.

Az előzetes csatlakozás azonban nem oldja meg minden átültetésre váró beteg problémáját. Hazánkban jelenleg több mint ezren várnak különböző szervátültetésekre, de a nem speciális csoportba tartozóknak most még nincs esélyük a nemzetközi szervezeten keresztül szervhez jutni. Erre az átmeneti tagság lejárta után lesz lehetőség.

Csak, ha külön nem tiltják

A hazai transzplantációk kétharmadát a Semmelweis Egyetemen végzik. 1973 óta közel négyezer veseátültetést hajtottak végre az egyetemen, húsz éve az első szívátültetést is itt végezték, a felnőtt transzplantáció azóta is csak itt érhető el. 1995 óta májátültetést és 2004 óta hasnyálmirigy-transzplantációkat is végeznek. A három hasi szerv átültetését egy helyen, csak a Semmelweis Egyetemen végeznek az országban.

Magyarországon egyébként 1972 óta a „feltételezett beleegyezés” elvére alapul a donáció, azaz, ha valaki életében nem tiltakozik ellene, szervei eltávolíthatók halála után a család tájékoztatásával.

Az Európa Tanács (ET) az idén Magyarországot kérte fel arra, hogy legyen az Európai Donációs Nap “házigazdája”. Ennek alkalmából szombaton Budapesten, a Városligetben számos szűrővizsgálattal és egyéb programokkal hívják fel a figyelmet a szervadományozás fontosságára.

Az Európai Donációs Nap részletes programjáról itt olvashat!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik