Belföld

Ángyán: maffiahálózat a hatalomban

Éles hangú levélben bírálta a kormányt a Vidékfejlesztési Minisztérium volt politikai államtitkára.

A VM lemondott politikai államtitkára a mellette kiálló zöld szervezeteknek írt levelet, amelyet a greenfo.hu tett közzé. Ángyán József szerint jó lelkiismerettel nem tehetett mást, Orbán Viktor pedig nem adott lehetőséget döntése okainak megbeszélésére. Az államtitkár azért távozott, mert nem érzett támogatást a munkatársaival kidolgozott Nemzeti Vidékstratégia mögött. Azzal szemben egy olyan „maffiahálózat” lépett fel, amely mindent vinni akar „a vidéki, helyi közösségek, családok elől”.

“Azzal a programmal szemben, amelyet a Nemzeti Vidékstratégiában megfogalmaztunk, amelyet a társadalom túlnyomó többsége – a fórumainkon, az elmúlt nyolc hónap széleskörű (sic!) társadalmi vitái során megtapasztaltak szerint – teljes mértékben támogat, és amelynek végrehajtására szegődtem, nos ezzel a programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, hogy ne mondjam “maffiacsaládok”, spekuláns nagytőkés “oligarchák” és a volt TSz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos “zöldbárók” koalíciója jött létre” – írta az államtitkár.

Ángyán magyarázata szerint ezért fogyott el körülötte a levegő, és ezért züllött le a vidékstratégia egy gazdasági érdekcsoport üzleti tervévé. Így kezdődött el az állami földterületeknek a meghirdetett birtokpolitikai irányelvekkel gyakorta össze nem egyeztethető bérbeadása. A volt államtitkár úgy véli: az így kikényszerített irányváltás Dél-Amerikába vezet, amelyhez ő nem adhatja a nevét, mert azzal azt a tévképzetet erősítené, hogy rendben mennek a vidékfejlesztés ügyei.

Ángyán József egyetért Orbán Viktor azon tételmondatával, hogy “a gazdasági elitet távol kell tartani a politikai döntéshozataltól”! Szerinte a kormányfő látja a problémát, de ahhoz, hogy távol lehessen tartani ezt a kört a döntéshozataltól, „ahhoz előbb el kell őket onnan távolítani, hogy a közpénzek és a nemzet közös vagyona valóban a közjót szolgálhassa”. Ángyán József nem tudja, „mikor és milyen eszközökkel kezdődik el e körök eltávolítása a hatalomból”, de türelmetlenül várja ezt, mert továbbra is úgy véli: hogy az emberekkel és nem az oligarchákkal kell szövetséget kötni.

A miniszter derűlátó

Közben Fazekas Sándor Miskolcon éppen arról beszélt, hogy a vidék életminőségének javítása a vidékstratégia és a Darányi Ignác Terv elsődleges célja. A vidékfejlesztési miniszter úgy fogalmazott: az elmúlt két kormányzati ciklusban nem volt olyan program, amely a gondokra megfelelő megoldást kínált volna. A kormány most viszont a mezőgazdaság mellett a vidékpolitikára, az élelmiszerellátásra, a környezetvédelemre, a foglalkoztatásra, a közösségek megerősítésére, a vidéki életminőség javítására is fókuszál. A Darányi Ignác Terv – a vidékstratégia végrehajtását szolgáló keretterv – megvalósítására 300 milliárd forint, zömmel uniós forrás áll rendelkezésre 2013-ig, a pályázatokat valamennyi területen még ebben az évben megnyitják – tette hozzá Fazekas Sándor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik