Volt egyszer egy színház. Még az idők kezdetén, 1965-ben indult, és tíz éven át volt verőere a hazai kereső színházaknak. Fiatal, lélekben erős, igazságra, szépségre, jóságra törekvő hitű majdhogynem gyerekek, éppen csak felnőttek. Az egykor méltán nagy hírnevet szerzett Szegedi Egyetemi Színpad. Paál István, Isti tartotta tenyerében ezt az apró csodát. Korszakalkotó előadásaik: Örök Élektra, Óriáscsecsemő, Kőműves Kelemen, Petőfi-rock. Wraclawban ,’74-ben Jerzy Grotowski a kor kimagasló rendező óriása elragadtatásában beáll a darabuk végén velük játszani. Laboratóriumi színház és még több annál. Dúró Győző szavaival „teremtő rendező” a fiatal Paál Isti. Elsősorban közösséget teremt. Sajátságos színpadi munkamódszerét csak saját, összeforrt csapattal hozhatta világra. Olyan emberek kohézióját kovácsolta össze, akik ma is, 40-50 év távlatából is egymásra tekintenek. A nagy csapat tagjai voltak –teljesség nélkül- Dózsa Erzsébet drámatanár, Fehér Ildikó színművész, Ács János rendező, Árkosi Árpád rendező, Kohler Katalin tanár, Krékits József pszichiáter, Solténszky Tibor dramaturg, Papp László tanár, Varga Gyula orvos, Dúró Győző dramaturg, Vági László filmrendező, zeneszerző, Geréb Ágnes szülészorvos.
Bennük még ma is ott él Isti hagyatéka. Egy fiatal férfié, aki teremtett, majd elhagyta teremtményét. A Napot akarta elérni, s zuhant szárnyak nélkül. A vég végéig.
Barátja, Vági Laci, most felébreszti egy estére a legendát. Hogy feledés ne szégyenítse. Képekben, szavakban. Hogy élt egyszer a világon valahol…
A rendezőről február 16-án, csütörtök este 19 órakor emlékeznek meg a Grand Caféban (Szeged, Deák Ferenc u.18.).
Dobó Anita Anna
