Belföld

Megújulnak a fogyasztóvédelmi szabályok

Még az idén megszületik az új fogyasztóvédelmi törvény, az új fogyasztóvédelmi stratégia, illetve az érdekegyeztetéshez hasonlóan újul meg a Fogyasztóvédelmi Tanács működése - közölte Matolcsy György nemzetgazdaság miniszter az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának hétfői ülésén.

Augusztusban lezárul Magyarország negyedik középtávú fogyasztóvédelmi politikájáról szóló konzultáció, a stratégia őszre elkészül, ahogy a fogyasztóvédelmi törvény tervezete is. Mint mondta, a stratégiában erősítik a piacfelügyeletet, a fogyasztókat helyezik a jogi szabályozás középpontjába, kibővítik a hatósági jogalkalmazás eszköztárát, és jobban kívánnak élni a hatósági ajánlás eszközével.

A miniszter szerint a 2010 közepétől indult gazdaságpolitikai fordulat keretében megszilárdították a fogyasztóvédelem két „védővonalát”. Az első „védővonal” a gazdaságpolitika, annak fogyasztásra, reálkeresetekre gyakorolt hatása, második az alkotmányba beépített adósságfék, a harmadik a fogyasztóvédelmi politika – közölte azzal, hogy ha a gazdaságpolitika nem védi a fogyasztók vásárlóerejét, vagy elfut az adósság, akkor nehéz ezt működtetni. Hozzátette: az első két védővonalat megszilárdították, e harmadikra tudnak koncentrálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik