Belföld

Nem lesz kisebb a parlament?

Egyre kisebb az esélye, hogy 2010-ben 200 fős legyen a parlament - az MSZP és a Fidesz egymást hibáztatja, amiért nem sikerül megállapodni a képviselők számának csökkentéséről.

Nem az MSZP-n múlik, hogy nem lesz kisebb parlament: a Fidesz „árnyékbokszolást” folytat, amikor hétről hétre kezdeményezi a kormány által javasolt alkotmánymódosítás napirendre vételét, de annak másik eleméről, a választójogi törvényről nem hajlandó szavazni – mondta Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese. Leszögezte: az MSZP és a kormány továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a kisebb Országgyűlésről szóló alkotmánymódosítással együtt fogadják el az új választójogi törvényt is, ám utóbbiban nincs ötpárti egyetértés.

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese ugyanakkor továbbra is azt tartja az egyedüli járható útnak, hogy először rögzítsék az Alkotmányban a 200 fős létszámot, a pártoknak pedig adjanak egy határidőt, ameddig meg kell állapodniuk a szükséges választójogi reformról. Így lenne egy alkotmányos kényszer, hogy meg kell egyezni – tette hozzá a Fidesz jogi kabinetvezetője, aki szerint az nem megoldás, hogy az MSZP rá akarja erőltetni választójogi elképzeléseit a többi pártra.

A kormány márciusban terjesztette a parlament elé a két törvényjavaslatból álló, kisebb parlamentre vonatkozó javaslatcsomagját. Az alkotmánymódosításban a kabinet rögzítené, hogy az országgyűlési képviselők létszáma legfeljebb kettőszáz. Ugyanezt javasolta a Fidesz, először 2006 júniusában. De míg a kormány ragaszkodott ahhoz, hogy az alkotmánymódosítás csak akkor fogadható el, ha az országgyűlési pártok új választási rendszerben is megállapodnak, a Fidesz az alkotmánymódosítás elfogadásával egy határidőt szabott volna, ameddig meg kell egyezniük a pártoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik