– Gyurcsány Ferenc kormányfői, majd pártelnöki lemondását minek tudja be?
– Szerintem rosszul mérte fel a kormányfői lemondás várható következményeit, mert oly mértékben beleszerelmesedett a saját médiakormányzásába, hogy nem érzékelte a megváltozott valóságot. Sem ő, sem a szűkebb környezete nem számolt azzal, hogy a miniszterelnöki pozíció feladása egy olyan fontos hatalmi eszközről történő lemondás, amely gyakorlatilag eszközteleníti a pártelnököt. Ez pedig felszabadítja azokat az indulatokat, amelyek az elmúlt években a saját pártján belül kialakultak annak visszahatásaként, hogy gyakorlatilag „felmosórongyként” használta a képviselőket. Az, hogy megrendült politikusi imázsát hogyan fogja helyreállítani, még nem tűnik lefutott meccsnek. Ám most sokan gondolják azt, hogy Bajnai Gordon kormányfővé választása olyan „vigaszágas” megoldás, amely időt ad arra, hogy felkészüljenek a következő országgyűlési választásra, bármikor legyen is az. De ha Bajnai – aki Gyurcsány leghűségesebb politikai szövetségese, ugyanakkor nem tagja a pártnak – megpróbálja lenyomni a szocialisták torkán a Reformszövetségénél is súlyosabb, sokkterapikus válságkezelő csomagját, akkor ez szétrobbanthatja a baloldal maradék bázisát is, és az MSZP szempontjából még súlyosabb választási katasztrófát idézhet elő.
– Ön szerint ilyen előzmények után miért vállalta el Bajnai Gordon a kormányfőjelöltséget?
Fotó: Kalló Iván
– Úgy gondolom azért, ami a miniszterség elvállalásában is motiválhatta: ki akarta magát próbálni a kormányzatban, a közpolitikában. A jóindulatú olvasat: hisz abban, hogy ez a megoldás a kisebbik rossz a korábbi agóniához képest, amikor nem találtak olyan valakit, akit szakértőként lehet eladni a nemzetközi közösség felé. Azt gondolja, ha a csomagjához tud politikai támogatást szerezni, akkor talán elvégezheti a legsürgősebb tűzoltó munkát, amelyet mindenkinek el kellene végezni. Elhiszem neki, hogy komolyan hisz benne: összeállítható egy olyan szakmai program, amely esélyt kínál Magyarország számára a valutaválság elkerüléséhez, s addig fogja ezt csinálni, ameddig a többségi támogatás megvan hozzá a parlamentben.
– Mi a kevésbé jóindulatú olvasata a történetnek?
– Például az, hogy létezik egyfajta MSZP–SZDSZ háttér-megállapodás, amely szerint nincs esély a kormányzás végigvitelére jövő tavaszig, de a szocialista pártnak kell még pár hónap a választásra való felkészüléshez, mivel ha az európai parlamenti szavazással együtt tartanák, akkor a Fidesz kétharmados győzelmét nem tudnák megakadályozni. Egy esetleges szeptemberi előrehozott választással pedig megnehezítenék a 2010-es költségvetés elkészítését, így azt is, hogy a Fidesz repülőrajtot vegyen és a válságkezelés egy szélesebb társadalmi-gazdasági programba ágyazódjon be.
– Van-e abban logika, hogy egy szeptemberi időpont azért is felelhet meg inkább a baloldalnak, mert a várható katasztrofális vereség az európai parlamenti választásokon őszre mozgósíthatja a megmaradt bázist a kétharmados Fidesz-győzelem megakadályozásáért?
– Igen, ez is szempont lehet, és a felkészülésre is kell idő. Eléggé megosztott belül a párt, azt is el kell rendezni. De ennél is súlyosabb érv, hogy az önkormányzati vezetők is úgy gondolhatják, az idei választás esetén nem a 2010-es, előrelát-ható ellenzéki győzelemhez való igazodás határozza majd meg a helyi szavazásokat. Ráadásul előrehozott választások esetén a szükséges lépések megtétele miatti elégedetlenség már a Fidesz ellen fog irányulni.
– Akkor miért nem megy bele a Fidesz abba, hogy egy átmeneti kormány elvégezze a „piszkos munkát”?
– Két éve ez még jó megoldás lett volna, ma lehetséges, hogy az akut válságkezelés több kárt fog okozni a társadalom humán infrastruktúrájában, mint amennyi hasznot időlegesen a pénzügyi szférában hajt. Ma már egydimenziós megoldások nem működnek. Így tehát – bár a pártpolitikai érdekek mentén erős érvek vannak amellett, hogy az ellenzék kivárja a jövő tavaszt – feltételezhető, hogy jövőre, ha így mennek tovább a dolgok, az ország sokkal rosszabb helyzetben lesz. Ezért minél előbb világos felhatalmazással rendelkező, felelős kormányra van szükség.
– A Bajnai-program legkeményebb szociálpolitikai intézkedései csak 2010-től lépnének életbe. Előrehozott választás esetén hogyan viszonyulna ezekhez a Fidesz?
– A Fidesz ebben az esetben nyilvánvalóan átírhatja azokat a javaslatokat és válságkezelési eljárásokat, amelyeket az előző kormány hozott meg. Egyrészt mert ezek feles törvények, másrészt lehet, hogy addigra még a mostani 5 százalékosnak jósolható GDP-visszaesésnél is súlyosabb helyzet alakul ki. Ráadásul megközelítésbeli különbségek vannak, mert a mostani elképzelések a hagyományos neoliberális terápiákat alkalmazzák, a Fidesz viszont más módszertannal próbál lépni. Nagy kérdés persze, ezekből mennyit tud majd megvalósítani ahhoz, hogy a jelenlegi akut válságot is menedzselni tudja, ugyanakkor megtartsa az esélyét annak, hogy egy gazdasági növekedésre épülő nemzetstratégia rajzolódjon ki. Ehhez szerintem újra kell tárgyalni az IMF-csomagot, illetve egy következő csomag feltételeit is újra kell gondolni, s a multinacionális vállalatokkal is stratégiai megállapodásokat kell kötni.
– Miért gondolja, hogy az IMF hajlandó lesz egy más logika szerinti válságkezelést elfogadni, miközben egyre többen jelentkeznek be a szervezetnél és egyre fogynak a forrásai?
– Azt gondolom, a Valutaalap szerepe is átalakul, és a szerepfelfogása is változik, éppen a korábbi tapasztalatok alapján. Emellett elementáris érdeke a sikeres válságkezelés, és Magyarország lehetne a példa arra, hogy más megoldási módo-kat alkalmazva, esetleg hosszabb távra elnyújtva a visszafizetés ütemezését, valóban kezelni lehet a problémát. De ebbe csak akkor megy bele az IMF, ha látja mögötte azt a politikai erőt, amely már nemcsak tűzoltásra tud vállalkozni, hanem perspektivikus, rövid és hosszú távú elemeket is felvonultató programmal, világos társadalmi felhatalmazással, végrehajtási és vezetési képességgel rendelkezik.
– Nem veszélyes azt kommunikálni a társadalom felé, hogy meg lehet úszni a fájdalmakat?
– Ezt kommunikálná még mindig a Fidesz?
– Keveset mond ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, konkrétan mit is akar majd tenni például a szociálpolitika, az egészségügy, a nyugdíjak terén.
– Azok közé tartozom, akik szerint a választások utáni új kormány sem ígérhet mást, csak verítéket, vért, könnyeket, legalábbis az első periódusban, de azt is hozzá tudja tenni, hogy ebből ki lehet növekedni, ennek van perspektívája. Ezt a mostani kormány nem tudja megígérni, mert elvesztette a bizalmi tőkéjét az emberek többségénél, amit majd az új kormánynak sem lesz könnyű visszaépíteni. Ezért egyenesen és világosan kell majd beszélni, a választási kampányban is nyil-vánvalóvá tenni, hogy mi lesz az ára a válságkezelésnek, milyen úton jutunk el a konszolidációhoz. Mindemellett az új vezetés nyilván megpróbálja majd a mély válság felelősségét áttolni az előző kormányra, de már nem is nagyon kell majd erőlködnie, egyre többek számára ez már világos. A befektetőknél is ez a helyzet. Nem véletlen, hogy a piacok nem törtek ki ujjongásban az új kormányfőjelölt megnevezésekor, mert látják, mennyire törékeny a belpolitikai támogatás, s hogy rövid távú válságkezeléssel legfeljebb egy valutacsődöt lehet elkerülni. De hogyan lesz ebből növekedés? Erre már csak egy erős legitimitással rendelkező kormány programja tud megnyugtató választ adni.
