Erőtlen kihívások
Elsőként, 1990-ben, az akkor legnagyobbnak számító fővárosi SZDSZ-frakció, valamint a Fidesz politikai alkuja juttatta a 38 éves Demszky Gábort (egyébként a közmegegyezésnek megfelelően) a főpolgármesteri poszthoz, ám négy év múlva, a módosított választási szabályok alapján, már közvetlenül választották meg a fővárosiak. Azóta érvényes alapszabály, hogy Demszky újrajelölése mellett legalább annyira szól a saját teljesítménye, mint a többi párt tehetetlensége. Egyik pártnak sem volt soha elég négy év arra, hogy egy erős egyéniséget, valódi kihívót építsen fel magának. A Fidesz meg sem próbálkozott ezzel: 1994-ben és 1998-ban is a KDNP-s Latorcai János mögé állt, négy éve a még független Schmitt Pált erősítette, most pedig a szintén független jelöltként induló Tarlós Istvánt támogatja. Eddig leginkább Latorcainak volt esélye a poszt elhódítására: 1994-ben 28,67 százalékkal lett második a 36,21 százalékot szerző Demszky mögött, miközben a kisgazdák külön jelöltet indítottak. (Négy évre rá, már a polgári tábor közös jelöltjeként, jóval egyértelműbb volt Latorcai veresége.) Az MSZP is tizenkét éve szerepelt a legjobban: Baráth Etele 26,01 százalékot szerzett. Rá négy évre a szocialisták már nem kockáztatták meg, hogy az országos kudarc után a fővárost is elveszítsék, így időben visszaléptették Katona Bélát. Legutóbb pedig az MSZP országos és fővárosi vezetése eljátszotta Okos Katica meséjét: indítottak is, meg nem is. A túlplakátozott, de karakteresen meg nem formált Gy. Németh Erzsébet (kampánynevén Zsóka) csak 13,2 százalékig jutott.
És mégis: két héttel az önkormányzati választások előtt Demszky Gábornak még 50 százaléknál nagyobb esélye volt arra, hogy főpolgármesterként ötödször is újraválasszák. Igaz, még nem tudni, milyen fordulatokat hoz majd a hajrá, milyen árnyékot vethet Demszkyre is a kormányfő hétvégén nyilvánosságra hozott májusi beismerése: „végighazudtunk másfél évet”.
Konszenzussal ismét
A főpolgármester egyébként információink szerint már a választások előtt eldöntötte, hogy újraindul, ám a nyilvános bejelentést megelőzően lezajlott egy 15-20 perces vizit Gyurcsány Ferencnél – szocialista képviselők szerint „kutyafuttában” – a Parlamentben. Ezen a beszélgetésen adta „áldását” a miniszterelnök arra, hogy az MSZP és az SZDSZ közös jelöltje Demszky legyen. A szocialistáknak tavasszal még az volt a hivatalos és a nem hivatalos stratégiája is: „először nyerjük meg a választásokat, utána döntsünk Budapestről”. Ám mire elérkeztek a döntési helyzetig, addigra Demszky már kész tények elé állította őket.
Egy szocialista forrásunk önkritikusan úgy fogalmazott: „az országos politika elszívta a karakteres politikusokat a fővárosból, kevéssé karizmatikus emberek jutnak szerephez a budapesti közgyűlésben, akik tisztességgel teszik a dolgukat, ám arra alkalmatlanok, hogy megnyerjék a főpolgármesteri választást”. Liberális oldalon az elemzés sarkosabb: a szocialistáknak minden posztra van három alkalmatlan jelöltjük is. Mindenesetre a június végi őszödi egyeztetésen már megszületett a megállapodás, hogy a koalíció közösen indítja újra Demszkyt.
Lecsúszóban, de neki áll a zászló
Ezt azonban liberális oldalon is sokan kényszermegoldásnak tekintik. „A legnagyobb probléma, hogy Demszky és az országos vezetőség között nincs érdemi kommunikáció” – fejti ki az egyik szabad demokrata politikus, aki szerint súlyos hiba volt, hogy a párt nem biztosított időben méltó visszavonulási lehetőséget a főpolgármesternek. „Demszky lecsúszóban van, de még mindig neki áll a zászló” – magyarázta a jelölés hátterét, emlékeztetve arra, hogy a következő ciklusban végre megépül néhány olyan beruházás, amely a főpolgármester kitartó lobbizásának köszönhető: a 4-es metró, a csepeli víztisztító és több kulturális invesztíció. Ezzel koronázhatja meg húszéves regnálását Demszky Gábor, aki egyébként a múlt héten be is jelentette, hogy „ez a harc lesz a végső”. Bár ami a remélt avatásokat illeti: a csepeli víztisztítót eredetileg 2009-ben kellett volna átadni (most 2010 a hivatalos határidő), a 4-es metró finanszírozása körül pedig továbbra is sok a homály.
SZDSZ-es körökben azok, akik úgy ítélik meg, hogy idejében és megfelelően felépített önálló jelölttel a Fidesznek minden korábbinál nagyobb esélye lehetett volna a főpolgármesteri poszt elhódítására, az elmúlt héten szinte megkönnyebbülten figyelték a radikalizmus erősödését az ellenzék táborában. „Nem tanultak semmit” – értékelte a fejleményeket egyik forrásunk. A vasárnap nyilvánosságra került miniszterelnöki beszéd nyomán azonban kockázatos lenne megjósolni, hogy az ellenzéki mozgósítás vagy a koalíciós összetartás taktikája bizonyul-e hatékonyabbnak. Mindenesetre, ha a nyár elején a szocialisták még úgy érezték, hogy Demszky a „falhoz állította” őket, az emiatti csalódottság és harag a múlté. Ezt jól mutatják Molnár Gyulának, az MSZP – sokáig lehetséges főpolgármester-jelöltként emlegetett – fővárosi elnökének nyilatkozatai. Ő nemrégiben is még azt mondta: kevesen bíznak abban, hogy Demszky képes még változtatni Budapest dolgain. „Ennek a városnak vezetésre van szüksége, nem királyokra” – jelentette ki például. De amikor a múlt héten arról kérdeztük, „tisztáldozatnak” érzi-e magát a történetben, határozottan lesöpörte a kérdést: „Ugye nem gondolják komolyan, hogy amikor egyesek erőszakhullámmal, soha nem látott méretű tüntetéssorozattal fenyegetőznek a kampány utolsó heteiben, akkor az MSZP majd az SZDSZ-re támad?”
Az MSZP érdeke Demszky győzelme
A szabad demokratáknál ettől függetlenül is úgy látják, ahogy haladunk előre az időben, a szocialistáknak egyre inkább érdekük, hogy Demszkyt megválasszák, mivel a felmérések szerint az MSZP megyei szinten erősen vesztésre áll. A kulcskérdés Budapest, az uniós pénzek áramoltatásának legfontosabb csatornája. Az Europeum Hungary nyáron közzétett tanulmánya szerint a fővárost is magában foglaló központi régió négy operatív programban eddig majdnem annyi közösségi támogatást tudott felhasználni (csaknem 254 milliárd forintot), mint a másik hat együtt. A főváros adja az ország adóbevételeinek nagyjából a 60 százalékát, GDP-jének pedig a 40 százalékát állítja elő. Az Orbán-kormány, vagyis a visszafogott fejlesztési források időszakában is egyértelmű volt, hogy országos kihatásai vannak annak, melyik politikai tábor irányítja a fővárost.
Nem lesz könnyű négy év
Demszkynek azonban akkor sem lesz sétagalopp az elkövetkező négy év, ha nyer. Személyes sikerénél is bizonytalanabb ugyanis, hogy a fővárosi közgyűlésben meglesz-e a koalíciós többség. Különösen érzékeny kérdés, mi történik akkor, ha az ezúttal önálló listával induló MDF válna a mérleg nyelvévé: kitartana-e az egyenlő távolság politikája mellett, készen arra, hogy meghatározott ügyekben egyeztessen a baloldallal, avagy a Fidesszel lépne koalícióra? (Egy másik elméleti lehetőség: mi van akkor, ha ismét bejut a 66 fős közgyűlésbe a legutóbb öt helyet szerző MIÉP, és velük lenne többsége a Fidesznek?)
Éppen eléggé nehezíti persze Demszky helyzetét, hogy a közgyűlés baloldali koalícióján belül a saját pártja kisebbségben van. Liberális körökben attól tartanak, hogy míg 2002-ben 20 százalékot sikerült a pártnak szereznie a közgyűlésben, addig most ez az arány akár meg is feleződhet. A balatonőszödi megállapodás egyik sarkalatos pontja ráadásul az, hogy a városirányítás fejlesztése érdekében a jövőben minden, a fővárosi önkormányzatot érintő fontos döntés előtt a főpolgármester egyeztet az MSZP budapesti elnökével. Ez a kitétel lényegében egy szuperhelyettesi döntési jogosítványt biztosít a szocialistáknak, annak ellenére, hogy ilyen poszt létrehozása nem szerepel a szerződésben.
(További részleteket a Figyelő legfrissebb számában olvashat!)
