A harcias, hódító oszmán-török állam a XIV. században jelent meg a Balkán-félszigeten és alig száz év leforgása alatt Magyarországig terjesztette ki határait. A nándorfehérvári diadal hosszú évtizedekre megállította európai előrenyomulását, a fénykorát élő magyar királyság sikeresen állta útját a hódításoknak. Mátyás 1490-ben bekövetkezett halála után azonban az egymással is szembenálló érdekcsoportok szétzilálták az államot. A gyenge kezű királyok kezében szinte semmi hatalom nem maradt, s újabb megrázkódtatást jelentett az 1514-es Dózsa-parasztfelkelés.
1520-ban a fiatal II. Szulejmán lett a török szultán, aki az európai terjeszkedés felújítása mellett döntött. A magyar trónon hasonlóan fiatal, de összehasonlíthatatlanul tehetségtelenebb fiatal ember ült: II. Lajost kétéves korában, 1508-ban koronázták meg és csak 1521-ben nyilvánították nagykorúvá. A magyar határt délről védelmező kettős végvár-vonal legfontosabb láncszeme, Nándorfehérvár 1521-ben a törökök kezébe került, s a következő években elestek az első védvonal legfontosabb erődítményei is.
A belpolitikailag elszigetelt II. Lajos, a pápán kívül külföldi segítségre sem számíthatott. Nem sikerült beszedni a korábban megszavazott adókat sem. Így a király pénzhiányra hivatkozva csak jócskán megkésve, július 20-án indult délre. A magyar sereg felvonulására hagyott időt, hogy két szerémségi vár Pétervárad és Újlak pár napig ellenálltak a hatalmas túlerőnek. A Tolna mellett letáborozó II. Lajos serege, bevárta a csatlakozó nemeseket, majd délebbre vonult, s augusztus 16-tól Mohács mellett várta a szultán hadait.
Az alig másfél órás ütközetben a magyar sereg megsemmisítő vereséget szenvedett, a csatatéren mintegy 4 ezer lovas, 10 ezer gyalogos, 7 főpap és 28 főúr maradt. A menekülő, testőrségét elvesztett király a Csele-patakba fulladt (bár később sokan azt állították, a trónra törő Szapolyai gyilkoltatta meg). Az ország tárva-nyitva állt Szulejmán előtt, aki szeptember 12-én bevonult a védtelenül hagyott Budára, kifosztotta a várost, majd októberben úgy tért haza, hogy csak néhány szerémségi várat tartott meg.
A csata pontos helyszíne most sem ismert. Azok a sírok, amelyeket megtaláltak, valószínűleg a csata másnapján kivégzett 2-3 ezer magyar fogoly sírhelyei, (a fejek és testek összevisszaságát találták meg a feltáráskor), itt tehát valószínűleg a török tábor volt.
A csata fordulópontot jelentett a magyar történelemben: utána kettős királyválasztás következett, a két nagyhatalom közé ékelt, meggyengült ország hamarosan két, majd három részre szakadt. A török másfél évszázadig Magyarországon maradt, állandósultak a háborúk, Mohács a nemzeti tudatba “nemzeti nagylétünk nagy temetőjeként” vonult be. Az egykori csatamezőn, a megtalált tömegsírok helyén ma a hősök emlékműve áll.
Képünkön Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója beszél, amikor a mohácsi csata 480. és II. Lajos király születésének 500. évfordulója alkalmából megemlékezést tartanak és felavatják Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész II. Lajos király szobrát Mohács főterén.
