Belföld

Magyar Bálint beperelte a Magyar Nemzetet

Személyiségi jog megsértése miatt indított pert Magyar Bálint oktatási miniszter a Magyar Nemzetet kiadó Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. ellen.

A Fővárosi Bíróságon csütörtökön kezdődött tárgyaláson Magyar Bálint jogi képviselője elmondta, hogy a napilapban július 25-én megjelent “Az érinthetetlen miniszter” című cikkben a szerzők valótlanul állították, hogy a miniszter 2003-ban nem tudott elszámolni egy 93,5 millió forintért megvásárolt budaligeti ingatlan vételárának tetemes részével. Azt is kifogásolják, hogy a lap azt állította: Magyar Bálint röviddel azelőtt vett fel kölcsönt a villára, hogy a kormány az állami támogatású hitel maximális összegét 30 millió forintról 15 millióra csökkentette.

A politikus ügyvédje szerint a cikk a miniszter elleni két évvel korábbi hadjárat felmelegítése, és kiemelte, hogy ez az ügy “nem először pervesztett”, hiszen e téma kapcsán több alkalommal indítottak sajtó-helyreigazítási pereket más lapok ellen is.

A kiadót képviselő ügyvéd közölte, hogy az alperes a kereset elutasítását kéri, mert szerinte nem tehető per tárgyává a hitelfelvétel kapcsán használt “röviddel” kifejezés, amely véleményközlés. Mint mondta, akkoriban felháborodást váltott ki a sajtóban és politikusok nyilatkozataiban is, hogy a miniszter nem számolt el a vételár egy részével, ezért nem tűnteti fel a valóságot hamis színben az erről szóló mondat.

A bíróság január 5-én hirdet ítéletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik