A fogyasztói árak januárban 6,6 százalékkal emelkedtek 2003 januárjához és 2,1 százalékkal decemberhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Az amerikai Walt Disney filmgyártó és szórakoztatóipari csoport hétfő este elutasította a legnagyobb amerikai kábeltévé hálózat, a Comcast 66 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát, de nyitva hagyta az ajtót az ajánlat emelése és más pályázók jelentkezése számára.
Racionalizálná a főtisztviselői kart a Draskovics-csomag, és csökkenhet az állami ünnepségekre költött összeg is. Akár még az is elképzelhető, hogy a jövőben kisebb támogatás jut a kormánytagok üdültetésére - olvasahtó a Világgazdaságban.
A Magyar Posta Rt. 400 Fiat típusú, zárt felépítményű kisáruszállító járművet vásárol még a tavasszal, nettó 869 millió forintért - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) nyilvános, kétfordulós pályázat útján értékesíti a 100 százalékos tulajdonában lévő Prudent-Invest Befektetési Alapkezelő Rt.-t - közölte az alapkezelő társaság a Magyar Tőkepiacban kedden. A Prudent-Invest a Pillér Első Ingatlanbefektetési Alap kezelője. Az ÁPV Rt. a Prudent-Invest teljes, 85 millió forint névértékű részvénycsomagjára írta ki a pályázatot.
Jövő tavasszal a burgenlandi szociális partnerek képviselőiből és a Wifo kutatóiból álló szakértői csoport megvizsgálja, hogy egyes ágazatok esetében lerövidíthető-e a szabad munkaerő-áramlásnak az EU-hoz csatlakozó országokkal szemben kikötött hétéves korlátozása – olvasható a Világgazdaságban Hans Niessl, a tartomány első emberének a Der Standard című lapban megjelent nyilatkoztat.
Közvetlen Budapest–Peking járat indításáról ír alá ma megállapodást Sándor László a Malév és Zhu Yimin, a kínai Hainan Airlines (HA) vezérigazgatója Pekingben - számol be a Népszabadság.
A nyugati cégekhez hasonlóan magyar vállalkozók is megtalálták az utat Távol-Keletre, főleg Kínába, ahol sokkal olcsóbban lehet termelni, mint Európában. Azt egyikük sem akarja elárulni, hogy pontosan hol - olvasható a Népszabadságban.
A Pannonplast 18 leányvállalata közül hattól meg akar válni, de hogy melyek ezek, azt egyelőre nem hozzák nyilvánosságra – írja a Népszabadság a társaság hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakról.
Azonnal lezárták és kiürítették az egyik legforgalmasabb átkelőt az amerikai-kanadai
határon, amikor hétfőn kézigránátot találtak egy Kanadába belépő gépkocsiban.
Furkó Zoltánt nevezte ki a Vasárnapi újság mintegy másfél éve betöltetlen főszerkesztői posztjára a Magyar Rádió vezetése - értesült a közszolgálati médium vezetéséhez közelálló, név nélkül nyilatkozó forrásoktól hétfőn az MTI.
Medgyessy Péter miniszterelnök szerdán találkozik a köztársasági elnökkel, hogy "egy hosszasabb és tartalmasabb" beszélgetésen vitassák meg hétfői, parlamentben elmondott országértékelő beszédének három közjogi kezdeményezését.
Vagyon elleni bűncselekmények gyanúját is megalapozhatják azok az adatok, amelyeket az orosz államadósság lebontása ügyében indított nyomozás tárt fel - olvasható a Népszabadságban.
"Szokatlan és meglepő megoldásokat javasolt országértékelő beszédében Medgyessy Péter, de mivel egy miniszterelnök tette, ezért érdemes elgondolkodni rajta" - mondta Orbán Viktor hétfőn a Parlament folyosóján újságíróknak, a kormányfő beszédét követően.
A várakozásoknak megfelelően öt nemzetközi pályázó van a hét bulgáriai áramszolgáltató privatizációjára, a pályázatokat most hétfőig bezárólag kellett beadni. A hétfői jelentés szerint az olasz Enel, a német E.ON, a cseh CEZ, a görög állami villamosipari vállalat, valamint az osztrák EVN.
Jövő heti ülésén tárgyalja a Magyar Rádió - ez évre 1,6 milliárdos megszorítással számoló - üzleti tervét a közszolgálati médium közalapítványi kuratóriuma - közölte Szadai Károly, a grémium elnöke hétfőn.
Hat százalék feletti magyarországi januári inflációt és rövid távon változatlan, sőt esetleg tovább emelkedő jegybanki alapkamatot jósoltak az inflációs adat közzététele előtt vezető londoni befektetési házak.
Az uniós csatlakozást követően a hazai önkormányzatoknak is el kell látniuk a tagállamoktól elvárt elektronikus közigazgatási feladatokat. Az elmúlt hetekben több pályázatot is kiírtak az önkormányzati fejlesztések támogatására.
Új gondolatot, a gazdasági válságkezelés új elemeit hiányolják Medgyessy Péter hétfői, évértékelő beszédéből a FigyelőNet által megkérdezett politológusok. Úgy vélekednek, a beszéd második, politikai javaslatokkal tűzdelt része veszélyes üzeneteket hordozott, egyben bizonyította a miniszterelnök politikai alkalmatlanságát.