A Kendermag Egyesület vasárnapi bejelentett demonstrációján ellentüntetők jelentek meg, akik közül többen összetűztek a rendezvényt biztosító rendőrökkel.
A Parád Kristály csak állami segítséggel tudja fenntartani működését, s az ajkai manufaktúrában is drasztikusan csökkent a bevétel. Végóráit éli egy nagy múltú hazai ágazat?
Merőben új, aukciós értékesítéssel készül a tőzsdére a Google. A nyáron parkettre vonuló társaság azt ígéri: ennek a kibocsátásnak nem lesznek kivételezettjei, minden befektető egyenlő eséllyel indul.
A megasztár, a csinos és a csontos – három különlegesség. A Sharp GX-30 nagy felbontású képeivel, a Haier P6 divatos designjával, a Sanyo TS41 pedig kifinomult hangminőségével hódít.
Kipróbáltuk a Golf legújabb, ötödik generációs változatát. Az autó külseje továbbra is tipikusan a Golfra jellemző, belső értékei pedig ismét a kategória csúcsát jelentik.
A Budapesti Értéktőzsde indexe, a csütörtöki több mint 2 százalékos zuhanás után, pénteken 1,7 százalékos, 186,58 pontos eséssel 10,729,78 ponton zárt.
Asztalos Lászlót, Miklós Gábort és Náray Lászlót jelöli a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) felügyeleti tanácsába Medgyessy Péter miniszterelnök - tette közzé a Kormányszóvivői Iroda pénteken.
Elkészült az összes tanulmány, amit a Pénzügyminisztérium a legnagyobb magyar kutatóintézetektől rendelt meg az euró bevezetéséről. Most a Kopint-Datorg munkáját próbáljuk bemutatni.
A parlamenti pártok képviselőivel pénteken megkezdődtek a konzultációk a Pénzügyminisztériumban arról, hogy Magyarországon hogyan történjen az euró bevezetése, és mikor kerüljön sor a csatlakozásra az euroövezethez. A Fidesz képviselői nem jelentek meg a tanácskozáson.
A Malév az év első negyedévében a tervezettnél 1,5 milliárd forinttal kevesebb veszteséget ért el - jelentette be Sándor László, a Malév elnök-vezérigazgatója.
Az M7-es autópálya Zamárdi-Balatonszárszó közötti 14,2 kilométeres új szakasza 74 milliárd forintból épül meg 2006. novemberéig; az idén júniusban kezdődő fejlesztésről a kivitelezési szerződést pénteken írták alá Balatonföldváron Csillag István jelenlétében.
A csatlakozással kapcsolatos új szabályok, piaci trendek, változások, amelyek a hazai kis- és középvállalkozásokat érintik. Szolgáltatások, termékek, amelyeket az Üzlet&Siker partnerei dolgoztak ki.
A Magyar Elektronikus Média Tanács, amely Magyarország vezető, magántulajdonban lévő, országos elektronikus műsorszolgáltatóiból áll, egy teljesen új Médiatörvényt javasol.
A tavaly május elejei mérésekhez viszonyítva 12 centiméterrel magasabb a Balaton vízszintje, amely az utolsó, május 6-ai mérés során 81 centiméter volt. A víz 16 fokos.
Az Európai Bizottság várhatóan június 23-i ülésén tesz javaslatot a túl nagy államháztartási hiány miatti eljárás megindítására több új tagállam ellen - közölték pénteken uniós illetékesek.
A paksi atomerőműben az 1. blokkon május 3-án történt tűzeset vizsgálatának utólagos elemzése során a szakemberek rendellenességnek nyilvánítottak egy kísérő eseményt - ezt Mittler István megbízott tájékoztatási vezető közölte MTI-vel.
A gyakorlati megvalósítás szakaszába lépett az Eurofalu program azzal, hogy öt bihari település létrehozta az Eurofalu Zsáka Kistérségi, Gazdaságfejlesztő, Környezetgazdálkodási és Idegenforgalmi Innovációs Közhasznú Társaságot a múlt hónap végén - közölte Szanyi Tibor.
Ausztriában 25 százalékra csökkentik a jelenlegi 34 százalékról a társasági adót 2005-től - így döntött az osztrák törvényhozás maratoni ülésén, amelyen a kormánypárti képviselők szavazattöbbségével elfogadták az adóreform újabb intézkedéseit. A csökkentésre részben a közép-kelet-európai országok alacsony társasági adó kulcsai miatt volt szükség.