Belföld

Két új magánbörtön épül Magyarországon

A magántőke bevonásával épül idén két magánbörtön, melyektől a börtönök zsúfoltságának csökkenését remélik.

Jelenleg 16 ezer 730-an ülnek a 11 ezer 320 helyen a börtönökben, és nálunk százezer lakosra 165 fogva tartott jut, míg például a hasonló lélekszámú Görögországban 80, és az alig 2 milliós Szlovéniában 56.

Már az idén megkezdhetik a két új, magántőkéből megvalósuló börtön építését, miután a kormány várhatóan jövő héten tárgyal a programról – mondta Bárándy Péter igazságügyi miniszter. Az 1400-1500 új férőhellyel, a büntetés-végrehajtási intézetek jelenlegi 145 százalékos kihasználtsága nagyjából 110-120 százalékra csökken. Az igazságügyi miniszter a két új börtön építésének költségeiről a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben tartott sajtótájékoztatón a következőket mondta:

– Darabonként közel tízmilliárdba kerülne, ha a költségvetési pénzből akarnánk létrehozni. Az évi üzemeltetés ilyen körülmények között kerülne még 1,8 milliárdba. A program keretén belül történő megvalósításnál viszont nincs azonnali fizetési kötelezettségünk, évi 2,8 milliárd a fenntartás, és az anyagi teher, amit viselni kell, tehát ebből kiszámítható, hogy 15 éves futamidőt tekintve ez egy kedvező megoldás a mi számunkra – mondta Bárándy Péter.

Az elmúlt években az összes börtönben kialakítottak orvosi, és fogorvosi rendelőt, valamennyi intézetben folyik általános iskolai oktatás, hétben középiskolai is – mondta Bökönyi István, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka. A gyógyszerekre és kezelésekre több mint százmillió forintot fordítottak – tette hozzá. Volt olyan elítélt, akit életében először a börtönben vizsgált meg fogorvos.

– Amikor egy korszerű börtönt építünk, nem az a lényeg, hogy luxusban legyen a fogva tartott, színteret kell adni annak, hogy meg tudjon változni – közölte Bökönyi István.

Bárándy Péter miniszter elmondta még: a büntetés-végrehajtás a jelenlegi állapotában is unió-kompatibilis, kötelező szabályt Magyarország nem sért, bár – tette hozzá – az egy elítéltre jutó ajánlott területnagyság három-öt négyzetméter között van, Esztergomban egy fogolyra jelenleg 0,6-0,8 négyzetméternyi terület jut.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik